Anna Karenina

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

A világirodalom egyik leghíresebb regénye, évek óta készülök arra, hogy elolvassam. Pont egy hónapig tartott a kapcsolatunk...

Sokan nagyon szeretik, mások pedig a végére annyira kiakadnak, hogy nem is látnak a dühtől.

A regény rövid tartalma azt hiszem, azok előtt is ismert, akik soha a kezükbe sem vették. Rengeteg film- és egyéb adaptációt megért, illetve a suliban is kötelező volt valamit tanítani róla. Én is láttam korábban az 1997-es, Sophie Marceau-s változatot, ami akkor a könyv előtt tetszett, de ma már azt gondolom, hogy egy filmnek esélye sem volt visszaadni ezt a monumentális könyvet.

Mert hiszen az, mind méretében, mind mondanivalójában. A szereplők sokakat feldühítenek, ezáltal nem is látják, hogy milyen ügyes trükkökkel varázsolt Tolsztoj élő karaktereket elénk. Igen, szerintem kifejezetten élő személyek lettek mind. 

(Spoiler is lehet benne!)

Olyan hisztérika, mint Anna Karenina, a mai világban is él, nem is egy. Talán mindenki ismer ilyet személyesen is. Kicsit elcsodálkoztam, hogy a nagy keresztényi házasságokban úgyis tudva levő volt, hogy mindenki csal mindenkit, sokszor még az világos volt, hogy kivel, mégis Annát fogták ki, aki ezt legalább nyíltan és egyenesen tette. Dehát ez egy ilyen világ volt, a kötény mögé kellett volna seperni és élni a kettős életet, mint más. A sztori első fele igazából érthető volt számomra, nem bírja az aszott  férjét és beleszeretett egy szépséges világfiba. De onnantól, hogy vesződött a válással, még végül a férj meggondolta magát, nem tudtam mit kezdeni a történettel. Anna az a típusú nő lehet, aki taszítja a boldogságot. Az, hogy nem szereti a kislányát, aki ráadásul a szívszerelmétől született, végképp leírta bennem. Önző és nem érdemes arra, hogy bárki szeresse. Szegény Vronszkijt is kínozta hosszú hónapokon át... A vége pedig szerintem elég tipikus... tetszett, hogy az utolsó gondolatait is megismerhettük.

Vronszkij szerintem még nagyjából ember volt a talpán. Igazi férfi azonban, ahogy az asszony elkezdi fojtogatni, lehet az a világ leggyönyörűségesebb nője is, ő elkezdi unni és menekülni. Szerintem kifejezetten diszkréten csinálta, nem is evickélt ki szélsebesen a kapcsolatból, amikor meglátta, hogy belülről kukacos a szép alma. Ez dicséretes, hiszen felelősséget vállalt azért, amit "megszelídített". Persze Annának ez nem volt elég, kínozta és fenyegette, ahol tudta. Ezért azt gondolom, Vronszkij jó szerető lett volna, ha hagyják. Még is is elég lovagias volt, többet tett, mint sok pasi tett volna.

A valódi főszereplő azonban Levin volt. Szerintem a regényírás közben Tolsztojnak eszébe jutott, hogy Levin lelki és eszmei élete sokkal izgalmasabb (számára!), mint Annáék kínlódása. A regény 70%-a körülbelül róla szólt. Az első kötetben még élveztem is, hiszen annyira elvarázsolt, hogy az már rettenetes. Uraság létére odavan a fűkaszálásért,  melynek mikéntjét Tolsztoj képes körülbelül húsz oldalon részletezni. Ami ráadásul élvezetes volt! Ez ennek a regénynek az erős pontja szerintem: egy huszonegyedik században élő, modernizált világunk minden vívmányát szerető és használó nő (!!) képes húsz oldalon át érdeklődéssel olvasni arról, hogy a messzi Oroszországban csaknem 150 évvel ezelőtt a parasztok milyen módszerrel kaszálták a füvet. Fantasztikus. Ezen kívül nagyon jókat derültem, amikor az illúziókban élő Levin ráébredt arra, hogy mi is az a házasság, mi is az a gyerekszülés. Szerintem ez kifejezetten vicces volt. Mintha valaki kalapáccsal jól fejbe húzta volna. Persze rajta ez nem segített. Szerintem vannak ilyen emberek, akik nem is a saját világukban élnek, hanem valami elképzelt idillben és harmóniában, ábrándokban, bár régebben biztos többen voltak, mint ma. Ettől függetlenül a regény végére végtelenül meguntam Levint és már nem akartam semmit sem tudni az eszméiről és a gondolatairól a földdel és az orosz néppel kapcsolatban.

