Én, ​Virág Anna

"Én, Virág Anna nyugalmazott tanítónő, budapesti illetőségű lakos, az esztendő nagyobb részében, főként tavasszal és ősszel falun élek."

Sobor Antal: Én, ​Virág Anna

Megmondom őszintén, teljesen másra számítottam, amikor ezt a kis könyvecskét a kezembe vettem. Nyilván nem lehet egy egész életet összefoglalni ilyen nyúlfarknyi kötetben (136 oldalban), de a hangsúly-eltolódások nekem zavaróak voltak. Családregényt, önéletírást vártam, valami olyasmit, mint a Mindig magam vagy az A faluban szól a nóta című kötetben olvastam.

Nos, Virág Annáról elég keveset tudtam meg: egy csodálatosan nagylelkű felajánlás kapcsán az árva, magára hagyatott kislány tanítónőnek képezheti magát, amibe nagy hévvel bele is veti magát, majd visszatér szülőfalujába, ahol tanítóként próbálja megállni a helyét - több-kevesebb sikerrel. Ez az első néhány oldal mondanivalója. A többi a házasságáról, férjéről szól, annak politikai karrierjéről. A földosztás eszméjétől borsódzott a hátam, nyilván a kor emberének egyik legnagyobb problémája volt ez akkor. Szívesen olvastam volna többet a gyermekkoráról, hogy vált azzá, aki lett, és hogyan nevelte a gyermekeit, hogyan küzdött a mindennapokkal. Előkerültek a gyerekek és azokkal való kapcsolata, a budai élet, a világháborús évek is nagyobb hangsúlyt kaptak, de én szívesen olvastam volna még ezekről az időkről. 

Érdekes könyv, mindenképpen ajánlom a műfaj kedvelőinek. Érdekelne, hogy vajon Virág Anna élő személy volt-e? Tudtok erről valamit? 

Madame Tussaud

Michelle Moran: Madame Tussaud
A francia forradalom regénye

Nagy lelkesedéssel vágtam bele a könyvbe, hiszen mindig is érdekelt a híres és sikeres emberek élete - különösen a nőké. Madame Tussaud élete pedig egy homályos folt a történelem-tudásomban, még századra is csak nagyvonalakban tudtam belőni, mikortól is számítjuk a ma már világhírűvé vált panoptikumok eredetét. 

A könyv alapján azt gondolhatnánk, hogy Madame Tussaud, (alias Marie Groholtz) a francia forradalom idején élt és virágoztatta fel mostohaapja panoptikumát, ám ez nem igaz. A regény 99%-ban a francia forradalomról és az abban lavírozó Groholtz családról szól, ám ez csak a történet egy része. Ugyan Marie személyisége hamar világos lesz előttünk, számára legfontosabb a karrier és az egyéni sikere, függetlensége, családja és személyes jóléte, ez csak a történet eleje. És itt akadtam el. Nem értem, miért csak a francia forradalomig jutunk és ott soroljuk a véresnél véresebb eseményeket, a politikai gubancokat unos-untalan, miért nem foglalkozunk címadó főhősnőnk életével ténylegesen és kísérjük őt Angliába, éljük át vele a házassági válságot, majd virágoztatjuk fel é juttatjuk világhírhez a panoptikumot. Mivel ez, életének bő 80%-a (hiszen Madame Tussaud igazán nagy kort élt meg, 89 éves korában halt meg) kimaradt a regényből és egy rövidke széljegyzetben lett elintézve - méltatlan helyen, a kötet végén. Szóval ez a könyv csak hatalmas jóindulattal nevezhető életrajznak - sajnos. És ezért csalódást okozott, hiszen nem tudtam meg sokkal többet a művésznő életéről, mint amit a Wikipedián is el tudok olvasni. Na persze a francia forradalom főbb neveit is újraismételtem magamban, de ez a téma az egyik olyan a történelemben, amitől kiver a víz.

Összességében szórakoztató történelmi regény a francia forradalom időszakából, mindezt A Groholtz család szemével láttatva érdekes volt, csak én nem ezt vártam. Az alcímet jelen esetben komolyan kell venni!

Madame Tussaud élete pedig igazán különleges és regényes volt - kiváló életrajzi regény témája lehetne!

7/10

-->

A legnagyobb lovag

Elizabeth Chadwick: A legnagyobb lovag

Az 1100-as évek második felében járunk, a helyszín Anglia és Normandia. Élt ebben az időben egy William Marshall nevezetű, messze földön híres lovag. Ügyesen forgatta a kardot, kiválóan megülte a lovat és mesterien bánt a szavakkal.

Szóval a téma nagyon ígéretes: William élete és felemelkedése. A lovagi tornák, trónutódlási és belpolitikai harcok. William II. Henrik angol király idejében kezdi meg a nincstelen lovagok nehéz útját, ám különleges bajvívó tehetsége és emberismerete révén hamar bekerül az udvarba és lesz Henrik trónörökös oktatója, akinek később hűségesküt tesz. Nem könnyű az élete a fiatal, ám annál elvetemültebb Henrik mellett, kinek halála után a kifejezetten bogaras Henrik király veszi maga mellé. William a fennmaradt írások szerint szerette és tisztelte a nőket, bár a kor szokásaihoz hűen ő is tartott szeretőt. Élete derekán azonban az a megtiszteltetés éri, hogy elveheti feleségül Isabel De Clare örökösnőt, aki a legendák szerint nem csak szemtelenül fiatal és gyönyörű, de még az esze is a helyén van, így igazi társa lehet Williamnek.

William Marshall neve a korában mindenki számára ismerősen csengett, manapság a kutya nem tudja, hogy ki lehetett, ennek tudatában kifejezetten érdekes volt olvasni róla.

