2018. szeptember 10., hétfő

Szamócka

 

Stefanie Dahle: Szamócka

Tündéri történetek a szamócáskertből


Bevallom, ez a könyv nálam nagyobb sikert aratott, mint a gyerekeimnél. Már második alkalommal próbálkozom vele, és vesszük ki a könyvtárból, de még mindig nem az igazi...
Pedig!
Nagyon édesek az illusztrációk, kedvesek, szépek, kifejezőek, részletgazdagok, még nézegetni is élvezet. A borító is nagyon kedves és még ráadásul csillogós is, olyan igazi csajos darab, de akár kisfiúnak is simán tetszhet, mert nem az az elvetemült, rózsaszín cukormázas fajta.
A mesék, a történetek hossza és a szöveg - kép arány miatt 4-5 éves kortól ajánlott, de ez inkább gyerekfüggő. A történetek szereplői bájos bogárkák és mesebeli lények: főszereplőnk Szamócka, egy szamócatündér és barátja, Bibó, a pillangó. De van itt mindenféle egyéb tündér, vízisárkány, rágcsáló és bogár, egyik édesebb, mint a másik. Apróbb problémákat oldanak meg sok szeretettel és kreativitással, például eldugul a cickány orra a náthától vagy Don Carlo, a a szöcske szerelmes lesz vagy éppen kísértet érkezik a szamócáskertbe... Ami zavaró lehet olvasáskor, az a szereplők nevének szüntelen ismételgetése, gyakorlatilag egymás utáni, ugyanarra a szereplőre hivatkozó mondatokban is szerepel ugyanaz a név (Szamócka reggelizik. Szamócka megette a reggelit és átment Bibóhoz. - stílusban) - ettől szerintem nem tűnik valami választékosnak az egész...
Szerintem ez egy kedves, vidám gyerekkönyvek, amit tuti, hogy harmadjára is ki fogunk venni a könyvtárból, mert én annyira szeretem :)


2018. szeptember 8., szombat

Nagyi ​meséi

 

Tony Wolf: Nagyi ​meséi

A Nagyi meséi egy nagyalakú, csodaszép illusztrációkkal tűzdelt, ajándékozni való mesekönyv. Tony Wolf megszokott vagy ismert állatos meséiből tartalmaz 12 + 12 darabot és a bevezetőket, ám a mesék rövidsége miatt kisebbeknek is jó szívvel ajánlom. Nagyobb gyerekekkel (4 és 6 évesek) olvasva kicsit kurták-furcsák a történetek, de a rajzokat átbeszélve nekik is teljesen megfeleltek.

Két nagymamáról van itt szó, akik nincsenek könnyű helyzetben: a szülők kimenőt kaptak, így feladtuk lefektetni fejenként 12 (!) darab kisunokát. Mackó nagyi és Nyuszi nagyi azonban könnyű szerrel megbirkózik a feladattal, és a testvérharc is le van fújva, hiszen minden gyerek kap egy mesét - a hozzá leginkább illőt.
Ami fura volt nekem, hogy nagyi minden unokára ragasztott  egy címkét, és ezek általában nem éppen a "kedves" és a "szeretnivaló" magyar megfelelői voltak, nagyinak bizony komoly kritikai érzéke lehet - és annál is szúrósabb szeme! Ezekhez a tulajdonságokhoz párosított egy tanulságos kis mesét, mely elég didaktikusan elmagyarázza, hogy miért jön rá piciny történetünk főszereplője arra, hogy mit kellene másképp csinálnia. Így aztán hozzájutunk összesen 24 rövidke meséhez és számtalan bájos, vicces illusztrációhoz. 

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, annyira szépre sikerült, hogy akár ajándéknak is tökéletes választás.