Kitty szerintem kifejezetten cuki kislányként viselkedett mindvégig: a nem túl okos, nem is túl buta nő esete, aki borzasztóan egyszerű lelki életet él, nem bonyolítja túl a dolgokat. Éppen emiatt szerintem Levinnel válás lesz a vége, de ezt sosem tudjuk meg.

A többiek nem kavartak túl nagy port, legalábbis belőlem nem váltottak ki indulatokat. Azért sem részletezném őket, mert úgy tűnik, be vagyok oltva az orosz nevek ellen, mert ez alatt az egy hónap alatt nem voltam képes rendesen megjegyezni a főbb szereplőket se. 

(Innentől nem lehet benne spoiler)

Maria Hartung

Összesítve az egészet volt oka annak, hogy ilyen sokáig olvastam. Az első felén gyorsan túlestem és élveztem, de a második fele már kínzott. Túl sok Levin, túl sok eszme, túl sok ez, túl sok az. Tolsztoj is kínlódott, tudom. Nem hiába sikerült neki is 5 év alatt (1873-77 között) befejeznie.

A regény eleje pedig nagyon szép leírásokat tartalmazott. Szinte éreztem a didergető orosz hideget a kezemet, a muffra ráhullott a hódara. A tavasz első jelei a falun c. rész is nagyon szép volt. Meg persze a kaszálás...

Annát szerintem sokunknak elég nehéz elképzelni. Már tisztán látom, hogy Sophie Marceau nem volt tökéletes választás a szerepre, hiszen ő korunk ideálja, bár rendkívül szép szerintem, de Anna tuti, hogy kissé kövér volt. Amennyire utána tudtam nézni, egy kortársnő, Puskin lánya, Maria Hartung inspirálta Anna alakjának megalkotásakor (a külsőségekben legalábbis). 

9/10

Mi történt a hercegnőkkel?

"Hogyan írhatnám le annak a hosszú, vad télnek a hidegét?

Orosz vagyok: tudom, mi az a hideg.De Szibéria mélységes,

csontig hatoló, dermesztő fagyossága még nekem is új volt. 

A jég, a szél és a sötétség bosszúálló hullámai söpörtek végig rajtunk. 

Vergődtünk fájdalmas szorításában. Legyőzött és elgyengített minket

testben, lélekben és szellemben."

Carolly Erickson: A cárné lánya


Elolvastam: 2011. május 4.

A Romanovokat övező titkok és az I. világháború a történelem egyik legérdekesebb - részben ma sem teljesen tisztázott területe. Carolly Erickson történelmi regényeket ír, a legszebb borítóval szerintem a A cárné lánya dicsekedhet, a régi fényképek iránti szenvedélyem miatt már egy ideje szemezgettem ezzel a regénnyel. 