Szóval ez egy izgalmas, regényes formát öltött életrajz, jó volt olvasni, végig lekötötte a figyelmemet, érdekeltek az események. Chadwick stílusa nem olyan kiemelkedő, szerintem talán még többet is ki lehetett volna hozni ebből a történetből... Ezért nem mindegy, hogy ki ragad tollat/billentyűzetet és próbálkozik kikaparni a saját gesztenyéjét, mint író. [Én pl, soha nem tenném, van önkritikám...]

Elizabeth Chadwick másik lovagos könyve Az első lovag címmel jelent meg nálunk.

-->

A sehol hercegnője

Lorenzo Borghese: A sehol hercegnője 

Ez a könyv Pauline Borghese-ről szól, Napóleon hírhedt/híres húgáról. A fiatal Pauline korán megözvegyül, férje sárgalázban meghal a trópusokon. A gyönyörű és igéző Pauline nem hordja túl sokáig a gyászviseletet, hamar férjet találnak a számára, világhódító bátyja nagy örömére hozzámegy Camillo Borghese római helytartóhoz. Ezzel hercegnéi rangot kap, és a házasság politikai szempontból sem rossz, segíti a római tartomány biztonságát megtartani. 

Pauline viszont egy rettenet. Önző és mindvégig öncélú... és... hogy is mondjam, nos, zabálja a férfiakat. Napóleon mellé adja a gyermekként félárván maradt Sophie-t, aki annyira bárgyú, hogy a hercegné lábtörlőként is használhatja, Sophie kitart mellette - élete végéig. Pauline Borghese házassága Camilloval igencsak viharosra sikeredik, olyan 'se veled, se nélküled'-jellegű kapcsolat. Szinte már-már hihetetlen, hogy legközelebbi hozzátartozói milyen hűségesen kitartanak a hercegné mellett...

A történet elég olvasmányos, kifejezetten meglepett, amikor utólag olvastam, hogy az írója a kisállat-szépészeti iparban érdekelt és Amerikában szerepelt a "A nagy Ő"-ben (a "Nagy Ő" szerepében) - na mindezek után mégannyira is jó!
Valamiért azonban nem vonzza ez a könyv túlságosan az olvasókat, a molyon is úgy láttam, hogy én vagyok a második, aki kezébe vette. Kíváncsi lennék, mi az, ami taszítja a lelkes történelmi regényolvasókat? Csak nem hiteltelennek tartják Lorenzo csodálatos mosolyát a borító hátoldalán? :o)
Mindenesetre én szívesen ajánlom a napóleoni időket kedvelő könyvmolyoknak, nyilván nem életem legjobb történelmi regénye (ezért is kapott 9 pontot nálam*), de élvezetes és érdekes, egy olvasást mindenképpen megér.

*Jobban szeretem, ha a szereplők árnyaltabbak, a leírások kicsit finomabban, a hangulat átütőbb.

9/10

Párisz ítélete

 

Ross King: Párisz ítélete

Az impresszionizmus születésének évtizede

Ez a könyv egy szokatlan életrajzi kötet. Két francia festő, Meissonier és Manet életútját, művészeti pályafutását mutatja be rendkívül szórakoztató módon.

[Előre leszögezem, hogy nem értek a festészethez, sem a művészettörténethez, abszolút laikusként olvastam ezt a könyvet és a fenti ismeretek hiányában tudom értékelni.] 

Szóval adott egy korszak, az 1860-as és '70-es évek, amikor hatalmas változások állnak be a párizsi művészvilágban. A világ körbefordul, nagy történelmi és politikai események rengetik meg szinte az összes kontinenst, Franciaország is a változások hadával küzd. Miért éppen a művészetben ne köszöntene be egy új korszak? Ez a furcsa kettős életrajz egyrészről bemutatja a kor a csillagát, a híres, kissé különc, ám mindenféle szempontból tisztelettel övezett Meissonier-t, aki a romantika utolsó csillagaként ragyog az égen. Képei a legnagyobb pontossággal kidolgozott, rendkívül élethű alkotások, sokszor évekig is munkálkodott egy-egy jeleneten. Kedvenc témái a muskétások (Dumas regényeinek szemet gyönyörködtető megvalósításai) és persze a gigantikus történelmi jelenetek.

És ezzel csaknem párhuzamosan megjelenik egy fiatal generáció, akik semmibe veszik az addigi értékeket. Nyíltan parázna, erotikus képeik nagy felháborodást keltenek nem csak a művészvilágban, hanem a közéletben is. Egyik élharcosa és a leginkább üldözött festő, Manet, akinek képeit évről évre gúnyos kacaj fogadja a kiállításokon. Alakjai kifejezéstelenek, a színek túl élénkek, átmenet nélküliek, a részletek elnagyoltak, az ecsetvonások pedig eldolgozatlanok. "Minő undormány!"

Emellett szó esik tömérdek más kortárs festőről is (Monet, Delacroix, Minnet, Gerome, Cabanel, stb.). Minden évben megrendezik Párizs legnagyobb művészeti kiállítását, a híres-hírhedt Szalont, ami évről évre egyre nagyobb botrányba fullad. Már a zsűriző bizottság kiválasztása is hatalmas probléma, nemhogy a festmények értékelése és szelektálása! 

[És milyen érdekes, hogy az ünnepelt sztárról, Meissonier-ről szinte nem is hallottam eddig, a kor üldözöttje, Manet pedig ma is az egyik legismertebb festő...]

Nagyon élveztem ezt a könyvet. Sokszor az író kifejezetten humoros, máshol ironikus hangnemet ütött meg, teljesen lekötötte a figyelmemet. Ennek ellenére lassan olvastam, mert - bár a legfontosabb emlegetett festményeket a könyv közepe táján egy csokorba gyűjtve megtaláljuk, ennek ellenére én minden egyes képet kikerestem a neten, és úgy olvastam a történetüket, a bírálatukat és a fogadtatásukat. 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kis olvasmányos művészettörténetre vágyik. Vagy esetleg nem is tudja magáról, hogy érdekli a művészet, de szívesen tenne egy próbát. Ez a könyv szórakoztatva oktat, egyáltalán nem száraz, és úgy ragad meg egy csomó ismeret az ember fejében, hogy alig vesszük észre. Így aztán Ross King további magyarul megjelent kötetei is a várólistámra kerültek... Szerintem telitalálat!

