Vesalius ​titka

"Miután az öreg harmadszor is kikémlelt a sötétségbe, elmormolt egy szitkot az orra alatt." 
(első mondat)

Jordi Llobregat: Vesalius ​titka

A krimi, mint műfaj, nem a kedvencem. A magas értékelés miatt arra gondoltam, megint megpróbálkozom a műfajjal, hátha lenyűgöz.
Erősen közepes kategóriás krimit kaptam, az 1888-as barcelonai világkiállítás idejéből, csipetnyi szerelemmel, csipetnyi misztikummal és viszonylag kevés eredetiséggel. A stílus jó, olvastatja magát, de engem sajnos lehangol, amikor könnyen kibogozom a szálakat és a gyilkos „kibenléte” is hamar lelepleződik (a szememben), innentől elveszítem az érdeklődésemet. Hiába teremtett az író viszonylag erős hangulatot, lassan haladtam a könyvvel. A felvonultatott laikus nyomozógárda (újságíró, hősszerelmes tanár) nekem már több krimiből is rémlett. A Vesalius-szál és a korabeli orvosi szösszenetek tetszettek, sőt, ezt éreztem a könyv egyik legerősebb részének.
Krimi-fanatikusoknak ajánlom, kikapcsolódásnak nem rossz, de nálam nem durrant.

Fülszöveg:
"Barcelona, ​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek.
A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását.
Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is."

-->

Északi fény

Jennifer Donnelly: Északi fény

Nagyon tetszett Jennifer Donnelly könyve, mely már nagyon régóta a várólistámon tanyázott, mégsem olvastam elég körültekintően utána a keletkezésének. 

Így utólag derült ki számomra, hogy az írónő egy rejtélyes gyilkosságot dolgozott fel regényes formában. A sztori 1906 tavaszán és nyarán játszódik a Nagy Jávorszarvas-tó menti Glenmore szállodában. Grace Brown, a 19 éves ruhagyári munkáslány emésztő szerelme gyúl Chester Gilette iránt. És bizony neki adja az ártatlanságát is, minek következtében áldott állapotba kerül... Gyorsan

hazautazik a szüleihez, miközben Chester rájön, hogy a fiatal munkáslány nem is olyan jó buli és udvarolni kezd egy vagyonos lánynak abban a reményben, hogy feljebb jut a társadalmi ranglétrán. Igen ám, de az epekedő Grace millió szerelmes levelet küld Chesternek, egyre csak várva, hogy majd felbukkan a szerelme és feleségül veszi. Később fenyegetőzni kezd, így Chester beadja a derekát, és a Glenmore szállóban találkoznak...

Ebben a szállóban dolgozik Mattie Gokey, aki a Grace leveleiből nyomozza ki a sztori felfedetlen szálait. Mattie szála fikció, ám az írónő bravúrosan fűzte a gyilkossági sztoriba, így megismerhetjük az Északi Erdőség tanyáin élő családok nehéz életét, egymásra utaltságát.

Nagyon tetszett a könyv, magával ragadó, nem túl terjengős az írónő stílusa, végig lekötötte az érdeklődésemet. Szimpatikus volt a kissé művészlelkű főszereplőnk, Mattie, érdekelt az élete, a gondolatai. 

Grace Brown meggyilkolása nagyon megrázta a korabeli amerikai lakosságot, nagy figyelmet kapott Chester pere és az ítélet végrehajtása is.

A gyilkosságról bővebben. 

10***/10

-->

Emilie vagy Lyse-Rose?

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Előre leszögezem, hogy nem vagyok oda a krimikért, ennek fő oka, hogy többnyire unni szoktam őket. Michel Bussi könyve viszont felkeltette az érdeklődésemet, már a fülszöveg is nagyon biztató volt! 

A könyv két fő részre tagolható. Az egyik a múltbeli események, maga a tragédia és az évekig tartó nyomozás, amit apránként csepegtetve kapunk kézhez. A szerencsétlenség 1980-ban történik, a fedélzetén 169 emberrel a svájci-francia határon lezuhan az utasszállító. Az utasok között volt két szinte napra pontosan 3 hónapos csecsemő: A Vitral család és a Carvill család unokája. És a tragédiát senki sem éli túl, kivéve az egyik csecsemőt. Mivel azonban a szülők is az áldozatok között voltak, így a csecsemőt nem tudták beazonosítani. A mai világban bizony ez nem lenne kérdés, akkor azonban a DNS-tesztek még gyerekcipőben jártak és annak is számtalan oka van, hogy miért nem ismeri fel senki a 3 hónapos babát. 