A könyv e/1-ben meséli el Tatyana Romanova nagyhercegnő életét gyermekkorától kezdve, részben történelmi alapokkal alátámasztott történésekkel, részben kitalált szereplőkkel. Tánya II. Miklós (1868-1918) orosz cár és Alexandra Fjodorovna cárné második lánya, hercegnői pompázatos életét korán beárnyékolja a Monarchia összeomlása, az állandó lázongások és forradalmi hangulat Szentpéterváron és egész Oroszországban, majd az első világháború kitörése és a nagy orosz forradalom. Tatyana és testvérei mindezt gyermekként szenvedték el, a cárné állapota lelkileg és testileg is fokozatosan romlott, nem tudta elviselni a nyomást, így rá is egyre kevésbé támaszkodhattak. A legfiatalabb gyermek, a család nagy reménysége, az egyetlen fiú, Alekszej cárevics pedig - mint tudjuk, vészes vérzékenységben szenvedett (az angol kórban), rövid életét a fájdalom kínjai járták át. És ki ne hagyjuk a történet egy szintén fontos szereplőjét, a kor titokzatos alakját, Raszputyint (a regényben többnyire Grigorij atya megnevezéssel illetik), akinek személye és hatalma mind a mai napig kérdéses, csodatéteményeiről, jövendöléseiről azonban legendák keringenek. Ahogy élt, úgy halt - titkok között.Azt gondolom, ebben a regényben Raszputyin nagyon negatív figura, egy erőszakoskodó, agresszív, szó szerint barbár parasztember az orosz sztyeppékről, gyógyításai pedig megkérdőjelezhetőek.

II. Miklóst sokan bírálták a korában, bukása után a nevét szájra venni sem volt ildomos a nagy Szovjetunióban, az elmúlt években azonban ismét egyre többeket kezdett el érdekelni a téma. Mint tudjuk, a családot 1918-ban kivégezték néhány szolgálóval egyetemben. Az utóbbi időben annyira átértékelték ennek a tragédiának a helyénvalóságát, hogy a családtagokat mártírként rehabilitálták 2008-ban. 

De térjünk vissza a könyvre. Megismerkedhetünk a nagyhercegnők életével, melynek talán legfontosabb momentuma volt a nagy háborúban betöltött szerepük: a család nőtagjai tudatosan készültek a harcokra, ápolónői tanfolyamot végeztek (le is vizsgáztak!), és a háború éveiben ápolónőként dolgoztak, a sebesülteket látták el. Tatyanának legendás kapcsolata volt egy (más források szerint több) orosz katonával. Az biztos, hogy a regény empatikus, érzelmes lánynak, majd nőnek állítja be, akit érdekelt a köz sorsa és segített, ahol tudott. 

Az írónő a könyv végén felvillantja álruhába bujtatott fantáziájának termékeit és lerántja a leplet a regény kitalált részeiről, szereplőkről. Egyébként néhány évvel ezelőtt fel-fel röppentek hírek azzal kapcsolatban, hogy nem minden hercegnő életének vetettek véget, volt valaki, aki megmenekült és jelenleg egy másik országban, álnéven éli ál-életét, azonban úgy emlékszem, hogy hiába jelentkezett az illető feltartott kézzel, bebizonyították, hogy valótlanságot állít. A jelenlegi álláspont szerint az egész család meghalt azon a napon, abban a sötét pincében, akkor 1918. július 16-án...

Akit érdekel ez a téma, főként Raszputyin élete és halála egy szintén kortárs regényt olvastam ezzel a kapcsolatban: a Raszputyin lányát. Egyébként ugyanezzel a borítóval jelent meg a Raszputyin lánya angolul...

Bevallom, én azért végig izgultam értük, hátha megmenekülnek, hátha elkerülik a sorsukat, hátha nem következik be ez az értelmetlen mészárlás...

Jó könyv volt, nagyon szerettem. Lendületes, élvezetes és izgalmas.

10/10

Kiadja a Gabo Kiadó 2009-ben. 464 oldal tömény történelem és fikció.

Raszputyin lánya

Robert Alexander: Raszputyin lánya

Elolvastam: 2010. december 16.

Az amerikai Robert Alexander nevű író viszonylag új könyve került most a kezembe, mivel most valami történelmire vágytam, valami olyanra, ami számomra kissé ismeretlen világba vezet. S rátaláltam a Raszputyin lányára.

