Északnyugati átjáró

"Az ÉSZAKNYUGATI ÁTJÁRÓ, miként az minden szabad nép képzeletében él, nem más, mint egy szűk, rejtett, nehezen fellelhető ösvény, mely a titokzatos Kelet felé visz. De tágabb értelemben ez az ösvény a hírnév és a dicsőség, a kincsek és a kalandok regényes útja. Hány ember él köztünk, aki szüntelenül a saját Északnyugati Átjáróját keresi, és feláldozza egészségét, minden erejét, sőt egész életét ebben a keresésében. És ki merné állítani, hogy az ilyen álomkergetők meddő, de reménysugaras törekvése kevesebb boldogságot rejt magában, mint az okosabbak és józanabbak élete„ azoké, akik otthon ülnek, a biztonságban ásítozva, és soha nem kockáztatnak semmit. Kinevetik azokat, akik a legendás átjárót keresik, a kivezető utat a mindennapos élet szürkeségéből. Kinevetik őket, de mosolyuk mintha savanyú lenne…"

Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Ez nagyon izgalmas kalandregény volt! Kalandregény, ám ennél sokkal több. Ez a könyv sokkal inkább szólt számomra Langdon Towne-ról, a fiatal, ambíciózus, érzékeny és művészlelkű fiatalember személyiségfejlődéséről, mint bármi másról. Langdon azt hiszi, hogy a szerelem (vagy legalábbis annak tárgya) való és értékes, a nagyhatalmú, istenként magasztalt Rogers őrnagy, a Rangerek parancsnoka a tisztességes és megmentő, a tökéletes, a példa. És hát csalódik, semmi sem az, aminek látszik vagy aminek láttatni akarják. A világ romlott, kicsinyes, és szegény Langdon erre bizony szépen lassan ráébred.
Mindez az amerikai függetlenségi harcok közepette, az 1700-as évek legvégén történik, mikor is az amerikaiak igencsak vékony jégen táncolva egyensúlyoztak az indiánokkal való kereskedelem (és kizsákmányolás) és konfliktusok mezején, illetve a brit anyaország és a francia ellenség közötti területszerzési konfliktus idején. Az indiánokat persze jó európaihoz mérten igyekeztek mindenre felhasználni, amire csak lehetett: néha jók voltak, ha prémet kellett venni tőlük, alkalmanként feleségnek, néha szolgának vagy egyenesen tulajdonnak, szövetségesnek vagy ellenségnek.
Nagyon érdekes, kalandos történet, egy szelet az amerikai történelemből és egy legendás alak sallangoktól megfosztott személyiségének képe.
Kedvencemként tartom számon, végig nagyon élveztem.
Egy 1940-ben készült filmet találtam hozzá, ez is felkerült a várományosok közé.

"Nincs még egy élőlény, amelyen olyan kevés ennivaló volna, mint a baglyokon. A bagoly háromötöd része fej, egyötöd része csont, a többi pedig talán csak a hangja."

-->

Öltések közt az idő

María Dueñas: Öltések közt az idő

Ezzel a könyvvel a megjelenése óta szemezek, hiszen szimpatikus a címe és a fülszöveget átfutva a történet is megtetszett.

Hosszú olvasmány, de nagyon jó választás volt! Olvastam már ennél sokkal hosszabbnak tűnő, alig kétszáz oldalas könyvet is...

Az Öltések közt az idő - bár a cím ezt sejteti - nem egy lassú folyású, elgondolkodtató kötet. Ez egy valós történelmi korban játszódó, vérbeli kalandregény. Hősnőnk, a fiatal Sira, Madrid utcáin nevelkedik, mint egy szegény varrónő lánya. Jövője a csillagokban is megírva, gondolhatnánk, ő is kitanulja a mesterséget, és igencsak tehetséges munkaerőnek bizonyul. Megismerkedik a kedves, egyszerű és mindenben hétköznapi Ignacióval, akivel hamarosan esküvőjüket tervezik. Sima ügy, gondolnánk.

Igen ám, de egy véletlen folytán Sira belefut a gazdag és minden hájjal megkent Ramiroba, az írógép-kereskedőbe, akibe természetesen egy csapásra szerelmes lesz, így hátrahagyva édesanyját, vőlegényét é a kirobbanni készülő spanyol polgárháborút, követi szerelmét Marokkóba.

Minden oldalon történik valami, így aztán röviden nem is lehet összefoglalni a regény cselekményét. Lényeg a lényeg, hogy a polgárháború alatt Sira hősnőnkre néhányszor rátaposnak, ám ő egy igazi hősnőhöz méltón dupla erővel kel fel a földről. A második világháború pedig meglepő fordulatot: egy izgalmas és titkokban is bővelkedő szerelmet, új barátokat, illetve új munkát hoz Sirának, ami miatt visszatér Madridba. 