Így aztán megindul a nyomozás és az ádáz harc az alsó-középosztálybeli Vitral család, illetve a dúsgazdag és befolyásos Carvill család között.

A Carvill család nem sajnálja a pénzt, a hivatásos nyomozás hoz egy eredményt, mely igencsak megkérdőjelezhető, így felbérelnek egy magánnyomozót, aki kerek 18 éven át kutat az ügyben, igyekszik minden részletet felgöngyölíteni és szinte már-már beteges megszállottsággal gyűjti az információkat. Mindazt, amit megtudott, egy füzetben összefoglalva átadja a túlélő lánynak 18. születésnapjára. Emilie/Lyse-Rose elolvassa a naplót és átadja testvérének, Marcnak, majd elpárolog.

És innentől kezdődik napjaink nyomozása: hova tűnt el Emilie/Lyse-Rose? Igazak-e a füzetben foglalt tények? Mi az igazság, ki hát a rejtélyes túlélő?

Izgalmas könyv, az biztos. Az információkat apránként csöpögtetve igyekszik fenntartani az olvasó érdeklődését, engem elejétől a végéig borzongató izgalom járt át, bár sajnos a könyv végén nagyjából összeállt a kép, és a végkifejlet nem lepett meg annyira, mint vártam. Mindössze ez az egyetlen tény, ami levont a könyv élvezeti értékéből, de az biztos, hogyha krimi, akkor ilyen krimi!!!

Füli:

Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a három hónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény.
Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan megfizetett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomozást. Párizsban, Normandiában, a Jura hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság?
Michel Bussi hatodik, nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett krimije tavaly jelent meg hazájában, máig 275 000 eladott példánnyal büszkélkedhet, és hamarosan film is készül belőle, eddig tizenkilenc nyelvre fordították már le.

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

"Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam."

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Elolvastam: 2011. július 31.

Nagyon híres regény, rengeteg változatban feldolgozták. Millió fajta színpadi mű és musical alaptörténetéül szolgált, de a leghíresebb mégis az 1940-ben bemutatott, kifejezetten hátborzongatóra sikerült Hitchcock-film (főszerepben: Laurence Olivier és Joan Fonatine).

Olvasás után hányan jártak álmukban Manderley-ben?

A kísérteties hatást keltő, ódon kastélyban, a rododendronok és azaleák között, ahol a szél se rebben és az ablakokat hatalmas vörös bársonyfüggönyök szegélyezik. A hold sejtelmes fényével öltözteti fel a régi, sokat látott épületet...

A fiatal, szegény (és szerencsétlen...) noname főszereplőnk, akinek saját személyisége annyira jelentéktelen, hogy a könyv végére érve sem ismerjük meg a nevét, fizetett társalkodónőként Monte Carlo-ban üdül, és megismerkedik az özvegy Mr. de Winter-rel. Persze azonnal belezuhan a jóképű pasasba, aki nem sokat teketóriázik és a nagy korkülönbség (42 vs. 19) ellenére feleségül veszi a bárgyú fiatal lányt, és egy rövidebb nászút után magával cipeli Manderley-be. Az ifjú Mrs. de Winter hirtelen jött boldogsága ezennel hirtelen távozik is, hiszen a régi, pompázatos kastélyban minden az előző feleség, Rebecca nevét suttogja - ami nem is meglepő, hiszen az öltözőszéke még ki sem hűlt a popsija után: mindössze 10 hónap telt el a tragikus halála óta. A szolgálók is kifejezetten Rebecca-pártinak tűnnek, főleg a múmia-fejű aszott öregasszony, Mrs. Danvers, aki gyászában azzal szórakoztatja magát, hogy főhősnőnket riogatja úton-útfélen, illetve keresztbe tesz neki, ahol tud. Lassan kezd úgy tűnni, hogy sem Manderley, sem a szolgálók és rokonok nem tudják nélkülözni az attraktív és csodálatos Rebeccát, ami még nem is lenne baj, ha nem válna Mr. de Winter feje időről időre búskomorrá. Hősnőnk szenvedése a tiszteletére adott estélyen teljesedik ki, mikor is Mrs. Danvers élete legnagyszerűbb "tréfáját" eszeli ki (már amennyire tréfának lehet nevezni az ilyenfajta kegyetlenkedést). Rebecca halála persze nem titok senki előtt: éjszaka vitorláshajójával felborult a nagy szélben és a kabinba zárva vízbe fúlt. Nade mi van, ha mégsem? Kinek lehet még köze ehhez az esethez? Kinek állhatott útjában a világ legcsodálatosabb fiatalasszonya?...

