2010. június 11., péntek

Orson Scott Card: Múltfigyelők (Kolumbusz Kristóf feloldozása)


Elolvastam: 2010. június 10.


Végre egy tényleg letehetetlen könyv. Ha ez a sci-fi, akkor én szeretem a sci-fit. 
Véletlenül került a látóterembe, sokáig gondolkodtam is rajta, hogy nekifogjak-e egyáltalán. Megmondom őszintén, hogy a borítóját egyáltalán nem tartom vonzónak. Fogalmam sincs, a földönkívüliek űrjárműve mit keres rajta. Földönkívüliek, UFO-k nem szerepelnek a regényben (szerencsére, bár még azt is el tudom képzelni bizonyos körülmények között, hogy nem idegenkedek az idegenektől), nincsen benne űrutazás sem - ezt szeretném kihangsúlyozni, mert talán mások számára is lehangoló lehet ez a borító. Így azt gondolom, ez nem is egy igazán klasszikus sci-fi.

A történet több szász évvel később játszódik a jövőben. Az emberiség lakossága 7 milliárdról tizedére csökken a környezeti katasztrófák, háborúk, éhínség, stb. által, gyakorlatilag jelenlegi tevékenységünk eredményét vetiti előre. Nem tűnik különösebben futurisztikusnak a jövő, nincsenek égen járó autók vagy gigászi építmények és robotok, inkább a túlélésről szólnak a mindennapok: egy végtelenségig összegyötört Földön próbál az a pár százezer ember túlélni. Van azonban egy érdekes gépezet, amivel a múltat lehet figyelni. Komoly kutatóágazattá nőtte ki magát a múlt megfigyelése, és a megfigyelések értékelése - ez a Pastwatch kutatócsoport dolga. Főszereplőink egyik megfigyelési területe a rabszolgaság. Egy maroknyi ember áldozza arra az életét, hogy a múlt megfigyelésével a Föld és az emberi faj ellen elkövetett legnagyobb bűnökből tanuljanak, majd később talán meg is változtassák azt.... Lehetőséget kapnak az időutazásra! Kapnak egy esélyt, hogy egy ponton beavatkozzanak és megállítsák az emberiség egyenletes menetelését a pusztulásba és a pusztításba. Ez a kiválasztott pont pedig az Új Világ felfedezése, Kolumbusz 1492-es partraszállása Amerikában. Kolumbusz és a környezete, illetve 3 hajójának legénysége elevenednek meg a lapokon.



Mindig is érdekelt az időutazás, a múlt megváltoztatásának vagy akár csak megfigyelésének a kérdése, így ez a regény számomra igazi kincs.Hiszen minden van benne, ami izgalmas: jövő, időutazás, történelem, múlt, pici szerelem. Sokszor elgondolkoztam, hogy vajon mit tennék a főszereplők helyében. Érdekes filozófiai kérdések merülnek fel a regényben. Pont annyi futurisztikus szál van benne, amennyi kell: az időfigyelő, majd időutaztató masina, ami nélkül nem menne az egész. A mostani filmtrendeknek tökéletesen megfelelő, nagyon látványos mozi készülhetne belőle, már várom, ki és mikor csap le rá. Fantasztikus jövőbeni lehetőségeket vet fel, felrémlik a párhuzamos idősíkok/létezés kérdése is, de újszerű köntösben, nem az elcsépelt módon.
A szereplők közül nem tudtam kiválasztani a kedvencemet, mert egy fokkal kevésbé voltak kidolgozva, mint szerettem volna. Mindenesetre Kolumbuszt szerettem.

Összességében nagyon klassz regény, érdekes és egyedi formában dolgoz fel ma divatos témát. Olvasmányos, izgalmas, elgondolkodtató. A borító szörnyű, de próbálom megtanulni, hogy az alapján még benyomásom se legyen. Olvassátok, mert megéri!



10/10

1 megjegyzés:

Kíváncsian várom a gondolatodat!