[És szerintem ez lenne a megfelelő út a művészettörténet oktatásához is...]

Barangolj velem a párizsi Szalonba!

10/10

Eredeti cím: Judgement of Paris

Kiadja: Park Kiadó, 2012.

556 oldal

Blanche és Marie könyve

Radioaktivitás, hisztéria, szerelem, barátság és kérdések - mi a közös mindebben?

Per Olov Enquist: Blanche és Marie könyve 

"A szeretetet nem lehet megmagyarázni. De miféle emberek volnánk, ha meg sem próbálnánk?"

Blache Wittmann és Maria Skłodowska-Curie. Két fantasztikus életutat bejárt nő, akikről ez a könyv szól. És szerelmeikről, Charcot professzorról, Pierre Curie-ről és Paul Langevin professzorról. És még Einsteinről, egy picit felbukkan Charcot segédje, Freud is és Jane Avril is. De hogy kerül ennyi híresség egy mindössze 256 oldalas regénybe?

Charcot szeánszai: segédei az ájult Blanche-t tartják

Kezdjük ott, hogy Blanche Wittmann a híres Salpêtrière kórházban töltött életéből 16(!!!!) évet, nagyrészt a híres francia neurológus, Charcot betegeként vett részt a heti előadásokon, mint hisztériás rohamoktól szenvedő nőbeteg. Rajta demonstrálta Freud mestere a hipnóziskutatásban elért eredményeit is. Emellett talán Charcot szeretője is volt egy kicsit. 

Később Blanche röntgenasszisztensként dolgozott, majd "vonzalma" a különböző sugárzások irányába Marie Curie mellett teljesedett ki, akivel asszisztensként együtt tanulmányozták a szurokércet és nyerték ki belőle a ragyogó kék fényt kibocsátó rádiumot. Életük, pontosabban Blanche élete végéig barátságban maradtak, segítették egymást. Közben Marie megkapta első Nobel-díját - még megosztva Pierre-rel, majd hamarosan a másodikat, Blanche közben csak veszített, sorozatos amputációkkat mindössze bal keze maradt meg, mellyel írta élete regényét, mely csupa kérdés, néhány válasz a szeretetről: a Kérdések könyvét. Marie volt 'oly jó és a járásképtelen Blanche számára készített egy ládát, melyben gurulhatott a lakásban. Mindeközben a nagy felemelkedést hirtelen bukás követte botrányos szerelme miatt a családos Langevin professzor iránt.

És még maradt hely annak, hogy beszéljünk a szeretetről. Hogy mi is az tulajdonképpen. Tud-e erre bárki is választ adni ezen a földön? 

"A szerelemből fény fakad vagy sötétség. A szerelmesek megosztják egymással a fényüket vagy a sötétségüket; ebből azután élet vagy halál keletkezik. Ezt nem lehet megérteni."

Ez a könyv nagyon furcsa szerkezetű, egy asszociációs, csapongós mese, melyben rengeteg információ van elrejtve és jócskán felkeltette az érdeklődésemet a fent nevezett személyek iránt. Az író gyakorlatilag Blache Kérdések könyve című könyvéről írja, miközben eszébe jut egy csomó minden, és néhány dolog a saját életéből is. Szóval én most egy olyan könyvről írok, amit egy könyvről írtak. Lehetséges, hogy ez a leghosszabb rövidke könyv, amit valaha is olvastam??

Blanche Wittmann

Tele érdekesebbnél érdekesebb tényekkel!

A hisztéria-kutatás, Charcot elmélete a női működésről!

"A tudomány vizsgálatának tárgya nem egy bizonyos nő volt, hanem a Nő, és a nő alaptermészete.
A kísérletek híre elterjedt a párizsi értelmiség körében, és a hír azt tartalmazta – 1886 őszén –, hogy egyes kísérletek eredményei alapján a nőt "bizonyos értelemben gépnek lehet tekinteni, mert egyes érzéseket a nőkben mechanikus ráhatásokkal is ki lehet váltani, a gondosan kiválasztott pontokra gyakorolt nyomás segítségével, mely érzelmi kitöréseket okoz. Ezeket a kitöréseket nemcsak előidézni lehetséges, hanem ugyanígy megszüntetni is, és az ilyeténképp működtetett hisztériás és görcsös rohamok előidézése és megszüntetése azt bizonyítja, hogy a nők működése megérthető, jelrendszere olvasható, és a folyamat irányítható."

Charcot kutatásai

Aztán meg az ovariumprés!

"Charcot a jegyzőkönyv bevezetőjének tanúsága szerint beszélt Blache-sal a nyilvános demonstráció előtt. Megmutatta neki az ováriumprést, melyet talán használni fog. A bőrből készült szerkezet fémcsavarokkal volt ellátva. A nő hasára kellett helyezni, és a nő derekára erősített, hátul összekapcsolt szíjakkal kellett rögzíteni. Mindkét csavar kipárnázott bőrlapocskákban végződött. Amikor a csavarokat lassan elforgatták, a bőrpárnák nyomni kezdték a nő petefészkét. Az ovariumprés alkalmazásának célja az volt, hogy a hisztéria központjára gyakorolt nyomással megszüntesse a rohamot."

A Salpêtrière-kórház és a benne lakó több, mint hatezer szedett-vedett beteg! Charcot kutatásai!

A rádium kék fénye és a radioaktivitás csodája...! 

Marie Skłodowska-Curie (1867. november 7 – 1934. július 4.)

