Elrabolt életek

"Történetem egy tikkasztó augusztusi éjszakán kezdődik, olyan helyen, ahol még sosem jártam."

Lisa Wingate: Elrabolt életek

Végre egy idei könyv is hazajöhetett velem a könyvtárból (hála az előjegyzési lehetőségeknek). Ezt a könyvet igazából azért szerettem volna elolvasni, mert sokan ajánlották, sokfelé jött velem szembe és úgy gondoltam, valami, ami népszerű, akár tetszhet is. 

Folyami cigányok (kép forrása: Lisa Wingate blogja)

Így is lett. Lisa Wingate nálunk elsőként megjelent könyve, az Elrabolt életek gyakorlatilag a 1920-50 között működő Tennessee-i Gyermekotthonok Egyesületének felháborító és kritikán aluli működését hivatott megmutatni egy kitalált családon keresztül. Történetünk 1939-ben egy hajón kezdődik. A Foss család tagjai folyami vándorcigányokként élnek a Missisippi-n Árkádia nevű folyami otthonukban (a saját kis királyságukban): Briny, az apa, Queenie az anyuka és az öt lurkó. Egy este Queenie vajúdni kezd, a szülés a megszokottól eltérően nagyon nehezen zajlik, és a bábaasszony kétségbeesve kéri az apát, hogy vigyék az asszonyt mihamarabb a közeli, memphis-i kórházba, különben sem az anya, sem a gyerekek (!) nem élik meg a reggelt. A szülők elindulnak a kórházba a félholt Queenie-vel és a gyerekcsapat a legidősebb (12 éves) Rill vezetésével a hajón marad. Hamarosan rendőrségi és gyámhatósági emberek érkeznek értük és tudtukon kívül a Georgia Tann vezetése alatt álló gyermekotthonba szállítják őket. Itt aztán teljesen felfordul az hamar örökbe adják gazdag és befolyásos családoknak, Rill együtt marad Fern nevű kishúgával, a vadóc Cameliát pedig szörnyű tragédia következtében örökre elveszítik. A történet másik szála napjainkban játszódik ezzel párhuzamosan. A befolyásos politikus család tehetséges üdvöskéje, a harmincas Avery egy különleges idősotthoni találkozást követően nyomozni kezd egy idős asszony, May után és rájön, hogy valamilyen közeli kapcsolat lehet a nagymamája, Judy nagymama és az idős May között. A nyomozás egészen a partmenti városkába, Edistóba vezet, ahol belép a képbe az ingatlanügynök Trent, és Avery élete fenekestül felfordul, tokától bokáig. Nyilván lehet sejteni, hogy a két szál majd valahol összeér, ám a részletek lassan, fokozatosan kerülnek napvilágra.

életük, a rengeteg gyerek között próbálnak összetartani, a felnőttek kegyetlenségeit átvészelni és valamiképpen visszajutni a szülőkhöz. A kisebb testvéreket, mivel gyönyörű göndör fürtjeik ellenállhatatlanná teszi őket,

A hírhedt Georgia Tann egy gyerekválogató partin

A szerző jegyzeteiben hosszasan ír arról, hogy a gyermekotthon ebben az időben valóban így működött, a gyerekeket gyakorlatilag elrabolták a családjaiktól, majd jó pénzért gazdag, befolyásos, híres embereknek örökbe adták őket. Mindez ebben a fantasztikus országban, a lehetőségek és az amerikai álom hazájában. Komolyan mondom, számtalan könyv által találkoztam már olyan történelmi ténnyel akár a közelmúltból is, melyek megdöbbentenek, hiszen a világ egy része még mindig felnéz az államokra, és követendő példának tartja az életmódját. 

Az más kérdés, hogy nyilván ott is élnek olyan családok, melyek nem alkalmasak egy fél gyerek felnevelésére sem, és sajnos ez valahol kiütközött ebben a történetben is, hogy ugyan a sztori fiktív, ám még itt sem volt minden olyan fényes és szép a folyami cigánycsaládban, és bizony kérdéses, hogy alkalmasak voltak-e a gyerekek nevelésére, mindenesetre az intézkedés mikéntje szörnyű és embertelen.