A cica, aki haza akart menni

 

Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni


Nahát! Ez a kicsit kancsi, ám annál cirmosabb cica belopta magát a szívembe! Főszereplő cicusunk Szuzi, Franciaországban él a családjával: egy halászcsaládnál lakik, aminek mind a négy fia imádja őt, ám Szuzi különösen Gabit, a legkisebbet kedveli, aki tudja, hogy visszafelé kell simogatni. Egy napon jól megjárja szegény, unalmában belefekszik egy kosárba, amiről kiderül, hogy a levegőbe emelkedve meg sem áll Angliáig, átrepíti Szuzit a nagy víz, a Csatorna fölött. Igen ám, de hogyan vissza? Merthogy Szuzit csak azt nyávogja, hogy "Sémmmoááá!" - azaz haza akar menni. Hiába veszi magához a kedves Bertie néni, akinél még egy papagáj is társául szegődik, Szuzi az otthona után vágyódik. Számtalan próbálkozás és kaland után végül Szuzinak muszáj lesz legyőznie a legnagyobb ellenségét: a vizet, hogy hazajuthasson szeretteihez.
Ez egy abszolút szerethető, megmosolyogtató, humoros, kalandos történet fontos üzenettel és vicces, mókás illusztrációkkal. Szuzi arra tanít bennünket, hogy a cél érdekében érdemes kitartani, ne adjuk fel, és amitől félünk, az néha nem is olyan félelmetes közelebbről. A célközönség a nagy óvodás, kisiskolás korosztály, de a felnőtteknek is kellemes olvasmány lehet.  Biztos, hogy a sorozat további részeit is el fogjuk olvasni.



2018. szeptember 1., szombat

Elrabolt életek



"Történetem egy tikkasztó augusztusi éjszakán kezdődik, olyan helyen, ahol még sosem jártam."

Lisa Wingate: Elrabolt életek


Végre egy idei könyv is hazajöhetett velem a könyvtárból (hála az előjegyzési lehetőségeknek). Ezt a könyvet igazából azért szerettem volna elolvasni, mert sokan ajánlották, sokfelé jött velem szembe és úgy gondoltam, valami, ami népszerű, akár tetszhet is. 
Folyami cigányok (kép forrása: Lisa Wingate blogja)
Így is lett. Lisa Wingate nálunk elsőként megjelent könyve, az Elrabolt életek gyakorlatilag a 1920-50 között működő Tennessee-i Gyermekotthonok Egyesületének felháborító és kritikán aluli működését hivatott megmutatni egy kitalált családon keresztül. Történetünk 1939-ben egy hajón kezdődik. A Foss család tagjai folyami vándorcigányokként élnek a Missisippi-n Árkádia nevű folyami otthonukban (a saját kis királyságukban): Briny, az apa, Queenie az anyuka és az öt lurkó. Egy este Queenie vajúdni kezd, a szülés a megszokottól eltérően nagyon nehezen zajlik, és a bábaasszony kétségbeesve kéri az apát, hogy vigyék az asszonyt mihamarabb a közeli, memphis-i kórházba, különben sem az anya, sem a gyerekek (!) nem élik meg a reggelt. A szülők elindulnak a kórházba a félholt Queenie-vel és a gyerekcsapat a legidősebb (12 éves) Rill vezetésével a hajón marad. Hamarosan rendőrségi és gyámhatósági emberek érkeznek értük és tudtukon kívül a Georgia Tann vezetése alatt álló gyermekotthonba szállítják őket. Itt aztán teljesen felfordul az hamar örökbe adják gazdag és befolyásos családoknak, Rill együtt marad Fern nevű kishúgával, a vadóc Cameliát pedig szörnyű tragédia következtében örökre elveszítik. A történet másik szála napjainkban játszódik ezzel párhuzamosan. A befolyásos politikus család tehetséges üdvöskéje, a harmincas Avery egy különleges idősotthoni találkozást követően nyomozni kezd egy idős asszony, May után és rájön, hogy valamilyen közeli kapcsolat lehet a nagymamája, Judy nagymama és az idős May között. A nyomozás egészen a partmenti városkába, Edistóba vezet, ahol belép a képbe az ingatlanügynök Trent, és Avery élete fenekestül felfordul, tokától bokáig. Nyilván lehet sejteni, hogy a két szál majd valahol összeér, ám a részletek lassan, fokozatosan kerülnek napvilágra.
életük, a rengeteg gyerek között próbálnak összetartani, a felnőttek kegyetlenségeit átvészelni és valamiképpen visszajutni a szülőkhöz. A kisebb testvéreket, mivel gyönyörű göndör fürtjeik ellenállhatatlanná teszi őket,