Az egész regény Raszputyin utolsó napjait meséli el a lánya szemszögéből (E/1-ben ráadásul). 

Raszputyin egész lényét és életét áthatja a misztikum, a csoda. Mivel ilyen nagy politikai befolyása volt a cári családra, halála ekkora port kavart és a forradalom kirobbanásában betöltött szerepéről még nem is beszéltünk, így azt gondolom, az őt övező mítosz és legendakör soha nem fog világossá válni.

A történet nagyon érdekes, az 1916-os év zűrzavaros, cseppet sem biztonságos Petrográdjába (ma Szentpétervár, az akkori főváros) kalauzol bennünket. Senki sincs biztonságban, az érdekek és események furcsa, átláthatatlan kalamajkájába kerülünk a német orosz háború időszakában. 

Marija, Raszputyin nagyobbik, serdülőkort éppen elhagyni készülő lánya meséli el az utolsó napok eseményeit és feltételezéseit, közben megismerjük a cári család tragédiáját is. És hogy kicsoda Raszputyin? Azt gondolom, ez mind a mai napig senkinek sem világos: egyszerű parasztember Szibériából, látnok és jós, csodatévő, szerető, gyógyító, varázsló vagy politikus? Egyáltalán ördög-e vagy jótevő? Annyi kérdés kavarog körülötte, hogy még saját családja sem látta valódi személyiségét.  Még a halálának körülményeit is megannyi kérdés és találgatás övezi.... Cselszövés áldozataként a Juszupov palotába csalták, ám hogy ott pontosan mi történt, evett-e a ciánnal átitatott süteményekből, hányszor lőtték meg, pontosan kicsoda és hol, meddig volt nyitva a szeme vagy kinyitott egyáltalán....? Mind-mind megválaszolatlan marad talán örökre.

Egy fantasztikus történelmi regény ez, mely által nem látunk tisztábban, ám Oroszország egy érdekfeszítő és zűrzavaros korszakába nyerünk bepillantást és talán többet megtudhatunk a Raszputyint övező legendákról is.

"1916. Oroszország hadban áll Németországgal, II. Miklós a hadsereg főparancsnokaként a fronton van. Az országban tarol az éhínség és a nyomor, a nép elégedetlenkedik. Petrográdban, a cári udvarban egyre erősödik a cárné, Alekszandra Fjodorovna befolyása. Legfőbb támasza és tanácsadója Grigorij Raszputyin. Ki ez az égő szemű ember, aki az ujja köré csavarta a cárnét, s akinek mocskos csizmáját egyként csókolgatja főrendi udvarhölgy és egyszerű asszony, akitől egy ajánlólevél ajtókat nyit meg és életeket változtathat meg gyökerestül? Ki ő? Egy félanalfabéta, ám ravasz szibériai muzsik csupán, féktelen orgiákat csapó perverz alkoholista, vagy jövőbe látó, kézrátétellel gyógyító „szent ember”? Mi a titka ennek a férfinak, akinek szabad bejárása van a cári palotába, s akit vagy imádnak, vagy engesztelhetetlenül gyűlölnek? December 16-án orosz főnemesek egy csoportja brutálisan meggyilkolta Raszputyint. Az Orosz Birodalom recseg-ropog. A folytatást ismerjük. A történetet Raszputyin idősebbik lánya, a költői lelkületű Marija beszéli el, akit bár elborzaszt apja kettőssége, mégsem tudja függetleníteni magát az iránta érzett szeretettől… A történelem egyik legtitokzatosabb politikai merényletét elmesélő Robert Alexander a leningrádi egyetemen is folytatott tanulmányokat, dolgozott az Egyesült Államok kormányának az egykori Szovjetunióban, beutazta Oroszországot, jelenleg vállalkozásai vannak Szentpéterváron."

10/10