Lassú léptekkel haladunk előre a történetben, a sztori utolsó egyharmada tipikus krimivé válik szerintem. Addig inkább misztikus, kísértetes, rémüldözős és lélegzet-visszatartós. 

Az írónő hangulatkeltése fantasztikus, a leírások nagyon tetszettek. Teljes valónkkal be tudunk lépni a Manderley-i kastélyba. Bírtam a szereplőket is, még Mrs. de Winter ostobasága és naivitása felett is szemet lehetett hunyni.

Pont amikor már kezdene ellaposodni a történet, az írónő a fejünkhöz vág egy-egy megdöbbentő fordulatot és máris tágra nyílik a csipánk. Nincs elszundikálás. Egy percre sem. 

Negatívum volt számomra, hogy picit lassan indult be a sztori, de nyugodt körülmények között olvasva (szigorúan 80-as szívfrekvencia alatt!) a leírásokba is bele lehet veszni, a kastélyhoz vezető sötét ösvény mellett megérinthetjük ujjaink hegyével a lágy szellő fuvallatára finoman mozduló rododendronok leveleit...

A kötet rengeteg kiadást megélt már, nekem a fenti, romantikus (nyálas) regénynek imponáló borítóval van meg, tuti, hogy soha nem tettem volna magamévá, ha csak a borítót látom.

10/10

Madarak és gyilkosok

Jo Nesbo: Vörösbegy

Elolvastam: 2011. március 14.

A krimikkel általában bajban vagyok, mert szerintem nehéz közöttük jót találni, általában egy sémára mennek és az embernek nincsen kedve végigolvasni sem... Aki hasonló problémákkal küzd, az szerintem szemezgessen a skandináv sorozatból.

Jo Nesbo könyvével próbálkoztam be az utóbbi napokban. A borító már sejteti a történet véres-fagyos hangulatát, emellett ez a majdnem horogkereszt is enged következtetni a sztori jellegére. Jo Nesbo eredeti foglalkozását tekintve focista, ám foglalkozott már zenéléssel, közgazdasággal, van katonai múltja, mostanában pedig krimiket ír. A Vörösbegy az első könyve, ami megjelent nálunk. 

Két fő szálon fut a cselekmény: az egyik napjainkban játszódik, egy alkoholista, lepattant, ám de nagyon magas rendőr gyilkossági ügyben nyomoz, a másik pedig a 2. világháború utolsó éveiben a norvég frontkatonák maréknyi csoportjának hányatott sorsát göngyölíti fel. A végén természetesen minden mindennel összefüggésben lesz - gondolom, nem árulok el ezzel semmit, ezt akár előre borítékolni lehet. Harry Hole nyomozót ismerős szereplőként üdvözölhetjük: a tipikus lecsúszott, alkoholproblémával küzdő, ám szakmájában eredeti, éles eszű, csavaros gondolkodású, kifejezetten önfejű rendőr, aki emellett még magányos is, így nyitott az új szerelemre is. 

A könyv feléig azt hittem, hogy sablonos sztori lesz, semmi újat nem fogunk belőle megtudni, ráadásul ismerjük is a gyilkost, csak azt kell végigkövetnünk, hogyan ébred rá Hole nyomozó is az összefüggésekre, így inkább csak a társadalmi fricskákra és a világháborús háttérinformációkra koncentráltam. Aztán a felénél bekapcsolódtam a nyomozásba, mert kiderült, aminek ki kell: senki sem az, akinek látszik, mindenki tud valamit, amit nem mond el, van, aki nem mond igazat, és aki átlát(na) a szitán, azt félre akarják állítani az útból.

Kedvenc szereplőm egyértelműen a nyomozó, annak ellenére, hogy egyáltalán nem újszerű figura, van benne fantázia.

A végére egy egész klassz kis krimi kerekedett ebből az egészből. Összességében azt mondom, hogy pozitívan csalódtam egy focistában, miközben elolvastam egy jó krimit, együtt dideregtem a szereplőkkel Skandinávia jéghideg városaiban, ahol még áprilisban javában esik a hó, vérfagyasztó gyilkosságoknak lehettem szemtanúja, miközben bepillantottam az 1943/44-es keleti frontvonal eseményeibe is. Kezet fogtam a Norvégiába látogató amerikai elnökkel, beültem egy kocsmába, ahol az ezredvégi neonácik gyülekeznek és pocskondiázzák a kormány intézkedéseit, majd ex-frontharcos, idős emberekkel ittam kávét a szoba melegében. 