Egyrészt saját divatszalonját elképesztő siker koronázza, ám az élet ennél még fontosabb területén is jeleskedik hősnőnk: sokat tesz a jó ügy érdekében, amikor az angoloknak kémkedik másodálllásban. Van itt minden, ami egy igazi akcióhoz kell: az állomás mosdójának ablakán kell kiugrani az éjszaka közepén, lőfegyvereket kell rejtegetni a ruha alatt, egy kanapé alatt megbújva kell súlyos politikai titkokat kihallgatni, mozgó vonatról kell leugrani, és elpucolni, rejtett üzeneteket kell átadni, tb.

A történet közben elég részletes térképet kapunk a spanyol polgárháború körülményeiről és a második világháborús Spanyolországról, a legfontosabb személyekről és politikai szálakról is. Ám a regény egy percig sem "lazul", a szálak nagyon szövevényesek, fordulatokban, kalandokban bővelkedik a könyv. A reményt azonban sohasem veszítjük el, én magam úgy bíztam Sira kitartásában és ügyességében, mint anno Michael Knightban.

Nagyon élvezetes, lendületes könyv, igazi kikapcsolódás, Maria Duenas pedig kiváló mesélő.

10/10

-->

Az örökség

Nevil Shute: Az örökség

Régóta kerestem már ezt a könyvet az antikváriumokban, a borító és a fülszöveg ugyanis felkeltette a kíváncsiságomat.

Nevil Shute könyve egy fantasztikus nőről szól, aki egyszerűsége ellenére igen nagy dolgokra hivatott, azt mondanám rá, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. 

Egy bizonyos örökség mozgatja a szálakat, mely főhősnőnk, a nem mindennapi Jean Paget ölébe hullik, pedig nem is számít rá. Jane gyermekkorát Malájföldön töltötte, majd testvérével és édesanyjával tinédzserkorában költözik vissza Angliába. Fiatal felnőttként visszaköltözik Malájföldre, ahol utoléri a II. világháború. Más britekkel együtt hadifogságba kerül Panongban. A férfiakat egyből hadifogolytáborba internálják és munkára fogják a japán megszállók, a nőket és a gyerekeket azonban nem tudják használni. Így útnak indítják a 32 fős társaságot Panongból Malájföld más városaiba, és azzal hitegetik őket, hogy női fogolytáborba kerülnek. A hónapokig tartó "gyalogtúra" során azonban többen is meghalnak közülük, mígnem a talpraesett Jean, a legfiatalabb és az egyetlen egyedülálló nő a csapatban, magához veszi a vezetést, és igyekszik biztosítani a túlélést a kis szerencsétlenül járt csoport számára. Útjuk során két ausztrál férfi hadifogoly botlik a csontig lesoványodott, kimerült nők és gyermekek csoportjába, megpróbálnak rajtuk segíteni. Egyikük, Joe Harman, az ausztrál marhahajcsár, az életét sem félti akkor, amikor a hölgyeknek és a gyermekeknek igyekszik tápláló ételt szerezni...

Történetünk második fele az ötvenes évek Ausztráliájában játszódik. Jean, miután letelepedett Angliában és gyors-és gépírónőként tengeti mindennapjait, ölébe hullik a szerencse: alig ismert nagybátyjától hatalmas összeget örököl. Rögtön arra gondol, hogy visszatér Malájföldre... 

Innen elég kalandos úton Ausztráliába repül, ahol Queensland egyik eldugott, porlepte városkájában keresi a szerelmet, mígnem érdekes ötlete támad: saját vállalkozásba kellene kezdeni Willstown-ban... A vakmerő Jean páratlan terve nyomán a halódó Willstown fejlődésnek indul... embereke százainak, ezreinek változik meg az élete...

Volt itt minden, mi szem, s szájnak ingere: történelem, izgalom, kaland, szerelem, merészség, szerencse, egzotikus tájak, önfeláldozás, bátorság... Minden egyes mondata lekötött. Teljesen kikapcsolt, szórakoztatott, igazából ilyennek  tudok elképzelni egy igazán jó könyvet. Nem túl romantikus, nem túl realista, nem esett túlzásokba.

A történet első fele, mely a II. világháborúban játszódik, sok igazságot hordoz magában: tényleg létezett egy nőkből és gyermekekből álló hadifogolycsoport, akiket városról városra meneteltettek a japánok hónapokon keresztül, ám ez nem Malájföldön, hanem Szumátrán történt. A többi azonban az író fantáziáját dicséri.

