Élni akartam

"Amikor a Góbi sivatagon vágtam át, nem is annyira a haláltól féltem, inkább attól, hogy elfelejtenek. Rettegtem, hogy ott pusztulok a sivatagban, és nem tudja meg senki. Senki sem tudja majd a nevem, senkinek sem számít, élek-e vagy halok. Ti azonban meghallgattatok. Nektek fontos vagyok."

 

Pak Janmi: Élni akartam

Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Számomra újra és újra bebizonyosodik, hogy az emberiség megérett már arra, hogy kipusztuljon. A bőre is fáj az embernek, ahogy ezeknek a kiszolgáltatott lányoknak és nőknek a hányattatásait olvassa, akik az éhezés és a diktatúra ellen menekülnek egy jobb világba. Semmit sem tudnak az emberekről, elzárva élnek a világ elől Észak-Korea "falai" között. Így többségüket meglepetésként éri, amikor átérnek Kínába és rögtön az embercsempészek karmai közé kerülnek, akik fillérekért adják-veszik őket az emberpiacon. Megalázóan, tárgyként kezelik őket.
Pak Janmi élete összességében az átlagos észak-koreai gyermekekénél könnyebb, nem utcagyerekként nő fel, családja történetében kifejezetten jó időszakok is vannak. Édesapja ügyes és ötletes, ennek köszönhetik, hogy némileg jobban élnek, mint az átlag. Ám ez nem tart örökké, hiszen édesapja börtönbe kerül, édesanyjuk a kiszabadításán dolgozik, így Janmi nővérével Ünmivel egyedül marad és éhezik szülővárosukban, Hjeszanban. Ekkor dönt úgy a család, hogy megpróbálnak elszökni és eljutni Dél-Koreába.
Hosszú és hányatott út vezet Szöulig. Különösen tetszett a könyv második fele, ahol a modern, elnyugatiasodott világba való beilleszkedéssel és a nehézségekkel foglalkozott. Sok munkára volt szükség a "happy endig" és addig a pontig, ahol jelenleg Pak Janmi az életében tart: az észak-koreai nők "arcaként" a világot járja és próbálja fellibbenteni a leplet az észak-koreai helyzettel és a kínai emberkereskedelemmel kapcsolatban.

Észak-Koreával kapcsolatban korábban Barbara Demick - Nincs mit irigyelnünk a világtól című dokumentumregényét olvastam, azt is ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma. Hyeonseo Lee A lány hét névvel című regényét pedig várólistámra tettem, ez a kötet is egy menekülés története Észak-Koreából.

Búcsú ​Tóanyánktól

"Mivel szokásaink nem engedik meg, hogy rokonainkkal kiabáljunk, nagyanyám a disznókra rivallt:
– Mit képzelsz, ki vagy te? Te kis elkényeztetett liba! Hát nem sül ki a két szemed? Hát semmi felelősségtudat nem szorult beléd?"

Jang Ercsö Namu: Búcsú ​Tóanyánktól

Élet a világ peremén

Régóta szemezek ezzel a könyvvel, mindig is érdekeltek a különleges tájak, különleges kultúrák. Hát ennél különlegesebbet elképzelni sem tudnék: a moszo népcsoport, akik valahol Kína és Tibet határán, messze magasan a tengerszint felett élnek eldugott kis falvaikban. Különleges társadalmi berendezkedésük a világ érdeklődésére a mai napig számíthat, pedig az eredeti kultúrájukból, hagyományaikból – hála a globalizációnak – igencsak kevés maradt. Erről a társadalomról már sokan hallhattak, „igen, igen, ez az a hely, a földi paradicsom, ahol a nő az úr”, én is találkoztam ezzel a hozzáállással, amikor a könyvről meséltem ismerőseimnek. Az igazság azonban sokkal kevésbé drámai avagy paradicsomi: itt a nő viseli a családfő szerepét, az ő felelőssége minden gyermek (és sokszor a leszármazottak) nevelése, a család táplálása, az ehhez szükséges élelem megtermelése, beszerzése. Az anya fogja össze a családot, lányai vele maradnak, unokákat szülnek. A fiúk kiröppennek, általában vándorkereskedőnek állnak vagy pásztornak a messzi hegyi vidékeken. Így tehát a nőnek nincs párja, nincs házasság, a szerelem, a gyermekáldás szabad dolog, mindenki maga tudja, hogy szeretné intézni.
Főszereplőnk, Namu, ebbe a világba születik valamikor a világháború után. Cseperedése, felnőtté válása során zajlik a kínai szocialista forradalom és sok-sok átalakulás a világban, melyek sem az ő, sem népének életét nem hagyják érintetlenül.
Összességében bármennyire is próbáltam, nem bírtam Namut sem megszeretni, sem megérteni, ám rendkívül érdekesnek találtam ezt az elém táruló, már-már sajnos letűnőfélben lévő világot.