A hírhedt Georgia Tann egy gyerekválogató partin

A szerző jegyzeteiben hosszasan ír arról, hogy a gyermekotthon ebben az időben valóban így működött, a gyerekeket gyakorlatilag elrabolták a családjaiktól, majd jó pénzért gazdag, befolyásos, híres embereknek örökbe adták őket. Mindez ebben a fantasztikus országban, a lehetőségek és az amerikai álom hazájában. Komolyan mondom, számtalan könyv által találkoztam már olyan történelmi ténnyel akár a közelmúltból is, melyek megdöbbentenek, hiszen a világ egy része még mindig felnéz az államokra, és követendő példának tartja az életmódját. 
Az más kérdés, hogy nyilván ott is élnek olyan családok, melyek nem alkalmasak egy fél gyerek felnevelésére sem, és sajnos ez valahol kiütközött ebben a történetben is, hogy ugyan a sztori fiktív, ám még itt sem volt minden olyan fényes és szép a folyami cigánycsaládban, és bizony kérdéses, hogy alkalmasak voltak-e a gyerekek nevelésére, mindenesetre az intézkedés mikéntje szörnyű és embertelen.

Jó könyv, olvasmányos, elszomorító és a szereplőkkel rendesen végigizguljuk ezt a több, mint 400 oldalt, nem unatkoztam egy percet sem. Remélem az írónő többi könyve is kijön magyarul, alig várom őket!

Edisto - pont ilyennek képzeltem! kép forrása: google.com

-->

2018. augusztus 29., szerda

Nem ​ígértem rózsakertet



 "– Nézze. Én nem ígértem rózsakertet. Egy szóval sem mondtam, hogy van örök igazság… és békét, boldogságot sem ígértem. Én abban lehetek a segítségére, hogy szabadon megküzdhessen mindezekért. Az egyetlen valóság, amit én felajánlhatok, az maga a kihívás, és meggyógyulni annyit tesz, hogy az embernek jogában áll elfogadni vagy elutasítani, annyira, amennyire képes rá. Én olyat, ami nem igaz, nem ígérek, a rózsakert világa, ahol minden maga a tökély, hazugság… ráadásul dögunalom."

Joanne Greenberg: Nem ​ígértem rózsakertet


Na ez volt az a könyv, ami mellé MUSZÁJ volt olvasnom valami teljesen mást is, méghozzá párhuzamosan. Pedig nem vagyok híve a párhuzamos olvasásnak, sőt, inkább a belesüppedős fajta vagyok, de a Nem ígértem rózsakertet az egyik legkeményebb regény, amit idén olvastam. Tudom, ezt már többször leírtam, de úgy tűnik, még mindig lehet fokozni. 
Már a borító elrémítheti az egyszeri olvasót, ám ne tegye, érdemes belelapozni.

Greenberg könyve a nagy klasszikus pszichiátriai témájú könyvek idején (Plath: Az üvegbura, Száll a kakukk a fészkére) íródott a '60-as évek elején. Összefoglalva ezek nagyon nyomasztó könyvek igazi pszichiátriai betegekről/által, igazi klasszikusok, kihagyhatatlanok és nagyon nehezen emészthetőek.

A Nem ígértem rózsakertet egy 16 éves lány induló, majd kibontakozó skizofréniájáról szól. Olvasás előtt laikusoknak érdemes pontosabban utánanézni a betegségnek, mert a könyvben nincs semmi magyarázat, csak a kórállapot, a tünetek, a lány, Deborah belső gondolatai és betegségének kialakulásának okai nagyvonalakban. Írom ezt azért, mert sokaknak téves gondolataik van a skizofréniával, egyáltalán a pszichózissal kapcsolatban, többszörös személyiségként, brutális gyilkosokként láttatják velünk őket a mozifilmek, és a valóság azért nem így van.