A könyvből film is készült A Town Like Alice címmel először 1956-ban, majd egy ausztrál minisorozat 1981-ben.

Nagyon jó könyv, csak ajánlani tudom! Nálam kedvenc lett!

Barangolj velem Malájföldön, a történet helyszínén, majd Ausztráliában, a marhacsordák világában! 

A Vörös Pimpernel

Orczy Emma bárónő : A Vörös Pimpernel

Fred Terry

Nyugodtan állíthatjuk, hogy Orczy Emma bárónő könyve világsiker. Az írónő magyar származású, Tarnaörsön született 1856-ban, ám külföldi nagyvárosokban nevelkedett, míg hozzáment Montague Barstow-hoz. Ennek következtében igencsak rossz körülmények között, gyakorlatilag szegényen éltek, így kezdett el a bárónő írni. Kezdetben detektívregényeket írt, melyek nem hoztak túl nagy pénzt a családi kasszának, majd megírta 1903-ban a Vörös Pimpernelt, mely úgyszintén nem jelentett nagy sikert, mint regény, ám a belőle készült színpadi művet rövid időn belül világsikerként könyvelhették el. 1905-ben az egyik főszerepet Fred Terry játszotta. A könyv sikerének ez mindenesetre rendkívül jót tett.

Színarany

Rose Tremain: Színarany


Elolvastam: 2011. március 28.

"Azzal biztatta magát, hogy ilyen az élet: az ember 

eltörpül a dolgok mellett. Az embernek a 

jelentéktelenséggel kell fölvennie a harcot."

Rose Tremain első magyarra fordított könyve - ha lehet ilyet mondani, száz százalékkal felülmúlta a várakozásaimat. Egy kissé kalandosabb, aranylázas könyvre számítottam, olyasfélére, mint az Utazók.

Ehhez képest itt az írónő olyan finoman kidolgozott, ördögien megformált szereplőkkel játszik, hogy az állam leesett. Mondanom sem kell, egyik betegebb, mint a másik. Furcsa, bizarr jeleneteke is előfordulnak. Viszont mindez nagyon életszerű. Csipetenként adagolja a karakterek jellemvonásait csakúgy, mint a történetüket és a dolgok miértjét. Miért indul el egy férfi harmincon túl (közel a negyvenhez) Angliából az anyjával (elhagyta a hatvanat) és frissen szerzett asszonyával (szintén harmincon túl) karonfogva teljesen új életet kezdeni egy távoli, egzotikus országba? Az állatárverező szakmát miért dobja oda a tanyagazdálkodásért? Vajon milyen titkok rejtőznek Joseph múltjában? Kié az a hajtincs, amit a bőröndjében őrizget gondosan elzárva a kíváncsi tekintetek elől?

És milyen ember is Harriett? A merev nevelőnő vajon meg tud-e birkózni az ismeretlen természet pusztító erejével? És férje beteg természetével?

És persze vajon hogyan alakul a kapcsolatuk a gazdag Orchard családdal, akik látszólag olyan tökéletesek, mint a frissen száradt kínai váza?

"Olyan könnyű Liliannek hazudni. 

A hazugság velük lakna, 

és a levegőjüket szívná egész ősszel."

Persze a természet szeszélye nem hagyja olyan könnyen érvényesülni a kis pénzből vályogházat épített emigránsokat, pillanatok alatt leesik télen a méteres hó, aztán tavasszal lehet védekezni a mindent elárasztó eső és szél ellen, nyáron pedig megérkezik a soha nem látott szárazság, a talajfelszín kis kockákra repedezik, a növények kiszáradnak. 

Mindeközben az új-zélandi aranyláz tombol, egyik reményteli helyről a másikra vándorolnak az arany bűvölétében élők - az írónő alaposan letöri romantikus képzelgéseinket az aranykeresés folyamatáról, a szerencsevadászok mindennapjairól. Aki igazán okos, az a lázban égő őrültekből gazdagszik meg, ahelyett, hogy túrná a földet, mosná a homokot, szitálná a kavicsokat.

Kedvenc szereplőt nehezen tudok választani, hiszen olyan finoman kidolgozott jellemeket sorakoztat az írónő, hogy a könyv végére egyenként lettek remekművek. Azért persze Lady kutyát szerettem és Jao-Lit is megkedveltem. Egyébként a szereplők karakterének felépítésében nekem Steinbeck jutott az eszembe, hasonlóan bontakoztak ki a szörnyetegek az Édentől Keletre c. művében is (szintén imádtam).