"Egy moszo szemében senki sem válhat annál jobban nevetség tárgyává, mint az, aki a féltékeny szerető szerepét ölti magára, s akinek viselkedése számunkra olyan, mintha meg akarna lopni minket. A mi szemünkben semmi sem oly megvetendő, mint a másikkal való hangoskodás vagy a nagylelkűséget teljességgel nélkülöző magatartás."

Moszo asszony a Lugu-tó környékéről

Anna és a király

Margaret Landon: Anna és a király

Egy régóta vágyott könyv! Szó szerint évek óta keresem. És mindezt anélkül, hogy elolvastam volna a teljes fülszöveget; egyszerűen csak éreztem, hogy nekem ez a könyv kell és kész.

És igazam lett :) Az idei év másik legjobb könyvét sikerült elolvasnom az utóbbi hetekben... (igen, hetekben, mivel igencsak hosszú, és tartalmas kötet!)

A történet Anna Leonowens távol-keleti éveit mutatja be (könyvünk az 1860-as években játszódik). Anna egy angol tanárnő, aki férjével, Leonnal Indiában kezd új életet és itt születnek gyermekeik, Louis és Avis is. A férje sajnos nagyon korán elhalálozik, így Anna magára marad gyermekeivel és temérdek anyagi természetű problémájával is. Milyen érdekes a sors fintora: Sziám hatalmas királya, az isteni fényben pompázó Mongkut király éppen ekkor keres számtalan gyermeke mellé angoltanárt, aki az európai etikett

Phra Bat Somdet Phra Poramenthramaha
Mongkut Phra Chom Klao Chao Yu Hua király

szabályaiba is bevezetné őket.

Így aztán Anna és Louis (Avist Angliába küldi tanulni, magam sem értem, hogy tud tőle elválni) Sziámba költözik. (Sziám 1949 óta Thaiföld névre hallgat.)

Innentől kezdődik a történet sava-borsa, mely tulajdonképpen Mongkut király és a miniszterelnök, a Kralahom cseppet sem szimpatikus személyiségét, a király és Anna bonyolult kapcsolatát mutatja be. Epizódszerűen a palota és a hárem sokszor igen embertelen életéről és lakóiról is sokat megtudhatunk. Anna élet-halál harcot vív az igazságtalansággal, szenvedéssel és sokszor az életét sem fél kockáztatni, ha azt úgy látja helyesnek. 

Mondhatnánk, hogy ebben az igen erősen vallásos, begyöpösödött és zárt világban egy fecske nem csinál nyarat... Ami mégsem igaz. Annának volt szerencséje éveken át oktatni Csulalangkorn herceget, a király kedvenc fiát, magát a trón várományosát. A hosszú évek alatt a herceg nem csak az angol nyelvbe nyert bepillantást, de elméje kinyílt olyan felvilágosult és modern eszmék irányába is, melyek a rabszolgaságot, az emberi jogokat érintették. Mindezek által egy ország sorsa vett új irányt!

Számomra ez a könyv két okból volt egyszerűen lenyűgöző: 

Bepillantást nyertem egy olyan világ kapui mögé, ami csak keveseknek adatott meg a korban. 