"Harry Hole nyomozó egy ritka ügyletről szerez tudomást: valaki egy különleges, nagy hatóerejű, Märklin márkájú puskát rendelt. Mind kiderül, a megrendelő egy nyolcvanhoz közeledő férfi, aki a második világháború idején a németek mellett harcolt a keleti fronton. Gyilkosság, bosszú, árulás… Aggastyán korú nemzetiszocialisták és fiatal neonácik… A második világháború keleti frontja és a modern Oslo… Egykori frontharcos átvágott torokkal…Több, időben és térben egymástól messze eső történés vezeti el a sokszor önmaga gyengeségeivel is megküzdeni kénytelen nyomozót egy vakmerő merényletet tervezőjének leleplezéséhez. Csak Norvégiában több, mint 100.000 példányban kelt el!"

 8/10

A mű eredeti címe: Rodstrupe
Fordító: Petrikovics Edit
Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2008
Sorozat: Skandináv krimik
Oldalak száma:  448   
Puhafedeles

Neurotikus a gyilkos??

Jed Rubenfeld: Akar beszélni róla?

Elolvastam: 2011. január 23.

Ritkán olvasok krimit, ha mégis akkor az Agatha Christie, a krimi ősanyja az én stílusom. Most azonban a sors úgy hozta, hogy egy számomra ismeretlen írótól egy merőben újat ígérő krimi akadt a kezembe. 

A borító számomra nagyon megnyerő volt, odavagyok a régi fényképekért, a boldog békeidőkkel pedig bármikor le lehet venni a lábamról. Egyébként a borító számomra rejtélyes okból két változatban készült: barna szépia és zöld szépia, nálam a barna a nyerő és a könyvespolcomon is az található meg.

A fülszöveg egy Freud vezette nyomozást sejtet. A pszichológia nagyon érdekel és szerepét a bűntényekben (megoldásukban) elengedhetetlennek gondolom. Ráadásul Freud és az Egyesült Államok összekülönbözését, Freud és követője, Carl Jung eltávolodásának okát is megtudhatjuk.

Jed Rubenfeld főállásban jogász, ám igen sokat foglalkozik a pszichológiával és Freud munkásságával. Az Akar beszélni róla? egyik vonulata az Amerikába érkező Freud, Jung és Ferenczi Sándor, értekezéseik a pszichoanalízisről, a lehetőségekről, jövőképükről, másik szálon pedig fut a gyilkosságot, nők ellen elkövetett agresszív cselekedeteket nyomozó történet, melyben persze szerepet kap Freud egyik amerikai követője, számos egyén a new york-i felső tízezerből, egy tapasztalatlan, ám annál tehetségesebb és fifikásabb nyomozó, illetve egy halottkém, akiről sose tudjuk, hova tegyük. 

Közben gőzerővel épül New York városa, egymás után nőnek ki a földből a felhőkarcolók, egyik híd a másik után íveli át a Hudson-folyót. A város utcáin egymással versengenek a legújabb automobilok és egyik napról a másikra szorítják ki játszóterükről egy letűnni készülő világ elengedhetetlen tartozékait: a lovaskocsikat, hintókat, futókat. Ebbe a változó világba robban be az ideggyógyászat pszichológiai megközelítését célzó Freud munkássága.

A nyomozós szál össze-vissza bonyolódik, a bűnnel vádolt személye többször is változik, érdekek és ellenérdekek csapnak össze. Többször gondolkoztam együtt Younger-rel, a fiatal pszichiáterrel és Littlemore-ral, nyomozásunk vezetőjével is Néhol lehet sejteni a végkifejletet. Ettől függetlenül izgalmas.

Kedvenc szereplőm az ártatlan és megvezethető Younger, az egyik kitalált figura, aki nem tud ellenállni a gyönyörű nők bájának, a pszichoanalízist még éppen most tanulja és imád Hamletről gondolkodni. És egyéként ő az egyik kitalált szereplő a regényben.

Összességében nekem tetszett, nem egy szokványos krimi. Sokaknak újat mondhat az orvostudomány egyik áttöréséről, Freud és Jung elméletéről és annak fogadtatásáról. Mindez egy klassz krimibe ágyazva. 

