Északnyugati átjáró

"Az ÉSZAKNYUGATI ÁTJÁRÓ, miként az minden szabad nép képzeletében él, nem más, mint egy szűk, rejtett, nehezen fellelhető ösvény, mely a titokzatos Kelet felé visz. De tágabb értelemben ez az ösvény a hírnév és a dicsőség, a kincsek és a kalandok regényes útja. Hány ember él köztünk, aki szüntelenül a saját Északnyugati Átjáróját keresi, és feláldozza egészségét, minden erejét, sőt egész életét ebben a keresésében. És ki merné állítani, hogy az ilyen álomkergetők meddő, de reménysugaras törekvése kevesebb boldogságot rejt magában, mint az okosabbak és józanabbak élete„ azoké, akik otthon ülnek, a biztonságban ásítozva, és soha nem kockáztatnak semmit. Kinevetik azokat, akik a legendás átjárót keresik, a kivezető utat a mindennapos élet szürkeségéből. Kinevetik őket, de mosolyuk mintha savanyú lenne…"

Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró

Ez nagyon izgalmas kalandregény volt! Kalandregény, ám ennél sokkal több. Ez a könyv sokkal inkább szólt számomra Langdon Towne-ról, a fiatal, ambíciózus, érzékeny és művészlelkű fiatalember személyiségfejlődéséről, mint bármi másról. Langdon azt hiszi, hogy a szerelem (vagy legalábbis annak tárgya) való és értékes, a nagyhatalmú, istenként magasztalt Rogers őrnagy, a Rangerek parancsnoka a tisztességes és megmentő, a tökéletes, a példa. És hát csalódik, semmi sem az, aminek látszik vagy aminek láttatni akarják. A világ romlott, kicsinyes, és szegény Langdon erre bizony szépen lassan ráébred.
Mindez az amerikai függetlenségi harcok közepette, az 1700-as évek legvégén történik, mikor is az amerikaiak igencsak vékony jégen táncolva egyensúlyoztak az indiánokkal való kereskedelem (és kizsákmányolás) és konfliktusok mezején, illetve a brit anyaország és a francia ellenség közötti területszerzési konfliktus idején. Az indiánokat persze jó európaihoz mérten igyekeztek mindenre felhasználni, amire csak lehetett: néha jók voltak, ha prémet kellett venni tőlük, alkalmanként feleségnek, néha szolgának vagy egyenesen tulajdonnak, szövetségesnek vagy ellenségnek.
Nagyon érdekes, kalandos történet, egy szelet az amerikai történelemből és egy legendás alak sallangoktól megfosztott személyiségének képe.
Kedvencemként tartom számon, végig nagyon élveztem.
Egy 1940-ben készült filmet találtam hozzá, ez is felkerült a várományosok közé.

"Nincs még egy élőlény, amelyen olyan kevés ennivaló volna, mint a baglyokon. A bagoly háromötöd része fej, egyötöd része csont, a többi pedig talán csak a hangja."

-->