A másik pedig a bejegyzésem végén taglalt felismerés: sohasem tudhatjuk, hogy áldozatos, hittel végzett munkánk után mekkorát arathatunk!

Fontos még leírnom, hogy a történet természetesen megtörtént, az írónő Anna Leonowens két kötete, napló szerű könyvéből alkotta meg az Anna és a királyt, melyet már kétszer is filmvászonra vittek: először 1956-ban, 1999-ben Jodie Fosterrel a főszerepben (megj.: a könyv sokkal jobb!).

10***/10

-->

A száz titkos érzék

Száz titkos érzék, jin szemek, rejtélyekkel, misztikummal teli múlt, sorsszerű fordulatok napjaink Amerikájában és egy apró kínai faluban - a múlt és a jelen egybeforrt.

Amy Tan: A száz titkos érzék

Ez nem egy ponyva, az biztos. Megint sikerült egy kis nyalánkságra bukkannom Amy Tan regényének személyében.

A történetről röviden: Olivia félig kínai, félig amerikai. Kínai édesapja halála után a család teljesíti utolsó kívánságát: magukhoz veszik az apuka előző házasságából származó, eddig egy kis kínai faluban nevelkedett, immár 18 éves féltestvért, Kuan Li-t. Ezt követően anyu Olivia nevelését nagyrészt Kuanra bízza, aki elárasztja Oliviát történeteivel. 

Kujlin, pagodák

"A nővérem, Kuan azt hiszi, jin szeme van."

... így kezdődik A száz titkos érzék. Jin szeme van, tehát látja a kísérteteket, különleges kapcsolatot ápol a túlvilági személyekkel, ráadásul előző életét is hűen elmeséli kishúgának, Libbi-ának (Oliviának). Olivia azonban haragszik nővérére szinte egész életében, leplezetlen érzéseit tárja szemünk elő, miközben megelevenedik kapcsolata Simonnal, férjével, akivel éppen válófélben vannak. 

Felváltva látjuk kapcsolatát Kuannal, elmeséli Simonnal közös történetüket, melyet szintén rengeteg fájdalom és titok övez. Közben újra és újra belecsöppenünk Kuan mesés világába, melyről nehéz eldönteni, hogy képzeletbeli vagy valóságos, egy azonban biztos: az 1800-as évek második felének letűnt világába vezet vissza bennünket, a mandzsu háborúk idejébe, és egy különleges barátság részleteibe is betekintést kapunk, ami egy fiatal, félszemű kínai lány, Nunumu és egy külföldi kisasszony, Miss Banner  között szövődik. 

Apró falu Kujlin közelében

"Megtanítottam rá, milyen hangokat érdemes meghallgatni ezen a világon: a szélzúgást, a mennydörgést, a porban vágtázó lovak dobogását, a vízbe pottyanó kövek csobbanását. Megtanítottam milyen hangoktól kell félni: az éjszakában kopogó gyors léptek zajától, a halk reccsenéssel elhasadó puha kelme neszétől, a kutyaugatástól, a ciripelő tücskök elnémulásától.

...

Megtanítottam rá, milyen ízűek lehetnek az emlékeink: édesek, savanyúak, keserűek, csípősek és sósak."

A könyv második fele sokkal jobban tetszett, hiszen ebben Olivia, Kuan és Simon együtt utazik Kínába és felkeresik Kujlin városát, majd Csangmiant, Kuan szülőfaluját, a helyet, ahol megállt az idő, és amit különleges, misztikummal, borzongással övezett barlangok vesznek körül. Itt folytatódik Olivia és Simon sorszerű kapcsolata, illetve Kuan meséi, melyek okoznak néhány meglepetést...