Jó könyv, olvasmányos, elszomorító és a szereplőkkel rendesen végigizguljuk ezt a több, mint 400 oldalt, nem unatkoztam egy percet sem. Remélem az írónő többi könyve is kijön magyarul, alig várom őket!

Edisto - pont ilyennek képzeltem! kép forrása: google.com

-->

A felejtés ideje

Sharon Guskin: A felejtés ideje

Amikor ránéztem ennek a könyvnek a borítójára, hirtelen azt hittem, ez egy kooprodukció Jodi Picoult-tal, de persze nem, mindössze egy óriásira méretezett ajánlás zavarja ezt azt egyébként kifejező borítót (a példányom könyvtári volt).

Az írónő első könyve Picoult szerint friss és provokatív. Szerintem érdekes témát vet fel, a halál utáni élet, a reinkarnáció kerül górcső alá. 

A könyv a (kicsit) vénlány Janie rejtélyes egyéjszakás kalandjával indít, melynek eredményéről, 4 éves, irtózik a víztől, mosakodástól, rémálmoktól szenved, és gyakran hívja az igazi anyukáját. Janie gyermekpszichiáterről gyermekpszichiáterre jár vele, természetesen pszichotikusnak véleményezik a kisfiút és Risperdalt írnak fel neki. Az óvoda pedig riasztó viselkedésére tekintettel nem fogadja. Janie lehetőségeket és gyógyulást keres, kutat, majd rábukkan az interneten az idős pszichiáterre, Anderson doktorra, aki pont hasonló gyerekekre specializálódott. Azokra az esetekre keres bizonyítékot, amikor a kisgyermek emlékeket, emléktöredékeket hordoz előző életéből, és Anderson doktor úgy gondolja, Noah nem beteg, mindössze újjászületett. Erős szkepticizmussal fogad minden állítást és lehetséges bizonyítékot, inkább megdönteni akarja az újjászületést tényét, hiszen a célja az, hogy csak a "tiszta", más módon megmagyarázhatatlan esetek maradjanak a kutatásai között.  Így a kisfiút megvizsgálva nyomozásba kezd, megpróbálják megtalálni az eredeti családját, hogy Noah békére és nyugalomra leljen. Janie komoly dilemmába kerül, a kutatás még jobban felzaklatja a kisfiát, ráadásul más, tragédiákkal terhelt családok életébe is belemásznak, ám Noah gyógyulása az elsődleges, mely minden áldozatot megér. Mit tegyen hát?

Noah-ról szólnak a további fejezetek. Janie egyedül neveli kisfiát, Noah-t, aki történetünk elején

Nagyon izgalmas és napjainkban népszerű téma ez, mindenki hisze valamiben, mi lehet a halál után, vajon tényleg létezik-e a lélek, hova kerül, újjászületünk-e, ha igen, hogyan és hová, valóban élnek-e olyanok, akik emlékeznek az előző életükre? Elgondolkodtató történet, és a kérdésekre biztos válasz még akkor sincs, hogyha egy valódi Dr. Anderson millió feltárt esetet tesz le az asztalra. Ebben a témában már olvastam egy nagyon ütős könyvet, amit azóta is ajánlok mindenkinek , akit csak érdekel a téma: Csodás álmok jönnek Mathesontól (írtam is róla még a kezdetek kezdetén, 2010-ben).

 

-->

Engedjétek ​hozzám

 

 

Toni Morrison: Engedjétek ​hozzám 

 

A véletlen úgy hozta, hogy a Nobel-díjas Toni Morrison első és 2015-ös utolsó könyvével ismerkedtem az utóbbi hetekben. És be kell vallanom, hogy az Engedjétek hozzám majdnem a torkomon akadt. 

Elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet az írónő többi könyve, mert az első és a utolsó szinte egymás testvérei is lehetnének. Központi téma a néger-kérdés, az elfogadás-rasszizmus, anyai szeretetlenség, derékba tört életek és persze a pedofília. 