"Lenyűgöző hatású történelmi krimi: a főszereplő Sigmund Freud és egy ördögi gyilkos, aki Manhattan leggazdagabb örökösnőjére támad.1909-ben Sigmund Freud New Yorkba érkezett. Ez volt egyetlen amerikai látogatása. Bécsbe való visszatérésekor alig beszélt az utazásról, de az amerikaiakat élete hátralevő részében „civilizálatlan”-nak nevezte. Mi történt a géniusszal az Újvilágban?E még mindig vitatott kérdésről Jed Rubenfeld olyan regényt szőtt, mely a klasszikus detektívtörténet, a történelmi figurák, a shakespeare-i talányok és a lélektani rejtélyek egyvelegeként máris nagy nemzetközi figyelmet kapott.Az Akar beszélni róla? Letehetetlen olvasmány, amely elejétől a végéig izgalmas cselekménnyel, intrikus szereplőkkel és nem utolsósorban gondolatokkal, eszmetörténettel köti le az olvasót. Többrétegű indítékú rejtélyes detektívregény, amely az olvasót Freud és Hamlet újragondolására készteti. Ezt a könyvet az ember csak azért teszi le, hogy tartalmán továbbgondolkozzon."

Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Oldalak száma: 456
Borító: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Kiadás éve: 2007
Fordító: BOZAI ÁGOTA

9/10

Vihar-sziget

Dennis Lehane: Vihar-sziget

Elolvastam: 2011. január 12.

Dennis Lehane nálam a Vihar-szigettel debütált, és megint olyan szerencsés vagyok, hogy nem láttam korábban a filmet, pedig emlékszem is arra, amikor megjelent, elég nagy siker lett rögtön. 

A könyv két borítóval jelent meg, az egyiken a filmből kivágott kép található, az nem igazán tetszett, a másik viszont igazán klassz, sötét, misztikus, borús. Csak ezt tudtam elképzelni: éjszaka, eső, vihar és félelem.
A Vihar-sziget (vagy Viharsziget) szerintem egy krimi-thriller, amiben van nyomozgatás, titkok és titokzatosság, összekavarodás, bonyodalom, cseppnyi orvostudomány. Egy szigeten játszódik Amerikában, ahol az ötvenes években egy pszichiátriai intézetet létesítettek, méghozzá a legveszedelmesebb elmebetegek részére: a komoly bűnelkövetőknek. 

És persze eltűnik itt az egyik roppant veszélyes beteg, és főhősünk, Teddy rendőrbíró kapja azt a hálás szerepet, hogy nyomozgasson az ügyben. Közben összeesküvéseket sejt meg, titkos kísérletekről hall, már nem is tudjuk, hogy ki kicsoda és mi a szerepe a gubancban. Azt gondolom, mindvégig egy nagyon izgalmas, filmszerű nyomozásban vehetünk részt, biztos, hogy klassz filmet csináltak belőle (mintha arra íródott volna!). 

Nem akarom lelőni a poént, de annyit elárulok, hogy azért én elég sok hasonló filmet és sorozatot láttam az évek folyamán, így elég fifikás lettem ahhoz, hogy számomra nem volt akkora nagy a csattanó. Ráadásul a legvégén össze is zavarodtam, hogy akkor most pontosan mivel is zártuk le ezt az egészet.... Nem tudom biztosan, hogy tudom-e :) 

A hangulata sötét, nyomott, mint egy jó thrillerhez illik, a fordulatok egymást követik, nagyon kell szorítani a madzag végét, hogy képben legyünk. 

Kedvenc karakterem nincsen. Persze mindenki egy kicsit fura, mismásolós, különc, úgyhogy ezért. 

Öszességében a hasonló sztorikat kicsit jobban szeretem filmben, de első ilyen könyvélményként elmondhatom, hogy ez is tetszett. Szívesen olvastam, ha mondhatom így, jól szórakoztam. Tetszett.

De a filmet meg fogom nézni!

"1954 nyarán Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és újonnan kinevezett társa, Chuck Aule megérkezik a Viharszigetre, melyen egyedül az Ashecliffe Elmegyógyintézet áll. Feladatuk, hogy nyomára bukkanjanak az egyik ápoltnak, aki egykor szörnyű bűnöket követett el, és most titokzatos módon tűnt el a bezárt cellájából. A rejtélyek és a megválaszolandó kérdések azonban egyre sokasodnak. Hogyan szökhetett meg valaki a zárkájából, és hol rejtőzhetett el a kietlen szigeten? Ki hagyja hátra a titokzatos üzeneteket a nyomozóknak? Mi történik valójában a hírhedt C Részlegben? Miért veszi körül az üresnek tűnő világítótornyot elektromos kerítés, és mit keresnek ott őrök? Minél közelebb kerülnek a nyomozók a titokhoz, annál inkább úgy érzik, a megoldás folyamatosan kicsúszik a kezeik közül. Vajon csak képzelik, vagy tényleg mindenki az őrületbe akarja kergetni őket? Teddy Daniels egyre elszántabban keresi a megoldást, de minduntalan falakba, nyomasztó titkokba és hazugságokba ütközik. A végső igazságért pedig talán mindent fel kell áldoznia.