"– Szóval mi az a titkos érzék?
– Hogy magyarázok meg? Emlékezés, látás, hallás, érzés egyszerre, és ha mind összejön, te tudsz a szíved mélyén, hogy valami igaz. Egyik érzék például, hogy is mondjak, kis bizsergés, mintha sok-sok hangya szaladgál rajtad. Bizsereg csontod, az jelenti, lesz finom eső, lelked fog felfrissülni. Bizsereg bőröd karodon, valami megijeszt, szorítja össze szíved, leszel tőle csupa libabőr. Bizsereg bőröd fönt, fejed búbján, hohó, rögtön tudsz, hogy valami igaz, és érzed szívedbe is, mégse akarsz elhinni. Ezenkívül bizsereg még szőr benne orrodba is. Meg bőröd hónod alatt. És van egy bizsergős pont tarkódon, bent fejedbe – ez az jelenti, nem vigyázol, ér téged nagy csapás, bizony. Ha használsz titkos érzék, néha elkapsz üzenet, ami, mint villám, gyorsan jön-megy két ember között, és nem számít, élők vagy halottak, titkos érzék ugyanúgy működik."

Rendkívül finom, különleges könyv ez, teljesen elvarázsolt. Egy csipetnyi misztikum, ezoterikum, több maréknyi spiritualizmussal fűszerezett kínai kultúra, összegubancolódott érzelmi szálak - ám nem fekszi meg a gyomrunkat. Nem tudtam igazán megérteni Oliviát - bár el se tudom képzelni, milyen lehet egy ilyen "speciális" nővért kapni a gyermekkor kellős közepén, de én annyira megszerettem Kuant, hogy sokszor haragudtam Oliviára, amiért ő kevésbé. A kedvenceim Kuan történetei voltak, akár előző életéről mesélt, akár régi kínai meséket hallhattunk tőle. 

Szerintem ez egy nagyon összetett regény, nem is könnyű olvasmány, néhol szomorú, máshol megmosolyogtató és vicces, a végére pedig összeáll egy nagy kerek egésszé. Az ilyen könyveket imádom és kutatom.

Amy Tan kínai emigránsok gyermekeként amerikai állampolgárként, Oaklandban, Kaliforniában született. Első megjelent könyve, A Mennyei Örömök Klubja kínai emigráns asszonyokról szól, és megjelenését követően röviddel bestseller lett. Mondanom sem kell, rögtön várólistára is tettem.
Hazánkban megjelent kötete még a Tűzisten asszonya is.

Amy Tan

10**/10

Képek forrása: google.com

A huszadik feleség

"A bába vénülő arcán elégedettség terült szét.

- Már nem sok van hátra.

Legyezni kezdte a fémüstben izzó tevetrágyát, mire apró lángnyelvek 

támadtak fel belőle. A vajúdó asszony hanyatt dőlt, homlokán veríték 

gyöngyözött. Arcára kiült a fájdalom. Néhány perc múlva újabb görcs 

gyötörte meg alhasát. Alsó ajkába harapott, nehogy felüvöltsön."

Indu Sundaresan: A huszadik feleség

Elolvastam: 2011. április 17.

Nagyon szeretem azokat a könyveket, amelyek elrepítenek egy-egy távoli világba - akár időben, akár térben, ha a kettő egyszerre történik, akkor az a legjobb. A huszadik feleség pont ilyen, hiszen a 16.-17. századi India (Mogul Birodalom) tájain játszódik. Ráadásul a cselekménynek valós történelmi háttere is van, bár a részletek és a karakterek inkább a fantázia szülöttei, azonban valóban élt egykor egy messze földön híres mogul uralkodó, akire éveken át várakozott főszereplőnk, a szépséges perzsa nő, Marunissza. Kényszerházassága a szintén perzsa származású, érzéketlen katonával a valóságban is kudarcba fulladt és hosszú évek gyötrelmét követően omolhatott az uralkodó kajaiba, mint annak huszadik és egyben utolsó felesége.

A könyv borítója nagyon szép, a könyv hangulatához illik. A cselekmény számomra itt-ott kicsit akadozott - előfordult, hogy elvesztettem az érdeklődésemet Marunissza sorsa iránt, de a holtpontokon túllendülve ismét érdekelni kezdett, mikor is köttetik meg a frigy, mely nyílt titokként lebegett végig a regényen. A hangulat és a megteremtett légkör többnyire átjött, bele tudtam élni magam a történetbe és sokszor ültem Marunissza ghagarájának szélén hallgatva, amint álmodozik arról a hercegről, akit tulajdonképpen alig ismer. Egy gyermekkori szerelemről és a sors alakította találkozásokról szól ez a regény.