Sweetness sokad-íziglen néger asszony, ám frissen megszületett gyermeke, Lula Ann, nagy meglepetést okoz: ősei génjei újra élednek, haja fekete és göndör, bőre a sötétnél is sötétebb. Férje gyorsan el is hagyja, Sweetness pedig érintés és szeretet nélkül neveli fel Lula Ann-t. Lula Ann később (önelfogadás híján) Bride néven, hófehér ruhákban tündököl, és megalapítja a You, Girl kozmetikai márkát. Ám komoly kötődési zavarral küzd, egyetlen felületet barátsága Brooklynhoz köthhető, aki időnként segít neki őrültségeiben, tanácsokkal látja el, és ha úgy esik, epedezve várja, hogy elfoglalhassa Bride helyét a cégnél. Bride fiúról fiúra száll és az egyetlen, aki megérinti a szívét, a szintén súlyos sérüléseket hordozó Booker, aki pikk-pakk faképnél hagyja.

Érdekes, szívet tépő történet, de annyira szomorú és sötét, hogy első könyvével szinte egymás után nekem túl sok volt. A borító gyönyörű amúgy, nekem nagyon tetszik.

 

 

-->

Mások álma

"… egyvalamit megtanultam: egyáltalán nem biztos, hogy az tesz boldoggá, amire vágyom."

Donáth Mirjam: Mások álma

Nagyon szerettem volna ezt a könyvet elolvasni, az első, ami a Magyarok külföldön sorozatból eljutott hozzám. Miért is érdekelt annyira? Szerintem nem akad olyan ma Magyarországon, akinek ne lenne külföldön élő jó barátja, rokona, nem érintené valahonnan egész közelről a modernkori népvándorlás, ami ma zajlik. Az egyetemi csoporttalálkozónkat könnyebb lenne Nyugat-Európában megtartani, mint itthon... És itt egy fiatal lány, aki sokak dédelgetett álmát váltja valóra: újságírást tanulhat New York-ban, majd munkát kap az egyik piacvezető médiumnál. Ennek ellenére ő köszöni szépen az egészet és hét év elteltével, immár férjes asszonyként és anyaként hazaköltözik - megtöltve batyuját sok átélt tapasztalattal, egy csokor "multikulti" élménnyel. Ebben a regényben kendőzetlenül mesél fiatalkori álmairól, New York-ról, és mindazokról, akik próbálnak ebben a városban sokszor erőn felül megkapaszkodni.

"Az amerikai gesztusok, a széles mosoly, ami addig sem tartott ki, amíg két ember tekintete találkozott, a „hogy s mint?” kérdésben kimerülő érdeklődés, az egyetlen estére szóló vacsorameghívások számomra azt jelentették, hogy az amerikai, ez a minden más népnél gyökértelenebb nemzet mindenki másnál jobban igyekszik következmények nélküli boldogság találni a soha meg nem ragadható jelenben."

Nagyon megosztó téma az, amiről Mirjam ír (megyünk/maradunk). Ez a könyv egy erősen szubjektív vélemény a "21. századi nagy amerikai álomról". (Előzetes ismereteimről annyit, hogy soha nem jártam még New York-ban.) Megismerünk benne számtalan sorsot, mindet csak érintőlegesen, valahogy úgy, mintha egy őrült nagy hangyabolyban szemünkkel követnénk egy kiszemelt példányt, majd az megmásíthatatlanul elveszne látókörünkből. A könyvben nagyon jól kiérződik és erős hangsúlyt kapnak az amerikai és a magyar kulturális különbségek, a new york-i és a hazai hogyan érezheti magát valaki rosszul ebben a városban és miért vágyik helyette az ismerős villamoscsilingelésre és az ismerős budai kávézóra. Azt gondolom, a sorokon átsugárzik Mirjam finom lelke, kedves, empatikus személyisége, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a már-már személytelen világban, ami ma New York, ahol nem számít semmi, csak a teljesítmény, ahol a természettől és s természetességtől már oly' messzire kerültek az emberek, ahol a kapcsolatok (többnyire) átmenetiek, ahol mindenkinek több munkahelye van,... ("A város átjáróház volt, és senkit sem marasztalt.") Mirjam nem tudta magát jól érezni. És azt is át lehet érezni, hogy van az az embertípus, akinek mindezzel semmi gondja. 