"A laboratóriumi dolgozók közül megmagyarázhatatlanul sokan meghaltak, elsősorban leukémiában, és Blanche-hoz hasonlóan, sokuknak amputálni kellett a végtagjaikat. A sugárzást mégis nagyon sokáig gyógyító hatásúnak tartották: az emberek tömegesen látogatták a radioaktív gyógyforrásokat, tömegével vásárolták a hajhullást állítólag csökkentő „Curie-hajvizet”. Egy bizonyos „Crema Activa” azt ígérte, „csodákra” képes. Egy 1929-es európai gyógyszerjegyzék nyolcvan olyan szabadalmaztatott gyógyszert sorol fel, mely radioakítv anyagot tartalmaz. Mind a csodatévő szerek közé tartoztak, a fürdősók éppúgy, mint a kenőcsök, végbélkúpok, fogkrémek és csokoládé pralinék."

Per Olov Enquist kedvelt svéd író, aki a sportról váltott az írógépre a hatvanas években. Hazánkban is megjelent több könyve. 

Adatok a könyvről:

Eredeti címe: Boken om Blanche og Marie

Fordította: Kúnos László

Kiadja: Európa

Kiadás éve: 2006.

Oldalszám: 256.

Beszerezhető: ára 2185 Ft.

10/10

Medici Katalin vallomásai

C. W. Gortner: Medici Katalin vallomásai

Sikerült egy remek történelmi regényt találnom (végre-valahára). Már nagyon vágytam rá. 

Nem is tudom, miért nem olvastam eddig Medici Katalinról (1519-89), hiszen nagyon érdekes élete volt. Az már biztos, hogy a királynéknak, nagyhatalmú asszonyoknak egyáltalán nem volt könnyű életük. Szegény Katalin a köztudatban kegyetlen uralkodóként maradt meg, aki célja elérése érdekében a fekete mágiától sem retten vissza. Már gyerekkorában ide-oda tologatták a hatalmi sakktáblán, amit könnyen meg is tehettek, mivel szüleit idejekorán elvesztette. Felnőtt életét pedig Franciaország zűrzavaros, háborúskodással nehezített időszakában élte, a hugenotta-katolikus összetűzések idején. Házassága a későbbi II. Henrik francia királlyal sem volt a legörömtelibb számára, hiszen Henrik szíve már fiatalon foglalt volt, Diane de Poitiers kegyencnő szívét a korkülönbség ellenére is élete végéig birtokolta. Ennek ellenére Katalin alkalmazkodóképességének és elfogadásának hála sok-sok gyermekük született (szám szerint 10), akik közül azonban soknak a halálát végig kellett néznie. Kiét még csecsemőkorában, kiét fiatalon. Mindvégig segítette gyermekeit a hatalom megtartásában és a regény szerint a béke elérésében és megőrzésében. Ez utóbbiban nem volt túl sikeres, hiszen a kor politikai nagyhatalmainak a béke nem állt érdekében, így ő hiába hirdette a vallási tolerancia eszményét, ez a valóságban csak rövidke ideig valósulhatott meg, a béke tünékeny illúziója volt csupán. A misztikum és a mágia átszőtte a királyné életét, hiszen rendszeresen tartotta a kapcsolatot Nostradamusszal (aki állítólag férje halálát is megjósolta), és neki magának is voltak furcsa megérzései, talán látomásai.  Egyik gyermeke, aki megérte a felnőttkort, Valois Margit élete érdekességében méltán említhető egy lapon Katalin életével, Dumas egyik regényének a témáját adta (Margó királyné), melyből egy nagyszerű kosztümös francia film is készült, amit nálunk 2003-ban mutattak be a mozikban. A regény egyik fő mozzanata a Szent Bertalan éjszakája néven elhíresült öldöklés, mikor is a francia katolikusok egyetlen éjszaka leforgása alatt úgy gondolták, kicsit megtisztítják a terepet a hugenottáktól, ami több ezer áldozatot szedett az 1572. augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradó éjszakán. Gortner regényében  Medici Katalin szerepéről is bővebben olvashatunk a mészárlással kapcsolatban. Korábban olvastam egy könyvet, melynek ez az éjszaka adta a fő témáját: Prosper Mérimée-től a Szent Bertalan éjszakája, amit szintén ajánlok lehetséges folytatásként, ha valakinek megtetszett ez a történelmi miliő.

 

C.W. Gortner könyve szerintem egy lebilincselő történelmi regény, nagyon gyorsan lehet vele haladni, mert végig izgalmas. A vallomásjellege nekem nagyon tetszett, hiszen az író gondolata szerint Katalin életét gyermekkorától egyfajta naplóként olvashatjuk, ezáltal személyessé válik az egész regény, igazán közel kerül hozzánk a főszereplő. Gortner könyvének alapjául Katalin számos fennmaradt levelezése szolgált.

C.W. Gortner egyébként eddig szám szerint négy történelmi regény szerzője, melyek közül ez az első Magyarországon megjelent kötet, de remélem, a jövőben a többit is olvashatjuk magyar nyelven. Reneszánszkutató a Kaliforniai Egyetemen, így a téma és a kor szakértője.

 10/10

Kiadja a Tericum Kiadó 2011-ben.
keménytáblás, védőborítóval, 552 oldal, 3970 Ft
Olvass bele itt! 

Zsófia hercegnőről

"– Tudod, Sophie, szörnyű, hogy ezt kell mondanom, de ő az egyetlen, akinek még egyáltalán kellesz. De olyan kitartó volt, hogy úgy gondoltuk apáddal, mielőtt kolostorba küldenénk téged, meghívjuk Possenhofenbe. Persze, hozzá kell még szoknom a gondolathoz, hogy egy rangban alattad állóhoz kell hozzáadnunk. Kora reggel megérkezett, és már alig várja, hogy láthasson. Lent ül a kastélyteremben.
Zsófia egy pillanat alatt kiugrott az ágyból. Fehér, hosszú hálóing volt rajta, és haja kócos fürtökben lógott a vállára, de nem érdekelte.
– Várjál, öltözz fel rendesen! – kiáltott rá Ludovika, de a lánya akkor már kiviharzott a szobából. Kettesével szedve a fokokat rohant le a lépcsőn. Természetesen ismerte a szabályt, hogy egy jó házból való hölgy soha nem szalad, mert ilyet csak a farkas, a róka és egyéb vadállatok tesznek. Épp elégszer hallotta már az anyjától. Ám ez most a legkevésbé sem érdekelte.
Kifulladva berontott a terembe, izgatottan felnézett, és…
… és földbe gyökerezett a lába a rémülettől!"