A karakterek nem kerültek túlságosan közel hozzánk, belső érzéseikről ritkábban adnak számot. Kedvenc szereplőm a kissé huszadik századi gondolkodású Marunissza, akiben mindvégig van tartás, még akkor is, amikor ügyét elveszni látja. A könyv első lélegzetvételétől nyomon követi az életét: amikor szülei  (Aszmat és Ghiász bég) és idősebb testvérei minden vagyonuktól megfosztva menekülni kényszerülnek Perzsiából, út közben jön a világra Marunissza, a család legfiatalabb tagja. Ghiász bég kilátástalannak látja helyzetüket, ezért a sorsára hagyja kislányát, aki egy váratlan fordulat következtében visszakerül szüleihez - már itt tetten érhető, hogy szerencsés csillagzat alatt született. A család is otthonra talál a Mogul Birodalomban, a császár udvartartásában elhelyezkednek, biztos jövedelmükről a nagy Akbar gondoskodik. Szálim herceget nem kifejezetten kedveltem meg, hiszen nem erős jellem, mint ahogy az uralkodói családból senki sem. Nem tudom elképzelni, hogy Marunissza boldogan élte le életét a császári zenanában (háremben), ahol sorrendben 19 feleség és számos ágyas előzte meg, amikor megjelent. A legunszimpatikusabbnak pedig Ali-Khan bizonyult, a katona, aki nem tudta értékelni gyönyörű feleségét, majd kislányát sem (szégyen-gyalázat).

A könyv mindvégig olvasmányos, könnyen emészthető, egy-két "szakkifejezés" is ránk ragadhat olvasás közben. Amit negatívumként említenék az az, hogy nem túl egyedi ez a regény, így nem tudom, mennyire lesz maradandó. Több helyen éreztem azt, hogy ezt már olvastam/láttam valahol. Ettől eltekintve kellemes olvasmányélmény volt számomra, szerettem a történetet és érdekelt a végkifejlet, szóval a regény elérte a célját.

Keleti tájakra varázsolt korábban:
A hárem
A virágok vére
Indiai szenvedély

"A 16. század végén Kandahár tartomány távoli szegletében téli hóvihar tombol. Egy nomád sátorban egy kislány látja meg a napvilágot ezen a zord napon. A Marunissza nevet kapja, melynek jelentése „Nők ragyogó napja”. A kislány a mogul császári udvarban nevelkedik, és amikor nyolcévesen először megpillantja Dzsahángír császárt, elhatározza, hogy egy nap a felesége lesz. Álma több mint húsz év múlva válik valóra, amikor egy boldogtalan házasság után végre örök hűséget esküdhet annak a férfinak, akit mindig is szeretett, és huszadik feleségként beköltözhet a pazar császári hárembe. Hála a férfinak, aki megszállottan szerette, az immár Núr Dzsahán nevet viselő fiatal császárné képes volt lerázni magáról a hagyomány béklyóit, és ugyan a fátyol mögül, de a 17. századi India befolyásos uralkodójává válni. Marunissza pénzt veretett, idegen országokkal kereskedett, pártolta a művészeteket, számos császári kert és síremlék, köztük a Tádzs Mahal építését engedélyezte, s ezek máig hirdetik hatalmát."

8/10

Kiadja: Tericum Kiadó
Kiadás éve: 2010.