Dennis Lehane 1966-ban született Dorchesterben, Massachusetts államban. Lehane mindig tudta, hogy író akar lenni: első regényét még egyetemi évei alatt írta. Számtalan átírás után 1994-ben jelent meg Egy pohárral a háború előtt című regénye, főszerepben Angie Gennaro és Patrick Kenzie magándetektívekkel. A könyvért az Amerikai Krimiírók Szövetsége odaítélte neki a Shamus-díjat. A bostoni magánnyomozók főszereplésével további 4 regényt írt: Sötétség, fogd meg a kezem; Sacred; Gone, Baby, Gone; Prayers for Rain. Eddigi legnagyobb sikerű könyve, a Titokzatos folyó 2001-ben látott napvilágot. A 2003-ban született Viharsziget című regényének filmváltozatát Martin Scorsese rendezte, a filmet 2010 elején mutatták be. Legutóbbi regénye Any Given Day címmel 2008-ban jelent meg Amerikában, osztatlan sikert aratva a kritikusok és az olvasók körében."

9/10

Harlan Coben: Az erdő

Elolvastam: 2010. július 20.


Régóta nem olvastam krimit, akkor is csak Agatha Christie-t (nekem ő a krimiíró). Így nekem jól esett valami újfajta krimivel találkozni. Nagyon modern, nagyon sötét, nagyon nyomozós, fordulatos. Filmekben sokszor találkoztam már hasonlóval, szóval nem volt teljesen új a stílus.

A történet egyébként érdekes, a szövegvilága lecsupaszított, nincsenek benne mellébeszélések és hosszabb leírások (sőt, szinte alig vannak benne leírások), az olvasással gyorsan lehet haladni. Fordulatos, végig gondolkodni kell, hogy ki is lehetett a gyilkos, kit milyen szálak kötnek gyilkosságokhoz, kinek mi az érdeke. Egyébként nekem rövidnek is tűnt az egész, lehet, hogy azért, mert végig élveztem.
Egyedül a vége nem hozta meg a várt áttörést, szerintem kiszámítható volt. Én tudtam volna tenni benne egy csavart, amit szinte egész végig vártam - ** SPOILER - hogy maga az ügyész volt a gyilkos, és valamilyen pszichiátriai betegség, vagy zárlati cselekmény kapcsán követi el őket - SPOILER VÉGE ** -ehhez képest nem ért különösebb meglepetés.
A karakterek közül nem találtam magamnak igazán szimpatikusat. Lucy volt a történet elején nagyjából aranyos, aztán a kőkemény Muse vette át a helyét, de szerintem igazából egyik sem volt egy körüljárható hús-vér figura. Nyilván ez a fajta regény nem is a jellemábrázolások tárhelye, én azért néha szeretem, ha jobban értem a szereplőket.
Amit érdekességnek találtam, hogy a cselekményt sokszor távolról figyeltük és egy elbeszélő mesélte, más fejezetekben viszont az ügyész maga, a saját gondolatait és nézőpontját írta le e/1-ben. 
Nem mondom, hogy páratlan regény, mert biztos, hogy van párja, mindenesetre jó élmény volt olvasni, egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Végig izgalmas, fordulatos, jó színvonalú könyv. Csak ajánlani tudom. Tuti, hogy fogok még Coben-től olvasni. Az erdei táboroktól mindenesetre elvette a kedvemet egy időre :)

