Az ötös számú vágóhíd

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd - Avagy a gyermekek keresztes hadjárata

Elolvastam: 2011. április 2.

Életem első Vonnegut-élménye volt Az ötös számú vágóhíd, mely önéletrajzi ihletésű könyv, . A második világháború utolsó évébe kalauzol bennünket és egy megrendítő eseményt próbál a szemünk elé tárni: Drezda szőnyegbombázását, a napot, amikor 135000 civil lelte halálat egy égő városban. És mit lehet mondani erről a napról? Csak annyit, hogy "Csip-csirip?".

"Az asszony megkérdezte Glucktól, nem szörnyen fiatal-e ahhoz, hogy a hadseregben legyen.
A fiú elismerte, hogy bizony az.
Az asszony megkérdezte Edgar Derbyt, nem szörnyen öreg-e ahhoz, hogy a hadseregben legyen.
Derby azt mondta, hogy bizony az.
Az asszony megkérdezte Billy Pilgrimet, ő tulajdonképpen micsoda.
Billy azt felelte, hogy nem tudja. Csak megpróbál életben maradni.
-Az igazi katonák már mind meghaltak - mondta az asszony. És ez igaz volt. Így megy ez."

Az íróval együtt sóbálvánnyá válva megfáradt fiatal gyerekeket látunk menetelni végeláthatatlan oszlopokban frontvonalról a hadifogoly-táborokba. Vonnegut is közöttük volt, fiatal közlegényként elfogták a németek és Drezda külvárosába szálllították, ahol vitaminokkal és ásványi sókkal dúsított malátaszörpöt gyártottak a német kismamák számára (közben persze bele-bele kanalaztak maguk is), éjszakáikat pedig a szinte teljesen kiürült ötös számú vágóhídon töltötték. A hústároló terem jelentette megmenekülésük, életben maradásuk zálogát.

"Akkor aztán abbamaradt az ágyúzás, és egy jól elrejtőzött német felszólította hangszórón az amerikaiakat, hogy rakják le a fegyvereiket és kezüket a fejük búbjára téve jöjjenek ki az 

erdőből, ellenkező esetben újrakezdik az ágyúzást. És abba se hagyják mindaddig, amíg az 

utolsó szálig meg nem halnak odabent. Így hát az amerikaiak lerakták a fegyvereiket, és 

kezüket a fejük búbjára téve előjöttek az erdőből, mert szerettek volna tovább élni, ha tehetik."

Ez egy viszonylag rövid regény, alig több, mint 170 oldal, de minden sora üt. Kissé kapkodó, kétségbesetten keresi az utat, hogyan is mesélhetné el ezt a borzalmat, amit akkor átéltek.  Vannak dolgok, amiket nem lehet a hagyományos módon elmesélni. Végeredményképpen arra jutunk, hogy ezt sehogy sem lehet elmondani, együtt állunk a döbbent csendben, a romok között és nézzük egy város értelmetlen halálát.

"Isten, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt,

amin úgysem változtathatok, bátorságot, hogy változtassak azon,

aminek a megváltoztatására képes vagyok, és bölcsességet, 

hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között."

A kissé ügye-fogyott, magas és sovány Billy Pilgrim szemével látjuk az éveket, amint ide-odaszökkennek körülöttünk: születésétől fiatalkorán és a világháborús eseményeken át egészen haláláig tanúi lehetünk egy-egy életpillanatának, még a Tralfamador nevű bolygóra is elutazhatunk vele, ahol egy híres színésznővel kéjeleghet, miközben állatkertbe zárják, hogy a bolygó lakó tralfamadoriak nézhessék a földlakók életét. Miközben náluk minden hajszálegyenest másképp van, mint a földi életben.

"Nincs bevezetés és nincs középső rész és nincs befejezés, nincs időbontás,

nincs tanulság, nincsenek okok, nincsenek hatáskeltések. Amit mi a könyveinkben

annyira szeretünk, az az egyszerre meglátott számtalan csodálatos pillanat mélysége."

"Mellékesen szólva, Trout írt egy könyvet a pénztermő fáról. A levelei húszdolláros 

bankjegyek voltak. A virágai államkötvények. A gyümölcsei gyémántok. A fa vonzotta

magához az emberi lényeket, akik aztán ott, a fa tövében mind megölték egymást, 

és ebből nagyon jó trágya lett.
Így megy ez."

"Van okunk ünnepelni. Kerek negyven esztendeje, 1969-ben jelent meg első ízben ez a méretében szerény, irodalomtörténeti jelentőségét illetően azonban korszakos mű.

A szerző, ez a „tisztavérű” német, 1944-ben, alig huszonkét évesen, az amerikai hadsereg felderítőjeként német hadifogságba esett a belga hadszintéren. Drezdába vitték. Nem sokkal a háború befejezése előtt a brit légierő porig égette az ékszerdoboz-szépségű barokk kórházvárost. Bosszúból. Coventryért, Londonért. Néhány óra alatt százharmincötezer ember, csupa öreg, gyermek, asszony és hadirokkant égett szénné. Katona egy sem akadt köztük. Vonnegutnak és társainak jutott a feladat, hogy a közparkokban hatalmas piramisokat építsenek a hullákból, és elhamvasszák őket.