Szerintem ez egy hatalmas könyv, teljesen magába szippant, különleges atmoszférát teremt, mely az olvasás után is sokáig átjárja az ember mindennapjait. Az ilyen típusú könyve azok számomra, amelyekre gondolva még évek múltán is visszajön ez a varázslatos hangulat. Az biztos, hogy elsősorban nem az ifjúsági regényeket kedvelők fognak rajongani érte, de aki különleges felnőtt történetre vágyik, annak bátran ajánlom. Méltán került a kedvenceim közé.

"…Hiszen nem áltathatjuk magunkat, hogy a férfiak élete akkor kezdődik

vagy végződik, amikor hozzájuk megyünk: a miénk sem. Csak abban reménykedhetünk,

hogy semmi végzetes nem történt."

Rose Tremain könyvét a Park Kiadó jelentette meg, és tervezi az írónő többi - külföldön már nagy sikert aratott regényének is a megjelentetését. Az biztos, hogy én kíváncsi lennék rájuk.

"Mindannyian hajlamosak vagyunk alábecsülni a tudásunkat,

mert nehéz ugyan megszerezni, de amikor már a miénk, azt hisszük, 

valami ösztönös, mintha velünk született volna."

"Rose Tremain szép és szomorú történetében egy keserű, meghasonlott norfolki férfi, egy kemény, határozott nevelőnő, egy öregasszony, egy maori lány, egy kínai halász, egy sikeres, boldognak és elégedettnek tűnő angol házaspár és egy kisfiú útjai keresztezik egymást Új-Zélandon, az 1860-as évek végén.

Titkokkal terhelt, szép meséjükben a maorik, a pākehāk, „a kakaduk”, a kínaiak, a gyerekek és a felnőttek addig hajszolják megveszekedetten, önző módon a maguk boldogságát, míg végérvényesen tönkre nem teszik egymást.

Rose Tremain brit regény- és drámaírónő. Legismertebb műve a Restoration (1978), amelyből 1995-ben Változások kora címmel sikeres hollywoodi filmet forgattak.

2008-ban, a The Road Home (Úton hazafelé) című regényéért, amely egy kelet-európai emigráns története, megkapta az Orange-díjat, amelyet minden évben a legjobb regényírónőnek ítélnek oda Nagy-Britanniában. Férjével, Richard Holmes életrajzíróval Norfolkban és Londonban él. Magyarul ez az első könyve."

10**/10

Kiadja: Park Kiadó
Kiadás éve: 2008. és 2011.
Fordította: Mesterházi Mónika
Oldalszám: 416

Világokon át visz az utam

Lesley Pearse: Utazók

Elolvastam: 2010. november 15.


Az Ulpius-akció keretén belül rendeltem ezt a könyvet, de már korábban is szemeztem vele a boltok polcain. Gyarló vagyok, de ez a kellemes borító az, ami igazán megfogott, így a fülszöveget is csak gyorsan átfutottam. Fantasztikus könyvvel sikerült összeakadnom. Kicsit több, mint 600 oldal kaland, szerelem, utazás, ármány és minden amire éppen most szükségem volt.

Liverpool-ból indulunk utunkra a 15 éves Beth-tel és testvérével Amerikába. Majd szinte egész Államokat bejárva Alaszkába érkezünk az alaszkai aranyláz idején. Közben két felejthetetlen barát is csatlakozik kalandorainkhoz.
Szerintem már a fülszöveget sem érdemes elolvasni, ha igazán szórakozni szeretnénk, hiszen minden oldal hoz valami újat és meglepőt vagy legalábbis fordulatot. Nagyon kapaszkodni kell, hiszen pörögnek az események, de hát mit várunk az 1890-es évek végén négy bátor szerencsevadásztól?

Az írónő nem apellál nagy lelkizésekre, sem igazán terjedelmes leírásokra, mindössze szórakoztatni szeretne. Engem sikerült. Észre sem vettem és elröppent a 600 oldal. Ráadásul körülbelül 40 oldal ajánlóval is megdobták a kötetet, így csodálkoztam, amikor vége lett, azt hittem még vár rám egy kevéske izgalom. Szívesen folytattam volna.

Ráadásul az alaszkai aranyláz eseményei körül sok tényleg megtörtént, sok szereplő a valóságban is élt figura (pl. a skagway-i Soapy), az utazások és körülmények leírása teljesen hiteles.

Kedvenc szereplőm is akadt a történetben. Hát ki más lett volna, mint a hős Jack....? Minden nőnek szüksége lenne egy ilyen gáláns védelmezőre, akinek a vállára lehet borulni, aki megoldja, hogy legyen hol aludni és legyen mit enni - minden körülmények között.
 