Natalie Scharf: Sophie, Sissi lázadó húga

Mindig is nagyon érdekelt Sissi és az őt övező legenda. Zsófia a legkisebb lánytestvére, a 8 testvér között pedig a hetedik a sorban. 

Natalie Scharf könyve kettős érzéseket keltett bennem. Egyrészt sok érdekességet megtudtam belőle a bajor hercegi családról, és főként Zsófiáról. Másrészt viszont teljesen feleslegesnek érzem a kitalált részeket, hiszen Zsófia élete önmagában is olyan érdekes volt! Ragaszkodhatott volna az írónő a valósághoz. Volt abban is romantika bőséggel! Ráadásul a pontos életrajzi adatok szerint a halála sem mindennapi esemény volt, akár végig is vihette volna...

A borító nagy szép, külalakra rettentő csábító kötet. Ráadásul a "Sissi" marketing-fogással felkelti az érdeklődést. Olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni. Az volt az érzésem, rohanunk a sztorival. A szereplők közelebb kerültek volna hozzánk ha kicsit lassítunk néha, hagyja őket beszélni, megnyilatkozni. A stílus egyébként élvezhető.

Zsófia eljegyzése Lajos bajor trónörökössel tényleg kudarcba fulladt. Egyrészt a fiatalok nem voltak szerelmesek, annál is inkább, mivel Lajos melegebb égtájakra tekintgetett... Ekkortájt ismerkedett meg  könyv szerint Zsófia élete nagy szerelmével, a polgári származású Edgárral (ez csak fikció), aki ezt követően folyton belekamatyol a képbe. És mégis házasságra lép Ferdinánd alenconi herceggel, így alençon–orléans-i hercegné címen élte életét. Az életrajzi adatok szerint házassága a könyvvel ellentétben boldog volt, itt viszont sokkal inkább hiszek a regénynek, hiszen köztudott, hogy kifelé tekingetett: beleszeretett egy orvosba élete második felében, amiből világra szóló botrány kerekedett. Ekkor tényleg diliházba zárták!

Mekkora jó regénytéma lett volna a valóság...!

Nálam ez 7,5/10, mert nem tudok túllépni azon, hogy feleslegesek a kitalált részek.

2001-ben Sophie életét is megfilmesítették, sajnos szintén túl sok fiktív elemet szőttek bele.

Exkluzív szerelem

"Milyenek voltak a nagyszüleim haláluk napján?, tettem föl magamnak gyakran a kérdést. Sírtak? Felajzottak voltak? Feszültek? Csöndesek? Alighanem valamivel egyszerűbbé tett mindent, hogy ketten voltak. A szenvedés megoszlik, ha együtt viselik."

Johanna Adorján: Exkluzív szerelem

Elolvastam: 2011. június 8.

Johanna Adorján magyar származású, Németországban élő írónő, könyvében saját nagyszüleinek tragédiáját dolgozza fel vagy legalábbis próbálja. A nagyszülei Budapesten élő (saját bevallásuk szerint) asszimilálódott zsidó családba születtek. Nagyapja ortopédsebészként a társadalom elit értelmiségi rétegébe tartozott. Nagyanyját leginkább önmagát kereső, különc hölgyként írhatjuk le. A II. világháború idején a mauthauseni munkatáborba kerültek, a holokauszt mégsem a könyv fő témája, hiszen erről a nagyapa sohasem beszélt. Az '56-os forradalom idején disszidáltak Dániába, ahol hátralévő életüket élték. Egészen addig a napig, amikor 1991-ben kettős öngyilkosságot követtek el. Az írónő tulajdonképpen erre a döbbenetes tettre keresi a válaszokat azáltal, hogy hosszú évek elteltével felkeresi azokat a rokonokat és barátokat, akik szorosabb kapcsolatban voltak nagyszüleivel és kéri őket, hogy meséljenek, minél többet meséljenek, hátha a személyiségvonásokból, a múltból megszületnek a válaszok.

A sok kérdés és keresgélés újabb kérdéseket vet fel, miközben megismerkedhetünk a nagyvilági család fontosabb szereplőivel, akik szinte mind 90 fölöttiek és a világ különböző tájaira utazgatnak (!). Kiderül, hogy az írónő is önmagát keresi, a gyökerei után kutakodik, és legnagyobb félelme, az egyedüllét, mely valószínűsíthetően motiválta a nagyszüleit is tettük végrehajtásában.

A könyv másik vonulata a nagyszülők utolsó napja, melyet az írónő megpróbál rekonstruálni: elrendeznek maguk körül mindent, ajándékokat csomagolnak a családtagoknak, gondoskodnak a kutya jövőjéről, majd a nap végén örök álomra szenderülnek. Számomra ez a cselekménysorozat nagyon megrázó volt, körülbelül egy órán keresztül csak ültem fölötte és néztem magam elé. Azt hiszem, aki van olyan szerencsés, hogy szerethet valakit ezen a világon és ráadásul még rendelkezik annyi képzelőerővel, hogy maga elé képzelje az öregkort, az elmúlást, a fenyegető egyedüllétet - az egy kicsit megtorpan, megdöbben, megijed és elborzad olvasás közben. 

A könyv külalakra nagyon szép, a borítón látható kép nagyon jól illik az egész regény hangulatához és olyan finom, mint maga a könyv.