Oldalszám: 456

Egy hercegnő élete

Javier Moro: Indiai szenvedély


Elolvastam: 2011. március 19.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon-nagyon szegény, ám gyönyörűségesen szép, fiatal leány. Szegény, munkától és nélkülözéstől ráncos homlokú édesanyjának egyetlen vágya volt az életben: szépséges, eladósorban lévő leányának megfelelő kérőt találjon. Egy napon hogy hogy nem, ellátogatott városukba a messze földről érkezett, dúsgazdag herceg (az Üveghegyen is túlról), aki feleséget keresett magának. De olyat ám, akinek helyén van a szíve. Egy szép napon körútja során megakadt a szeme a világszép leányon és hamar próbára is tette, vajon megfelelne-e hercegnének. A leány kiállta a próbát, így a herceg kihirdette a hetedhét országra szóló lakodalmat. Messze földről sereglettek oda a mindenféle hercegek és más uralkodók, ajándékokkal halmozták el az ifjú párt. És boldogan éltek, míg meg nem haltak.....

Azt hiszem, akkor nő fel az ember igazán, amikor kíváncsi a "boldogan éltek, míg meg nem haltak"-lezárás utáni történésekre. A hercegék hétköznapjaira, a veszekedéseikre, a napi gondokra. És akkor válik az ember igazán bölccsé, amikor már nem érdekli a folytatás, csak az, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak".

Az Indiai szenvedély messze nem az a könyv, aminek a címe alapján feltételeznénk. Ez a könyv egy fiatal lány meseszerűen alakuló életét meséli el: Anita Delgado Madridban, elszegényedő családba született és nővérével együtt táncosnőként kellett kisegíteniük a családi kasszát, miközben katolikus szüleik  vigyázták a jó hírüket. Egy nap (1907-ben), a spanyol herceg esküvőjére érkező  hírességek közül találkozik egy indiai herceggel (maharadzsával), akinek nagyon megtetszik az egyszerű lány. Megkedvelik egymást, a maharadzsa folyamatos ostromlása végül célt él, elnyeri a szép lány kezét.

Ám a lakodalom után a csillogó-villogó hercegségben, Kapurthalában ifjú hercegnénk a rádzsa korábbi négy feleségét találja - természetesen nem fogadják be az új asszonyt, aki ráadásul gyermekeikkel egyidős és nem is földi. Az angolok is hevesen tiltakoznak a spanyol lány ellen és nem is ismerik el hivatalosan maharáninak (hiszen ekkor India brit gyarmatként létezett).
Ebben a közelről sem egyszerű helyzetben találja magát Anita 17 évesen, szíve alatt születendő gyermekével.

Közben bepillanthatunk az észak-indiai hercegségek működésébe, a század eleji India helyzetébe, megismerjük India szerepét a háborúkban, majd India 1947-es függetlenné válását.

Összességében ez egy nagyon jó könyv egy mese folytatásáról, egy fiatal lány asszonnyá válásáról egy messzi-messzi országban. Mindezt a könyv közepén számos korabeli fénykép illusztrálja - ez a gyengém....

 

"Javier Moro igaz történet alapján íródott könyve a regény, a történeti elemzés és az útirajz sajátos egyvelege. A szerzõ elsõsorban eleven portrét rajzol két nagyszerû személyiségrõl, egy férfiról és egy nõrõl, mesebeli találkozásukról és drámai elválásukról.

Anita Delgado egy lecsúszott málagai hidalgó lánya volt, és 16 évesen egy madridi zenés kávéházban táncolt a nõvérével együtt. A divatos kávéház vendégei közt foglalt helyet egy 34 éves indiai maharadzsa, aki elsõ pillantásra belebolondult a csinos, madonnaarcú, természetes humorú táncosnõbe. Anita szülei eleinte keményen ellenálltak a „szerecsen király” ostromának, s féltve õrizték leányuk tisztességét, amikor azonban a maharadzsa felajánlotta, hogy egy éven át franciára, angolra, teniszezni, lovagolni és társasági szokásokra taníttatja Anitát Párizsban, majd a francia fõvárosban feleségül veszi a lányt, mielõtt Indiába költöztetné, beadták a derekukat. Jagatjit Singh nem titkolta, hogy Anita az ötödik felesége, a többi asszony azonban külön élt a háremben, a maharadzsa pedig fényûzõ palotát építtetett, ahol európai módon élt ifjú arájával. Ana már várandósan érkezett Indiába, és hamarosan kisfia született. Európai és indiai szokások keveredtek hétköznapjaiban; sokat utazott férjével, és a kor híres személyiségei és mûvészei közül jó néhányan részt vettek életükben (ráadásul Anita elsõ udvarlójának, Anselmo Nieto spanyol festõmûvésznek jó barátja volt Picasso, s késõbb (már Európában) Anita barátnõje lett – többek közt – Josephine Baker).
Javier Moro – a történeti hûségen felül – csodálatosan, a regény-mûfaj elvárásaihoz is hûen eleveníti meg a királyi pár sorsát. Könyvébe zárta az Ezeregyéjszaka világát, az erotikus bacchanáliákat, a maharadzsák ékszerek iránti különös vonzalmát, a paloták pompáját, a Rolls-Royce-ok csillogását, a tigrisvadászatokat. A könyv megfilmesítésének jogát az Almodóvar kedvenc színésznõjének számító, Hollywoodi szupersztárrá érett Penélope Cruz vásárolta meg. A kötet október végi bemutatójára Magyarországra érkezik a szerzõ."