Összességében csak ajánlani tudom, hiszen fordulatos, olvasmányos regény, nem megterhelő, mindvégig szórakoztató, én egyetlen percig sem untam magam.

"A tizenöt éves csodagyerek, Beth hamar árvaságra jut. Álma, hogy egyszer híres hegedűművész lesz, szertefoszlik, azonban bátyja, Sam elhatározza, hogy húgával kettesben nekivágnak a nagyvilágnak, és meggazdagodva térnek majd haza Amerikából. A New York felé tartó hajón bajkeverő barátokra találnak; a hamiskártyás Jack és a simlis szerencselovag Theo gazdagságot ígér a két fiatalnak, így bandát alakítva vágnak neki Kanada életveszélyes folyóinak és hófödte hegycsúcsainak, ahová az aranyláz csábítja őket. Vajon megbízhatnak társaikban, akiket elvakít a pénz hatalma? Milyen messzire kell menniük, hogy megtalálják a boldogságot? Lesley Pearse műveiből több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legféltettebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, rajongói szerint páratlan érzékkel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben."

10/10

Kathleen Winsor: Amber

Elolvastam: 2010 január 14.

Az utóbbi időben olvasott könyveim közül az egyik legjobb. Szinte letehetetlen, annyira kalandos a történet. Egy fiatal lány életét mutatja be, nagyjából 16-26 éves kora között, de a poklok poklától egészen a legfényűzőbb életig mindenben része van, így igen sokrétű mind a szereplők sora, mind a helyzetek-helyszínek, pörögnek az események, és állandóan jönnek a fordulatok.. Nagyon tanulságos is a történet, hiszen lényegében egy szerelem áll a középpontjában, amiért a főszereplő, Amber, mindig, de tényleg mindig és mindent képes feláldozni, hiába egyértelmű, hogy nem kell a pasinak. Nagyon is igaz az, hogy ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel. Amúgy irtó nagy tehetsége meg szerencséje van a saját sorsának irányítására, bár szerintem nagyjából minden bevállal a céljai érdekében, viszont teljesen elmegy az esze, ha a pasiról van szó, és általában meggondolatlan dolgokat is csinál. Amber hű példája az olyan nőnek, aki mindent feltesz a külcsínyért, pénzért, eléri, hogy gazdag, minden ragyog körülötte, de belülről meg "rohad" az egész élete. És ami a szörnyű benne, hogy sosem látja át ezt a helyzetet, és sosem érti meg, hogy ez az oka annak, hogy soha nem fog kelleni annak, akit szeret.

Emellett hű képet kaphatunk az 1600-as évek Angliájának romlott erkölcsiről II. Károly idejéből. És ha arra gondolok, hogy mennyit ér ma a házasság, mennyire veszik komolyan ma a hűséget és a másik tiszteletét, a család szentségét, akkor összeteszem a két kezem, hogy nem ebben a korban élek....
Ja, és végezetül egy negatívum: hiányolom a történet végét, mert egy kicsit lezáratlan maradt nekem....

"Minden idők egyik leghíresebb románca Amber St. Clare életét meséli el, aki a 17. századi Anglia polgárháborús zűrzavarában nemesek törvénytelen gyermekeként születik, és egy parasztcsalád neveli föl. A gyönyörű nővé cseperedő Amber mit sem sejt előkelő származásáról, de úgy érzi, többre hivatott annál, hogy egy falusi gazda feleségének egyhangú életét élje. Egy napon katonák érkeznek Marygreenbe, s a tizenhat éves lány rögtön beleszeret az egyikbe, a fiatal és jóképű Lord Carltonba. Londonba szökik vele, ám néhány együtt töltött, mámoros hónap után állapotosán, pénztelenül az utcára kerül. A saját kárán tanulja meg, hogyan boldogulhat ebben a csalókkal és képmutatókkal teli városban, és mivel nem lehet a szeretett férfi felesége, elhatározza, hogy ravaszsága, bátorsága és főként szépsége révén bármi áron, de kiharcolja magának a legnagyobb kiváltságot, amelyet a kor Angliájában egy nő megszerezhetett: II. Károly király kedvenc ágyasa lesz. Kathleen Winsor ma már klasszikusnak számító regénye megjelenésekor azonnal óriási sikert aratott. Tizenhat országban lett bestseller, huszonhárom nyelvre fordították le, és film is készült belőle."

10/10

Kiegészítés: A könyvből készült film nagyon régi, 1947-ben készült. A címe Forever Amber. Nem tudom, hogy létezik-e magyar szinkronnal készült változatban.