Összességében szerintem ez egy jól megszerkesztett, rövid regényke. Nagyon nyomasztó a hangulata. Sokszor elgondolkodtam, milyen lehet egy ilyen nagystílű, igazán nagyvilági családban élni, vajon boldogabbak-e ők. Aztán hamar ráébredtem a válaszra: nem, a boldogság nem ezen múlik.

"A legmélyebb érzés, amit ismerek, az az érzés, hogy nem tartozom sehová. Ezzel nőttem föl. Nem jó érzés, és nem is tudom, voltaképpen miből ered. Amióta az eszemet tudom, úgy érzem, zavarok. Mintha boldogabbak lennének nélkülem, és ez nemcsak a családomra vonatkozik, hanem a barátaimra is, és általában mindenkire, mindig. Úgy érzem, nem illek igazán a képbe. Mintha mindenki kerek lenne, én meg szögletes, vagy fordítva. Senki nem szeret, nem is szerethet: ez a legmélyebb meggyőződés bennem, és egyúttal a legnagyobb félelem, és ha egészen a mélyére hatolok, ahhoz az érzéshez jutok, ami ismerősebb minden más érzésnél: teljesen egyedül vagyok."

9/10

Egy hercegnő élete

Javier Moro: Indiai szenvedély


Elolvastam: 2011. március 19.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon-nagyon szegény, ám gyönyörűségesen szép, fiatal leány. Szegény, munkától és nélkülözéstől ráncos homlokú édesanyjának egyetlen vágya volt az életben: szépséges, eladósorban lévő leányának megfelelő kérőt találjon. Egy napon hogy hogy nem, ellátogatott városukba a messze földről érkezett, dúsgazdag herceg (az Üveghegyen is túlról), aki feleséget keresett magának. De olyat ám, akinek helyén van a szíve. Egy szép napon körútja során megakadt a szeme a világszép leányon és hamar próbára is tette, vajon megfelelne-e hercegnének. A leány kiállta a próbát, így a herceg kihirdette a hetedhét országra szóló lakodalmat. Messze földről sereglettek oda a mindenféle hercegek és más uralkodók, ajándékokkal halmozták el az ifjú párt. És boldogan éltek, míg meg nem haltak.....

Azt hiszem, akkor nő fel az ember igazán, amikor kíváncsi a "boldogan éltek, míg meg nem haltak"-lezárás utáni történésekre. A hercegék hétköznapjaira, a veszekedéseikre, a napi gondokra. És akkor válik az ember igazán bölccsé, amikor már nem érdekli a folytatás, csak az, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak".

Az Indiai szenvedély messze nem az a könyv, aminek a címe alapján feltételeznénk. Ez a könyv egy fiatal lány meseszerűen alakuló életét meséli el: Anita Delgado Madridban, elszegényedő családba született és nővérével együtt táncosnőként kellett kisegíteniük a családi kasszát, miközben katolikus szüleik  vigyázták a jó hírüket. Egy nap (1907-ben), a spanyol herceg esküvőjére érkező  hírességek közül találkozik egy indiai herceggel (maharadzsával), akinek nagyon megtetszik az egyszerű lány. Megkedvelik egymást, a maharadzsa folyamatos ostromlása végül célt él, elnyeri a szép lány kezét.

Ám a lakodalom után a csillogó-villogó hercegségben, Kapurthalában ifjú hercegnénk a rádzsa korábbi négy feleségét találja - természetesen nem fogadják be az új asszonyt, aki ráadásul gyermekeikkel egyidős és nem is földi. Az angolok is hevesen tiltakoznak a spanyol lány ellen és nem is ismerik el hivatalosan maharáninak (hiszen ekkor India brit gyarmatként létezett).
Ebben a közelről sem egyszerű helyzetben találja magát Anita 17 évesen, szíve alatt születendő gyermekével.

Közben bepillanthatunk az észak-indiai hercegségek működésébe, a század eleji India helyzetébe, megismerjük India szerepét a háborúkban, majd India 1947-es függetlenné válását.

Összességében ez egy nagyon jó könyv egy mese folytatásáról, egy fiatal lány asszonnyá válásáról egy messzi-messzi országban. Mindezt a könyv közepén számos korabeli fénykép illusztrálja - ez a gyengém....

 

"Javier Moro igaz történet alapján íródott könyve a regény, a történeti elemzés és az útirajz sajátos egyvelege. A szerzõ elsõsorban eleven portrét rajzol két nagyszerû személyiségrõl, egy férfiról és egy nõrõl, mesebeli találkozásukról és drámai elválásukról.

Anita Delgado egy lecsúszott málagai hidalgó lánya volt, és 16 évesen egy madridi zenés kávéházban táncolt a nõvérével együtt. A divatos kávéház vendégei közt foglalt helyet egy 34 éves indiai maharadzsa, aki elsõ pillantásra belebolondult a csinos, madonnaarcú, természetes humorú táncosnõbe. Anita szülei eleinte keményen ellenálltak a „szerecsen király” ostromának, s féltve õrizték leányuk tisztességét, amikor azonban a maharadzsa felajánlotta, hogy egy éven át franciára, angolra, teniszezni, lovagolni és társasági szokásokra taníttatja Anitát Párizsban, majd a francia fõvárosban feleségül veszi a lányt, mielõtt Indiába költöztetné, beadták a derekukat. Jagatjit Singh nem titkolta, hogy Anita az ötödik felesége, a többi asszony azonban külön élt a háremben, a maharadzsa pedig fényûzõ palotát építtetett, ahol európai módon élt ifjú arájával. Ana már várandósan érkezett Indiába, és hamarosan kisfia született. Európai és indiai szokások keveredtek hétköznapjaiban; sokat utazott férjével, és a kor híres személyiségei és mûvészei közül jó néhányan részt vettek életükben (ráadásul Anita elsõ udvarlójának, Anselmo Nieto spanyol festõmûvésznek jó barátja volt Picasso, s késõbb (már Európában) Anita barátnõje lett – többek közt – Josephine Baker).
Javier Moro – a történeti hûségen felül – csodálatosan, a regény-mûfaj elvárásaihoz is hûen eleveníti meg a királyi pár sorsát. Könyvébe zárta az Ezeregyéjszaka világát, az erotikus bacchanáliákat, a maharadzsák ékszerek iránti különös vonzalmát, a paloták pompáját, a Rolls-Royce-ok csillogását, a tigrisvadászatokat. A könyv megfilmesítésének jogát az Almodóvar kedvenc színésznõjének számító, Hollywoodi szupersztárrá érett Penélope Cruz vásárolta meg. A kötet október végi bemutatójára Magyarországra érkezik a szerzõ."