életszemlélet, értékrend különbségei. Választ kapunk arra,

Mindent összevetve ez a könyv egy külföldi élményen túl számtalan fontos, örök érvényű gondolatot is rejt, melyeken még ma is töprengek, pedig hónapokkal ezelőtt fejeztem be az olvasást. Mirjam háta mögött komoly és küzdelmes önismereti munka van, ennek (is) eredménye ez a minden szempontból elgondolkodtató könyv, mely egyértelmű véleményt mond, ennek ellenére nagyon elfogadó és nem akar meggyőzni semmiről.

Mindezek mellett sok-sok számadattal (lakhatási költségek pl.) és "műhelytitokkal" teszi a már eddiginél is tartalmasabbá a könyvet, mint például a város aprócska zárt oázisai, hogyan mosnak New York-ban, kik élnek a Borough-parkban, mit ér egy albérlő albérlője, stb.

Olvassátok, forgassátok, kíváncsi lennék a véleményetekre! A könyv hátoldalán pedig ott a száz százalék biztos ajánlás az On The Spot alkotóitól!

"De a jóléti hazátváltókban, ha más nem is, az az egy közös, hogy egyikük sem beszél őszintén arról, miért hagyta el az otthonát. Tévedés ne essék, még önmagunknak sem. Legalább három igaz választ tudunk adni a kérdésre anélkül, hogy a valóságnak csak a felszínét kapargatnánk. A kivándorlásra született megérzése, hogy ezeket az okokat mélyen kell hagyni, és az emlékeket is, olyan mélyen, amilyen mély a gödör, ahol a szeretteink hamvai vannak – nagyszüleimé, a keresztanyámé, akikkel életem egy szakaszát is eltemettem: azt, amelyik velük volt teljes. Azt, ahová már nem lehet visszavándorolni. A világ kitárult, a határok megszűntek, a különböző kultúrák, akárcsak az amerikai államok, sokszínű de egységes kockákból szőtt takaróvá kapcsolódnak, közöttük olyan könnyedén ingázik a közös nyelvet beszélő, mint szülővárosának kerületei között a villamossal, és mégis: a kivándorlásnak mindig lesz tétje. Leginkább azért, mert nem csak térben, időben is történik. Azért, mert amit hátrahagytunk, már sosem lesz ugyanaz, mint ami előtte volt. Mert mi sem leszünk már ugyanazok. Egymás nélkül változunk tovább. Ezeket a következményeket egyedül a világpolgár nem érzi, de világpolgárnak csak születni lehet."

"Más városokkal ellentétben, amelyekben tisztes időt szolgál az idegen, hogy helyiként tekintsenek rá, New York az idegenek városa volt.
Azoké is, akik banánt sütöttek a hús mellé köretnek, azoké is, akik levest ettek a főétel előtt, azoké is, akik a földön, törökülésben fogyasztották el az ebédjüket, ahogy azoké is, akik a munkahelyi asztaluknál lapátolták magukba a salátát. A helyit a helyitől csak az különböztette meg, hogy egyikük régebben volt benne idegen. De nem az eltelt idő tette a New York-it New York-ivá, hanem az eredményei, amelyeknél alig valamivel nyomott többet a latban, ha fiatal, és legfőképpen szép."

"Ami a könnyebb utakat illeti, ma már tudom, hogy időpocsékolás rájuk tévedni, mert nem előrevisznek, hanem az áthágandó akadály körül körbe-körbe. Az ember képes élete végéig egyetlen félelme körül járkálni."

 "Az „üres park” New York-i paradoxont teremt. Erre az ellentmondásra a körülötte lévő méteres vasrácsok és a kulcsra zárt kapuja adott magyarázatot: ide csak a park körüli luxusapartmanokat rejtő 19-20. század eleji házak lakóinak volt bejárása. Sara cikket írt arról, hogy ezeknek a házaknak évi 7500 dollárba került ez a privilégium, és ha egy lakó saját kulcsot akart a parkhoz, azért külön 350 dollárt fizetett ki évente. A zárat ugyanis évente cserélték New Yorkban ismertem meg a köztéri magánpark fogalmát. A kulcsok egyedi gyártásban készültek, hogy ne lehessen másolatot készíteni róluk. Ha elvesztek, pótlásuk a tulajdonosoknak 1000 dollárba került. A vasrácsok mögé zárt tündérkert minden reggel elszomorított, mégis minden reggel látnom kellett, mert a betontengerben a ketrecbe zárt természet látványa sokat jelent."

-->