Deborah hosszú-hosszú éveken át gyötrődik titkokkal és mély hallgatásokkal terhelt családjában, és betegsége már igen korán elkezdődik, úgy emlékszem, 9 évesen kezdi építeni a saját világát ,miután 5 évesen még egy húgyivarszervi tumort is eltávolítottak a testéből, amit természetesen rezzenéstelen arccal kellett tűrnie a tökéletes, csodálatos kislánynak. Orvosai sem tekintik érző embernek, hazugságokkal traktálják és elvárják, hogy csendben tűrje a kínszenvedéseket. Így aztán nem is csoda, hogy ebből a kíméletlen világból Debbie a saját maga alkotta világba, Fugoba menekül, ahol éveken át Cenzor irányítja a reakcióit, mígnem felkerül az i-re a pont, és egy öngyilkossági kísérlet kapcsán bekerül a régi nevén elmegyógyintézetnek nevezett kórházba. Itt számtalan beteg életét megismerhetjük, bepillantást nyerhetünk az osztályok életébe, a kezelési menetbe (kényszerzubbony, nyugtatók és a pszichoterápia Fried doktornővel). Az akkori antipszichotikumok nélküli (legalábbis korszerű gyógyszerektől mentes) pszichiátria igazi kihívás elé állította az orvosokat, akiknek a beteg belső erejére és gyógyulni akarására kellett támaszkodnia a terápia kapcsán (mely természetesen ma is nagyon fontos, ám nem az egyedüli lehetőség). Fantasztikus volt a Debbie alkotta világ kihangosítása, a dührohamok, finom javulások, majd hirtelen visszaesések, az önsértések leírása, a többi beteggel és a külvilággal való kapcsolata. A Remény, mely ott lebeg a betegek feje fölött, mint Démoklész kardja: létezik olyan, aki kikerül a világba, és mi vár ott rá vajon, hogy tud ott helytállni...? És belepillanthatunk némileg Debbie családjának működésébe az adaptációs szabadságok és a családi konzultációk révén, mely során érthetővé válik az egész állapot. Megéri-e meggyógyulni és vállalni a mindennapok harcát kint a világban? Nos, Fried doktornő nem ígér rózsakertet páciensének, és a döntésében támogatja.

"Valaha -most különös visszagondolni rá- Fug istenei a társai voltak – titkon, fejedelmi módon osztosztak vele a magányon. A táborban, ahol gyűlölték, ahol mássága az évek múltával egyre jobban eltávolította a többiektől – Fug egyre nagyobb jelentőségre tett szert, ahogy a magány elmélyült körülötte. Az istenei kacagó, aranyló teremtmények voltak, akikkel kóborlás közben összetalálkozott, akár az őrző szellemekkel. De valami elromlott, és Fug a szépség és biztonság forrásából átalakult a rettegés és fájdalom világává. Deborah, hogy csillapítsa és megenyhítse, lassan rákényszerült, hogy a bölcs és vígasztaló Fug birodalmának királynői trónját feladva sötét celláinak lakója legyen. A dicső napokon királyi fenség volt az istenek között, megalázott és meggyötört a dicstelen napokon. Most kénytelen eltűrni a szédítő váltásokat a világok között, elviselni a világ gyűlölködését, amely az Összes átkaiban kap hangot, elviselni, hogy alattvalója és szolgálója legyen a Cenzornak, aki azt kapta feladatául: akadályozza meg, hogy Fug világából a szél a Földre fújja a titkos magvakat, mert ott széjjelterülve szárba szökkenne és virágba borulna a téboly, amit mindenki meglátna, s amitől mindenki undorodva visszahőkölne."

Nagyon nehéz, de nagyon jó olvasmány, ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt vagy csak laikusként szeretne közelebbi képet kapni a pszichiátriai betegségekről, ugyan nem modern, korszerű képet, ám valami olyat, ami végülis a pszichiátria múltjának is tekinthető.

Amennyire utána tudtam járni, ez a könyv egy igazi ritkaság, ám a legtöbb nagy könyvtárban fellelhető. 1977-ben meg is filmesítették a könyvet.

"Hadd jegyezzem meg, hogy a tünetek nem azonosak a betegséggel – mondta a doktornő. Ezek a tünetek a védekező mechanizmus, a védőpajzs szerepét töltik be. Ha hiszik, ha nem, a betesége jelenleg az egyetlen biztos talaj a lába alatt."