Tömegmészárlásról alighanem teljes képtelenség katartikus, ráadásul mulatságos könyvet írni. A szerző maga huszonöt éven át kísérletezett vele, mire végül megszületett a nevezetes „Drezda”-kötet, s általa a világméretű Vonnegut-kultusz. 1969 óta millió és millió példány fogyott el a könyvből.

Az írót nemcsak hazájában, de az egész bolygón afféle prófétaként tisztelik. A groteszk, az abszurd, a fekete humor apostola ő. Meghalt, mégis elevenebben hat, mint valaha.

E kétnyelvű kötet főhajtás a megrendítő erejű alkotás és Kurt Vonnegut géniusza előtt."

10/10

Kiadja a Maecenas Kiadó, mely 2009 óta kétnyelvű formában jelenteti meg a mester legfontosabb műveit – vagyis a magyar nyelvű szöveg mellett az első amerikai kiadás fakszimile változata is megtalálható ugyanabban a könyvben - anélkül, hogy a fotelből kikászálódnánk, már bele is kezdhetünk angolul. Az ötös számú vágóhíd mellett magyarul és angolul is olvasható a Mesterlövész, az Időomlás, idén áprilisban jelenik meg a Kékszakáll, majd júliusban a Macskabölcső.

Oldalszám: 404

Fordította: Nemes László

Orson Scott Card: Múltfigyelők (Kolumbusz Kristóf feloldozása)

Elolvastam: 2010. június 10.

Végre egy tényleg letehetetlen könyv. Ha ez a sci-fi, akkor én szeretem a sci-fit. 

Véletlenül került a látóterembe, sokáig gondolkodtam is rajta, hogy nekifogjak-e egyáltalán. Megmondom őszintén, hogy a borítóját egyáltalán nem tartom vonzónak. Fogalmam sincs, a földönkívüliek űrjárműve mit keres rajta. Földönkívüliek, UFO-k nem szerepelnek a regényben (szerencsére, bár még azt is el tudom képzelni bizonyos körülmények között, hogy nem idegenkedek az idegenektől), nincsen benne űrutazás sem - ezt szeretném kihangsúlyozni, mert talán mások számára is lehangoló lehet ez a borító. Így azt gondolom, ez nem is egy igazán klasszikus sci-fi.

A történet több szász évvel később játszódik a jövőben. Az emberiség lakossága 7 milliárdról tizedére csökken a környezeti katasztrófák, háborúk, éhínség, stb. által, gyakorlatilag jelenlegi tevékenységünk eredményét vetiti előre. Nem tűnik különösebben futurisztikusnak a jövő, nincsenek égen járó autók vagy gigászi építmények és robotok, inkább a túlélésről szólnak a mindennapok: egy végtelenségig összegyötört Földön próbál az a pár százezer ember túlélni. Van azonban egy érdekes gépezet, amivel a múltat lehet figyelni. Komoly kutatóágazattá nőtte ki magát a múlt megfigyelése, és a megfigyelések értékelése - ez a Pastwatch kutatócsoport dolga. Főszereplőink egyik megfigyelési területe a rabszolgaság. Egy maroknyi ember áldozza arra az életét, hogy a múlt megfigyelésével a Föld és az emberi faj ellen elkövetett legnagyobb bűnökből tanuljanak, majd később talán meg is változtassák azt.... Lehetőséget kapnak az időutazásra! Kapnak egy esélyt, hogy egy ponton beavatkozzanak és megállítsák az emberiség egyenletes menetelését a pusztulásba és a pusztításba. Ez a kiválasztott pont pedig az Új Világ felfedezése, Kolumbusz 1492-es partraszállása Amerikában. Kolumbusz és a környezete, illetve 3 hajójának legénysége elevenednek meg a lapokon.

Mindig is érdekelt az időutazás, a múlt megváltoztatásának vagy akár csak megfigyelésének a kérdése, így ez a regény számomra igazi kincs.Hiszen minden van benne, ami izgalmas: jövő, időutazás, történelem, múlt, pici szerelem. Sokszor elgondolkoztam, hogy vajon mit tennék a főszereplők helyében. Érdekes filozófiai kérdések merülnek fel a regényben. Pont annyi futurisztikus szál van benne, amennyi kell: az időfigyelő, majd időutaztató masina, ami nélkül nem menne az egész. A mostani filmtrendeknek tökéletesen megfelelő, nagyon látványos mozi készülhetne belőle, már várom, ki és mikor csap le rá. Fantasztikus jövőbeni lehetőségeket vet fel, felrémlik a párhuzamos idősíkok/létezés kérdése is, de újszerű köntösben, nem az elcsépelt módon.