„Látom apámat azzal az ásóval” "Amikor tizennyolc éves voltam, felügyelőként dolgoztam egy nyári táborban. Négy táborlakó – köztük a nővérem – az utolsó éjjel kiszökött az erdőbe. Soha többé nem látták őket. Csak kettőjük holtteste került elő. A tizenhét éves Margot Greent átvágott torokkal találták meg száz méterre a tábortól. A szintén tizenhét éves Doug Billinghamet fél mérfölddel távolabb. Számos késszúrás volt a testén, de a halál oka ugyanaz: elvágták a torkát. A másik két holttest – Gil Perezé és a nővéremé, Camille-é – soha nem került elő." Paul Copeland megyei ügyész a mai napig nem tudta kiheverni nővére húsz évvel korábbi elvesztését. Az éjszakát, amikor a lánynak örökre nyoma veszett abban az erdőben. A hatéves kislányát egyedül nevelő Cope jelenleg élete talán legfontosabb ügyén dolgozik, amelynek során a nyomok egy brutálisan meggyilkolt férfihoz vezetnek. Ám amikor Cope megpillantja a holttestet, egész addigi élete fenekestül felfordul. A férfi ugyanis nagy valószínűséggel ugyanaz a fiú, aki a nővérével együtt nyomtalanul eltűnt azon az éjszakán. Cope-ban ismét feltámad a remény, hátha Camille még mindig életben van. Hiába figyelmeztetik többször is, hogy ne bolygassa a múltat, Cope a végsőkig elszántan keresi az igazságot. Bármit képes lenne feláldozni, csakhogy megtudja végre, mi is történt húsz éve abban az erdőben, ám úgy tűnik, van valaki, aki még nála is elszántabb, sőt gyilkolni is hajlandó, nehogy fény derüljön a titokra… Az erdő ugyanolyan lebilincselően izgalmas regény, mint a szerző magyarul eddig megjelent művei: Az ördög játszótere és a Dermesztő csend. Ezúttal is csak a legutolsó oldalakon kapunk választ a kérdésekre, számunkra is csak akkor derül ki, mi történt a fák között „Coben a feszültségkeltés legnagyobb művésze.” – Harlan Coben Amerika legnépszerűbb krimiírója.

9/10

Tom Rob Smith: A 44. gyermek

 Elolvastam: 2010. május 13.

Tom Rob Smith fiatal kora ellenére (1979-es születésű) már megírta élete első regényét, A 44. gyermeket, mellyel máris egy halom díjat besöpört, én azt gondolom, hamarosan filmet is fognak belőle forgatni. Ezt, a több, mint 500 oldalas thrillerként emlegetett regényt azoknak mindenképpen érdemes elolvasni, akik kevésbé érzik magukat mimóza-lelkűeknek... Ez kissé ellentmondásos ajánlás egy tkp. mimóza-lelkű egyéntől, bennem viszont néha hatalmas a kíváncsiság. 

Műfaj tekintetében a thriller biztos találó, valahol krimi és akció is egyben. A sztálinista Szovjetúnióban játszódik, egy elég beteg korszakban, amikor is a legelterjedtebb betegség a paranoid zavar lehetett - kémek és ügynökök, besúgók és politikai perek, rendszerellenes, hazaáruló vádak korszaka ez - és bárkire rásütik. Több millió ember került börtönbe, küldtek északra a Gulag-táborokba és végeztek ki. Mindeközben tombolt az éhség és az alapvető élelmiszerek hiánya, a pártközeli emberek meg kiváltágos boltokban vásároltak, gyakorlatilag tejben-vajban fürödtek.

Az első 10-20 oldal egy kőkemény meghökkentésen alapuló kegyetlen, rideg valóság. Nem tudtam biztosan, hogy végig fogom olvasni ezt a könyvet, gyorsan le is tettem azzal a felszólítással, hogy ezt még emésztenem kell. Biztosra veszem, hogy az író célja a súlyos meghökkentés volt, ezt el is érte. Nade folytattam. A macskaevős, gyermekgyilkolós rész után elindul egy krimi-szál, egy gyermekeket gyilkoló sorozatgyilkossal a főszerepben, a másik főszerepben pedig a tiszta lelkű MGB-ügynök, Lev, aki szó szerint a saját és felesége (Raisza) életét is kockáztatja, hogy elkapják a sorozatgyilkost. Mindeközben Smith láttat velünk egy sor borzasztó dolgot, kegyetlenséget, igazságtalanságot, azonnali halálraítélést, éhezést, szenvedést - mindezt olyan leíró részekkel körítve, hogy szinte érzem a homlokokon végigcsurgó izzadságcseppek szagát és hallom a koppanásukat a földön. Nade megy a nyomozás. Közben elindul egy családi szál, Lev és Raisza rossz házasságával az előtérben, ami egyben felfogható egy szerelmi szálnak is, hiszen közben majd együtt fognak nyomozni meg küzdeni, meg menekülni.

Mint minden akció-alkotásban, itt is van egy nagy üldözős-menekülős rész. Szerintem egészen elképesztő fantáziára vall a vonatról való szökésük megtörténte. Én akkor hidaltam le igazán, amikor a vonat aljára felszerelt kampósorozat egy darabja kiszakított Lev testéből egy húsdarabot és a vérzés elállítására Raisza pókhálókat tett a sebre. Na ekkor azt mondta, hogy nem tudom, mi jöhet még....