-->

2018. augusztus 27., hétfő

Katicamesék

Petrőczi Éva: Katicamesék

 
Kislányom bogármániája miatt gondoltam kivenni ezt a katicásnak ígérkező könyvet a könyvtárból, de nem aratott osztatlan sikert. Őt szinte alig kötötte le, de én magam is bajba kerültem. Kislányom rajong a versekért, rímekért, itt viszont nem tudtam eldönteni, hogy ezek rím nélküli versek lennének avagy nem is versek? Az illusztrációk nem az ízlésvilágomba valók, de nem volt velük különösebb bajom, én igazából szeretem az amatőrnek tűnő rajzokat mesekönyvekben, a Bartos Erika rajzait is bírom, de a kismanós könyv is bejött ilyen szempontból - tudom, hogy főleg Bartos Erika könyvei kapnak sok kritikát pedig emiatt. 
Szóval a Katicamesék egy nagyon beharangozott könyvnek tűnt, a könyvtárban is "kiemelt helyet" kapott az újdonságok között, ám elég lagymatagra sikerült. Két mesét tartalmaz: a Katica Kata pettye egy kiskaticáról szól, aki elhagyta az egyik pettyét a hátáról és a katicakórházban visszavarrják neki (??) - kislányom itt feladta, így a második mesét egyedül olvastam. Ez pedig a kicsit dundi Gergőről szól (A bicikliző katica), melynek tanulsága, hogy legyünk kitartóak és ne adjuk fel. Tegyetek vele egy próbát, hátha nektek jobban tetszik!



-->

2018. augusztus 26., vasárnap

A felejtés ideje



Sharon Guskin: A felejtés ideje


Amikor ránéztem ennek a könyvnek a borítójára, hirtelen azt hittem, ez egy kooprodukció Jodi Picoult-tal, de persze nem, mindössze egy óriásira méretezett ajánlás zavarja ezt azt egyébként kifejező borítót (a példányom könyvtári volt).
Az írónő első könyve Picoult szerint friss és provokatív. Szerintem érdekes témát vet fel, a halál utáni élet, a reinkarnáció kerül górcső alá. 
A könyv a (kicsit) vénlány Janie rejtélyes egyéjszakás kalandjával indít, melynek eredményéről, 4 éves, irtózik a víztől, mosakodástól, rémálmoktól szenved, és gyakran hívja az igazi anyukáját. Janie gyermekpszichiáterről gyermekpszichiáterre jár vele, természetesen pszichotikusnak véleményezik a kisfiút és Risperdalt írnak fel neki. Az óvoda pedig riasztó viselkedésére tekintettel nem fogadja. Janie lehetőségeket és gyógyulást keres, kutat, majd rábukkan az interneten az idős pszichiáterre, Anderson doktorra, aki pont hasonló gyerekekre specializálódott. Azokra az esetekre keres bizonyítékot, amikor a kisgyermek emlékeket, emléktöredékeket hordoz előző életéből, és Anderson doktor úgy gondolja, Noah nem beteg, mindössze újjászületett. Erős szkepticizmussal fogad minden állítást és lehetséges bizonyítékot, inkább megdönteni akarja az újjászületést tényét, hiszen a célja az, hogy csak a "tiszta", más módon megmagyarázhatatlan esetek maradjanak a kutatásai között.  Így a kisfiút megvizsgálva nyomozásba kezd, megpróbálják megtalálni az eredeti családját, hogy Noah békére és nyugalomra leljen. Janie komoly dilemmába kerül, a kutatás még jobban felzaklatja a kisfiát, ráadásul más, tragédiákkal terhelt családok életébe is belemásznak, ám Noah gyógyulása az elsődleges, mely minden áldozatot megér. Mit tegyen hát?
Noah-ról szólnak a további fejezetek. Janie egyedül neveli kisfiát, Noah-t, aki történetünk elején

Nagyon izgalmas és napjainkban népszerű téma ez, mindenki hisze valamiben, mi lehet a halál után, vajon tényleg létezik-e a lélek, hova kerül, újjászületünk-e, ha igen, hogyan és hová, valóban élnek-e olyanok, akik emlékeznek az előző életükre? Elgondolkodtató történet, és a kérdésekre biztos válasz még akkor sincs, hogyha egy valódi Dr. Anderson millió feltárt esetet tesz le az asztalra. Ebben a témában már olvastam egy nagyon ütős könyvet, amit azóta is ajánlok mindenkinek , akit csak érdekel a téma: Csodás álmok jönnek Mathesontól (írtam is róla még a kezdetek kezdetén, 2010-ben).

 

-->