10/10

Eredeti cím: Pasión India 

Kiadja: Palatinus Kiadó

Kiadás éve: 2006.

Fordította: Mester Yvonne

Oldalak száma: 402

puhatáblás, ragasztva kötött

Stuartról

Alexander Masters: Stuart - Egy élet visszanézve

Elolvastam: 2011. február 17.

"-Miért rúgtál fel mindent?
-Nem tudom, Alexander; néha az egész olyan rossz, hogy semmi jobb 

nem jut az ember eszébe, csak az, hogy tovább rontson rajta."

Stuart az utcán él. Pedig van családja. Drogokat használ, rengeteg alkoholt iszik. Nem tud beilleszkedni a társadalomba, sokszor nem is akar. Elutasítja az embereket és az emberek elutasítják őt. Ám akad néhány kivétel. Mint Alexander is, aki arra tette fel az életét, hogy a rászorulókon segítsen. 

Megismerkedik Stuart-tal, aki mindig elpuskázza az esélyeit. Lop, rabol, ki-be járkál a börtönökbe. Dührohamai vannak, sokszor agresszív. A pszichiátriákon is megfordul, ahol borderline személyiségzavarát is megállapítják. És mindehhez csupán 33 éves, a Krisztusi korban van. És elkezd nyomozni. Elkezdi érdekelni, hogy miért kerül valaki ilyen helyzetbe, miért nem tud kimászni a gödörből, miért ilyen indulatos és hirtelen, miért nem tud ellenállni a kísértésnek? 

Stuart-tal hosszú évekig tartja a kapcsolatot, a belegyezésével könyvet igyekszik írni az életéről, hátha a választ is meglelik, hol lett elrontva Stuart élete. És meglepő dolgok kerülnek a felszínre a családdal kapcsolatban, mely rögtön mindent megmagyaráz.

Közben betekintést nyerünk a szociális munkások embert próbáló feladataiba és sokszor kilátástalan munkájukba. Lehet-e ezeken az emberek (sokszor akaratuk ellenére) segíteni? Egyik pillanatban kérnek egy lakást, a következőben meggondolják magukat és szétverik, ismét az utcán alszanak. És ha lehet, akkor melyik a hozzájuk vezető út? 

Ez a könyv a hajléktalansággal foglalkozik. Azokkal emberekkel, akik láthatatlanok, csak akkor vesszük észre őket, amikor a bolt bejáratánál kéregetnek, néhányan még akkor sem. Nade hogy jutnak ide?

Erre keresi a választ Alexander Masters Stuart életében.

Ami tetszett, az a témaválasztás. A hajléktalanok helyzetéről azt gondolom, nem sokat tudunk, az okokról pedig még kevesebbet. Ez tulajdonképpen tekinthető egy életrajzi regénynek, az érdekesség kedvéért Stuart életét visszafelé meséli el. 

Amit nem értek az az, hogy ennek ellenére miért kötött le olyan nehezen  (különösen a könyv első fele)? Talán az elbeszélés stílusában található meg a probléma lényege: csapongó és nem valami gördülékeny. 

És akkor az írót most Alexander Masters-nek vagy Alexanders Masters-nek hívják? A magyar kiadáson egyértelműen "s"-sel olvasható, az idegen nyelvű borítón "s" nélkül szerepel. 

A borderline személyiségzavarról bővebben is olvashatsz. Azért is érdekes a téma, mert ez a személyiségzavar olyan gyakori a 21. században, hogy egyes szakemberek már borderline társadalomról beszélnek. Ezek az emberek rendkívül sokszínűek, borzasztóan instabilak és az emberi kapcsolataik siralmasak. Ráadásul semmiféle gyógyszertől nem változnak meg, hiszen a probléma ennél sokkal összetettebb. Terápiába vonni, együttműködésre bírni őket pedig nagyon nehéz. És Stuart sorsán keresztül láthatjuk, hogy milyen szörnyűséges fordulatot vehet az életük.
A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!

"Ez a könyv Stuart Shorter, a tolvaj, túszejtő, pszichopata, utcai mesélő története. A történet visszafelé halad, ahogy kérte, onnantól, amilyennek megismertem, tizenkét éves kisfiú koráig. Ragyogó, emberi és vidám könyv, olyan rendkívüli és meglepő, mint az élet, amit leír."

8/10

A mű eredeti címe: Stuart - A life backwards
Kiadó: Gabo Kiadó
Oldalak száma: 320
Borító: puhatáblás
Kiadás éve: 2009
Fordító: Bozai Ágota

"Megsebzett szívem"

Martin Doerry: "Megsebzett szívem"

Elolvastam: 2010. december 26.

"Ó, csak Te is itt lehetnél. Anyukám, most vigasztaljuk kicsit egymást. 

Biztos Te is borzasztóan érzed magad, annyira hiányzunk. Én meg borzasztóan

érzem magam, annyira hiányzol. Hát vigasztaljuk egymást, hogy nemsokára minden,

minden megint jó lesz. Jaj, Anyukám, szívem, én próbálom a legkülönbözőbb módokon 

vigasztalni magunkat, de hát nem sikerül."