Meglepetéseket a végén is tartogat számunkra,  de a fő poén számomra korán leesett, így azon nem döbbentem meg annyira. Jól kifundálta mindenesetre, bár egy kicsit hatásvadász (nagyon).

Nekem tetszett. Ebben a műfajban szerintem ez egy klassz olvasmány, néha letehetetlen, néhol viszont nekem muszáj volt megpihennem. Főleg mert párhuzamosan olvastam A Diadalív árnyékában -nal.... Életszerűek a leírások, mindent láttam magam előtt, éreztem, amit éreznek, bele tudtam vonódni a történetbe.

Tulajdonképpen mindent tartalmaz, ami egy mai hollywood-i sikerfilm alapjául szolgálhat:  meghökkentés, kegyetlenkedés, kis történelem szigorúan egy szemszögből, nyomozás, üldözés-menekülés, kibékülés, szerelem, homoszexualitás és szexuális zaklatás, sötét hangulat egy olyan világban, amiről sem az író, sem én nem tudunk semmit sem, csak annyit, amennyit tanultunk és hallottunk. Szerencsére.

9/10

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma

Elolvastam: 2010. március 8.

 Nagy izgalommal fogtam a kezembe ezt a könyvet, már csak azért is, mert nagyon vonzódok a borítójához, szerintem gyönyörű a kivitelezése, és különben is, valamiért odavagyok az írógépekért.... A szél árnyékát még nem olvastam, de az volt az első sikere Zafónnak, ez pedig az előzmény, és egyben a 2. sikerkönyv, azt gondolom.
Ez egy krimi kategóriába sorolható történet,méghozzá kifejezetten misztikus, sötét utcán járkálós... Van benne egy csipet szerelem, bár elég sivár és lelketlen, inkább párkapcsolati konfliktusnak nevezném :) A főszereplő E/1-ben meséli el a történetet, de valóban csak amolyan történések egymás után pakolgatása ez és semmi több, mert a gondolatairól, érzéseiről semmit az égvilágon nem tudunk meg. Még egy-egy gondolata vagy tippje minket is meglep, mondjuk visszautal egy párbeszédben egy korábban történt cselekményre és elmondja párbeszédszerűen, hogy az nem lehetett xy, mert az otthon volt. És amikor meg leírja, hogy ott álltam, és megláttam, akkor olyan érdekes, hogy nem folytatja, hogy szerintem nem lehetett xy, mert az otthon volt, hanem úgy elhallgatja. Aztán később meglepődünk, mikre gondol, csak nem mondja. Na mindegy, nekem ez a személytelen E/1 fura és idegen tőlem. Amúgy Davíd nem egy különösebben szimpatikus figura, érzéketlen, lelketlen, sivár volt nekem.

Mivel elég kevés benne a leírás, az is inkább csak a komor, sötét, rémisztő hangulat megteremtésére szolgál, így nekem néha nehéz volt elvonatkoztatni a mai világunktól, hiszen akarva-akaratlan ide helyeztem a történetet, pedig az 1920-as években játszódik. Tehát igencsak régen. Ez azonban szerintem nem kap akkora figyelmet és ezért néha át is helyeztem mindent a 2000-es évek Barcelonájába, ahol jártam.
A többi szereplő karaktere sem épült fel bennem teljesen, Christinát és a gondolkodását abszolút nem tudtam hova tenni, de igazán Isabella sem jutott el hozzám, bár őt talán sokkal inkább megértettem.
Az alapsztori viszont, ami Davíd köré szövődik, hogy egy viszonylag sikertelen, ám nagyon is tehetséges fiatal író kap egy elképesztően nagy feladatot: írni egy különleges, nagyhatalmú könyvet, az tetszett. Jól ki lett találva, elég eredeti. Aztán a megvalósítás kicsit fura, hogy ki kicsoda tulajdonképpen, mi a célja, stb. néhol picit zagyva, van benne menekülés-üldözés meg néhány paranormális dolog is, ami hátborzongató - nagyon filmszerűen megcsinálva. Nem csodálkoznék, ha egyszer egy hollywood-i nagyágyú elővenné mozi-jelleggel a sztorit, mert a mai divatnak megfelelő film készülhetne belőle.

Összességében nem életem legjobb könyve volt, de jól szórakoztam, és körülbelül ennyit is vártam tőle. Így nem csalódtam. Éppen szükségem volt egy libabőrözős-nyomozgatós-összegabalyodós-kikicsoda regényre és azt kaptam. Köszönöm. Érdekelni fog A szél árnyéka is.

"A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.
Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…
Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.
„Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.”
– Stephen King

8/10