10/10

Eredeti cím: Pasión India 

Kiadja: Palatinus Kiadó

Kiadás éve: 2006.

Fordította: Mester Yvonne

Oldalak száma: 402

puhatáblás, ragasztva kötött

Selyem

Alessandro Baricco: Selyem

Elolvastam: 2011. január 7.

Mostanában nem emlékszem olyan könyvre, amiről ilyen nehezemre esett írni. És pedig ennek több oka is van: egyrészt már az első oldalak után felvillant, hogy én valamikor láttam a filmet, és ugyan a történetre csak részben emlékeztem, a hangulat akkor nagyon megragadott, és persze most olvasás közben visszatért és körülölelt. Másrészről pedig ilyen rövidke könyvet még életemben soha nem olvastam (98 oldal), egy bő óra alatt a végére lehet érni.

Mielőtt belekezdtem, nem bírtam ki és elolvastam néhány véleményt a világhálóról, és többnyire nagyon jókat írtak a Selyemről (persze, többnyire nők), aztán egy-két férfitól olvastam olyan véleményt, hogy ez nem más, mint egy szerelmes regény, egy Júlia-füzet. 
Megmondom őszintén, hogy nekem az első szó, ami eszembe jutott, amikor a végére értem, az a népmese volt (vagy később a ballada). Ezek a ritmikus ismétlődések, az önmagukba visszatérő események, az egész történet legendaszerűsége számomra a népies világot idézték fel.


Emellett persze szerelmes regény is. Mivel mindenkinek más a világképe és más a "normális" fogalma, én úgy gondolom, hogy ez sokkal inkább egy bűnös életről szól, mint valami csodálatos beteljesületlen szerelemről. Hiszen az alapsztori az az, hogy van egy boldog házasságban élő hapsi, akinek szerető és gondoskodó felesége megteremti a hátteret, és ő a munkájából adódó távol-keleti utazgatások kapcsán megkíván egy szép nőt. És ennek bármilyen körítést adjunk is, számomra ez mind negatív és semmilyen szépséget nem látok benne.
Egyébként a szövegvilága nagyon érdekes, rengeteg a tőmondat, gondolom a hatáskeltés miatt és persze az ismételgetés (mint írtam).
A hangulata nagyon különleges, de sajnos nem tudom elvonatkoztatni a filmtől.

Összességében nem tudom eldönteni, hogy önmagában (a film nélkül) tetszett volna-e, és még a film után sem tudom biztosan, hogy tetszik-e. De annyira biztosan tetszett, hogy egy órát rászánjak az életemből. És az is biztos, hogy fogok még Baricco-regényt olvasni. (De ezt most nem is akarom pontozni.)

"Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika.Sok hozzáfűznivalóm nincs. Talán jobb, ha tisztázom még, hogy tizenkilencedik századi történetről van szó: fontos, hogy senki se várjon repülőgépeket, mosóautómatákat és pszichiátereket. Nincsenek. Bár ma se volnának.
Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és egy olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították. Most magyarra."