Egy igazi ritkaságra bukkantam az akciós könyvek idején: egy ritka életrajza, mely egy német zsidó orvosnő és anya 44 évét öleli fel. Lilli Jahn messzemenően romantikus és művelt nő volt, elvégezte az orvosi egyetemet és orvosnőként dolgozott, miközben még az egyetem szerelembe esett egyik kollégájával Ernst Janh-nal. Mindig is csodáltam az olyan nőket (férfitól ilyet még nem hallottam - elnézést), aki ennyire tud szeretni. Ez a könyv a világháború nélkül is egy elképesztő szerelem és önfeláldozás története, egy olyan szerelemé, amire azt hiszem, kevesen képesek. Úgy gondolom, Lili sosem volt viszontszeretve, ő azonban még ebben a plátói szerelemben is átadta önmagát leendő férjének. Évekig küzdött érte, hogy összeházasodhassanak, majd lemondott terveiről, céljairól és álmai egy részéről, hogy együtt élhessenek és családot alapíthassanak. Majd a legmegdöbbentőbb fordulat: mindezek ellenére Ernst elhagyja 5 gyermeküket és feleségét, nagyjából magukra hagyja őket, a Lilllit végő vegyes házasságot felbontja és néhány napon belül újra házasodik. Ezzel odadobja a nőt, aki mindennél jobban szerette a "farkasoknak" és 5 gyermekét is semmibe veszi. Lili ezek után is csak mentegeti, Ernst nehéz és lemondásokkal teli életét említi, ami az ő zsidóságával függ össze és gyakorlatilag felmenti őt a tette miatt. 

***SPOILER***

Ami számomra már elképzelhetetlen önzetlenségszámba ment: amikor Ernst szeretője (merthogy azt is tart) a családi házukban szüli meg a közös gyermeküket a házaspár segítségével... Van ilyen egyáltalán?? És mindezért csak annyi a környezet reakciója, hogy hogy engedhette, hogy egy zsidó nő segítse világra a tiszta árja gyermekét?!

***SPOILER vége***

A regény Lilli és Ernst, majd Lilli elhurcolása után Lili és a gyermeki levélváltásaiból közöl részleteket, melyet a történelmi tényekkel egészít ki az író, egyébként Lilli Jahn legidősebb lányának fia.

Azt gondolom, ez az életrajz valamilyen szinten ritkaság, és sokkal inkább megmutatja a valóságot, hiszen amíg néhány ember túlélte a vérengzést, milliók reménykedtek, küzdöttek és végül jutottak hasonló sorsra, mint Lilli Jahn.

"Hogy vagy? Annyit gondolok Rád. Ma, 

amikor csöngettek és kinéztem a házkapu

ablakán, azt hittem, Anyu, Te állsz a kapu előtt. 

Olyan furán éreztem magam, mint még soha.

De az a csalódás, hogy nem Te voltál! Kunczéné volt."

Az az érdekes az ilyen könyvekkel (vagy akár filmekkel) kapcsolatban, hogy előre tudjuk mi a vége a "történetnek", hiszen nem is az a célja, hogy egy nagy csattanóra emlékezzünk, ám én mégis végigizgultam, hogy hátha tudnak segíteni, hátha megmenekül, hátha történik valami csoda. De persze nem árulok el azzal semmi újat, hogy nem történik semmiféle varázslat. Lilit elhurcolják, és a gyermekei szinte egyedül maradnak. A legidősebb ekkor a 14 éves Ilse, a legfiatalabb pedig a 2 éves kicsi Dorle. Rövidebb ideig az apa és más felnőttek is segítenek a gyerekeknek, de a munka nagy része rájuk hárul. És persze a túlélés is, a kasseli szőnyegbombázás, az új otthon megteremtése, a karácsony és más ünnepek...

"Édes jó Anyukám! Nem fázol? Tudsz aludni éjjel? Ne aggódj annyit! Értetted? Én mindent megcsinálok, amilyen jól csak tudom, és lassan már hasonlít a Te munkádhoz. Persze olyan jól, ahogyan Te, nem tudom csinálni. Anyucikám, én mindig, mindig itt őrizlek a szívemben, csak ne aggódj olyan sokat. Jó éjszakát. Ezerszer ölel és egy nagy puszid küld Ilséd."

A borító nagyon szép,  Lilli korabeli fotója van rajta. Több fényképet is közzétesz az író a könyvben, mely által jobban megismerhetjük a családot és az ismerősöket.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a könyvet, akit érdekel a 2. világháború, érdekel egy újabb élet, amelynek akkor szakadt vége.

"A cím idézet a levélregénynek is olvasható dokumentumgyűjteményből. Lilli Jahn zsidó orvosnő írt így 1943-ban a Gestapo börtönéből kamasz gyerekeinek, aggódva a magára maradt öt gyerek nehéz sorsa miatt. Ernst Jahn, a fiatal árja körorvos 1926-ban kötött házasságot kolléganőjével, 1940-ig egy fiuk és négy lányuk született. Az eleinte közösen praktizáló házaspár helyzete 1933 után gyökeresen megváltozott, Lillit eltiltották hivatása gyakorlásától, a kis faluban társadalmilag teljesen elszigetelődött, s mikor férje mellé kihelyeztek egy fiatal orvosnőt, aki gyereket szült Ernst Jahnnak, a polgármester elüldözte Lillit. Ő gyerekeivel együtt Kasselba költözött, ahol hamarosan letartóztatták. A börtönből írta legtöbb levelét a családanyai teendőket hősiesen ellátó 14 éves Ilsének, aki, húgaival együtt, naponta beszámolt életük eseményeiről, és akinek nagy szüksége volt az anyai tanácsokra, különösen miután otthonukból kibombázták őket. Lillit 1944-ben Auschwitzba vitték, ahol rövidesen meghalt. A tízes évek és 1944 között írt, férjének, barátainak, főként pedig nagyfiának és lányainak címzett levelei, valamint a válaszlevelek: ez a páratlan kordokumentum 1998-ban, fia halála után került elő. Lilli egyik unokája, a Der Spiegel szerkesztője ezután összekötőszöveggel látta el és kiadta a levelezést."

10/10