A szereplők közül nem tudtam kiválasztani a kedvencemet, mert egy fokkal kevésbé voltak kidolgozva, mint szerettem volna. Mindenesetre Kolumbuszt szerettem.

Összességében nagyon klassz regény, érdekes és egyedi formában dolgoz fel ma divatos témát. Olvasmányos, izgalmas, elgondolkodtató. A borító szörnyű, de próbálom megtanulni, hogy az alapján még benyomásom se legyen. Olvassátok, mert megéri!

10/10

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

 Elolvastam: 2009. december 1.

Az egyik leginkább magával ragadó könyv, amit valaha is olvastam! Elejétől a végig olvasmányos, cselekményes, fordulatos, csipetnyi humorral fűszerezve, néhol kissé szomorkás vagy éppen romantikus....

Néhány kedvenc mondatom:

"A testem gyereket akart. Üres voltam, teljes akartam lenni. Szeretni akartam valakit, aki marad: marad és itt lesz, mindig. És azt akartam, hogy Henry benne legyen ebben a gyermekben, hogy amikor elmegy, ne legyen teljesen távol, velem legyen legalább egy kis része… biztosítékul, tűz esetén, árvíz esetén, istencsapás esetén."

"Az alvás most a szerelmesem, a feledésem, az ópiumom, az amnéziám."

"Az álmok nem azonosak a valódi élettel, de azok is fontosak."

"Lehet, hogy te vagy Henry múltja, de én vagyok a jövője."

"Az idő semmi." - és ez mennyire így van!

"Megfogom az arcát kétfelől, hátrabillentettem a fejét és megcsókolom, és megpróbálom a szívemet a szívébe rejteni, hogy biztonságban megőrizze, ha netán ismét elveszíteném."-hm....

"Alkoholista. Az alkoholisták pedig ilyenek. Ez szerepel a munkaköri leírásukban: szétesnek, aztán egyre jobban szétesnek." - egy nagyon találó szakmai megjegyzés!

"Amikor az ember együtt él egy asszonnyal, mindennap tanul valamit. Eddig azt tanultam meg, hogy a hosszú haj egy szempillantás alatt eltömi a zuhany lefolyóját; hogy nem ajánlatos az újságból kivágni semmit, amíg a lapot nem olvasta a feleséged, még ha az illető újság egyhetes is; hogy kétszemélyes háztartásunkban én vagyok az egyetlen, aki háromszor egymás után hajlandó vagyok ugyanazt vacsorázni duzzogás nélkül; és hogy a fejhallgató arra való, hogy a házastársat megóvja házastársa zenei túlzásaitól."

"De te boldoggá tettél. Méltónak lenni a boldogságra, az a nehéz."

„Amikor utoljára láttam Henryt, a lábujjamat szopogatta a Réten.” :))))


és innentől tartozik a kedvenc könyveim közé:

"Clair-re pillantva döbbenten látom, hogy könnyek folynak végig az arcán a füle felé. Felülök, fölé hajlok. – Mi a baj, Clare? – Csak rázza a fejét, és összeszorítja a száját. Megsimogatom a haját, felültetem, magamhoz ölelem. Gyerek még, és már nem az. – Mi baj?
Olyan halkan mondja, hogy meg kell kérnem, ismételje meg.
– Csak az, hogy azt hittem, én vagyok a feleséged."

Fülszöveg:

A férfi harmincéves volt, amikor találkoztak, a lány hat. A férfi harmincéves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. Henry genetikai hibával született: időnként kizuhan a saját korából és eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát. Nem tudhatja, mikor történik meg újra, s hol találja magát legközelebb. Egyetlen biztos pontja Clare, akihez mindig visszatér. Szeretik egymást és megpróbálnak normális családi életet élni, de nem tudják, gyermekük örökli-e a betegséget, és mikor jön a halál. Csak azt tudják, hogyan jön: mindketten látták a férfit lőtt sebbel meghalni.
Igaz, akit bárhová sodorhat az idő, az sosem hal meg teljesen.

A könyv 4 millió példányban kelt el és 38 országban jelent meg. Évek óta vezeti a The New York Times és a nemzetközi bestseller-listákat.

"Elbűvölő és lebilincselő mese a sors játékáról és a szerelembe vetett hitről. Mindarról, ami két embert összeköt." The Publisher

"Az időutazó felesége a szerelem győzelmét ünnepli az idő felett." Chicago Tribune

Kíváncsi vagyok, hogy milyen a film, de félek, hogy csak elrontaná ezt az élményt, elég rossz kritikát olvastam róla. Továbbá azt hallottam, már készül a sorozat is....

Megnéztem a film....elejét. Angolul. Azért nem néztem tovább, mert a férjem elaludt rajta. Én élveztem, mert olvastam, és így körítettem köré a történetet, amit már ismerek. De neki unalmas volt, és érthetetlen. Henry-t nem ilyennek képzeltem, Clare mondjuk belefér abba a karakterbe, amilyennek magam előtt láttam.

 

10/10