Élni akartam

"Amikor a Góbi sivatagon vágtam át, nem is annyira a haláltól féltem, inkább attól, hogy elfelejtenek. Rettegtem, hogy ott pusztulok a sivatagban, és nem tudja meg senki. Senki sem tudja majd a nevem, senkinek sem számít, élek-e vagy halok. Ti azonban meghallgattatok. Nektek fontos vagyok."

 

Pak Janmi: Élni akartam

Egy észak-koreai lány útja a szabadság felé

Számomra újra és újra bebizonyosodik, hogy az emberiség megérett már arra, hogy kipusztuljon. A bőre is fáj az embernek, ahogy ezeknek a kiszolgáltatott lányoknak és nőknek a hányattatásait olvassa, akik az éhezés és a diktatúra ellen menekülnek egy jobb világba. Semmit sem tudnak az emberekről, elzárva élnek a világ elől Észak-Korea "falai" között. Így többségüket meglepetésként éri, amikor átérnek Kínába és rögtön az embercsempészek karmai közé kerülnek, akik fillérekért adják-veszik őket az emberpiacon. Megalázóan, tárgyként kezelik őket.
Pak Janmi élete összességében az átlagos észak-koreai gyermekekénél könnyebb, nem utcagyerekként nő fel, családja történetében kifejezetten jó időszakok is vannak. Édesapja ügyes és ötletes, ennek köszönhetik, hogy némileg jobban élnek, mint az átlag. Ám ez nem tart örökké, hiszen édesapja börtönbe kerül, édesanyjuk a kiszabadításán dolgozik, így Janmi nővérével Ünmivel egyedül marad és éhezik szülővárosukban, Hjeszanban. Ekkor dönt úgy a család, hogy megpróbálnak elszökni és eljutni Dél-Koreába.
Hosszú és hányatott út vezet Szöulig. Különösen tetszett a könyv második fele, ahol a modern, elnyugatiasodott világba való beilleszkedéssel és a nehézségekkel foglalkozott. Sok munkára volt szükség a "happy endig" és addig a pontig, ahol jelenleg Pak Janmi az életében tart: az észak-koreai nők "arcaként" a világot járja és próbálja fellibbenteni a leplet az észak-koreai helyzettel és a kínai emberkereskedelemmel kapcsolatban.

Észak-Koreával kapcsolatban korábban Barbara Demick - Nincs mit irigyelnünk a világtól című dokumentumregényét olvastam, azt is ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma. Hyeonseo Lee A lány hét névvel című regényét pedig várólistámra tettem, ez a kötet is egy menekülés története Észak-Koreából.

A vörös sátor

"Messze kerültünk egymástól, ti meg én."

Anita Diamant: A vörös sátor

12 évet vártam erre a könyvre! Éppen 12 éve, hogy felfigyeltem rá és bárhol kerestem, sehol sem volt elérhető, még a központi könyvtárunk sem hallott róla. És ráadásul a világ egyik legvisszataszítóbb borítóját sikerült neki kölcsönözni.
De most! Végre ismét megjelent, méltó borítóval! Ritkán szeretnék könyvet birtokolni, de úgy éreztem, hogy erre szükségem van a polcomon. És nem tévedtem, lenyűgöző, magával ragadó történet, nagyon örülök, hogy leporolták, és még meg is filmesítették (2014-ben). Fantasztikus hangulatú, ókori történet egy kecskepásztor családjáról, egészen pontosan egyetlen leánygyermekük életéről, aki a Dína nevet kapta. Sok érdekességet megtudhatunk az életükről: miként vetélkednek a férfiak, miként élik „titkos” életüket a nők Újholdkor a vörös sátorban, miként szülnek, miként halnak. Ezekben a bibliai időkben a nők elnyomása olyan mértékű volt, hogy egymásban találtak társra és vigaszra, egymásrautaltságukban pedig sokkal jobban összetartottak és segítették, ismerték egymást, mint a modern idők asszonyai. Fantasztikus, hogy testük minden adottságát, a megújulás lehetőségét (a menstruációt), a nővé válást hogyan tisztelték, és mennyire becsülték az élet kihordásának és megszülésének képességét.
Főszereplőnk és elbeszélőnk, Dína, négy anyával büszkélkedhet: Lea, Ráhel, Zilpa és Bilha, mindannyian testvérek, és a kecskepásztor, Jákób feleségei. Lea szülte, de mindannyian szerették, dajkálták, nevelték és adtak neki valamit, amire az életben szüksége lehet. Egyik legfontosabb tudását, a bábamesterséget legszebb anyjától, Ráheltől tanulta meg, és ez elkíséri egész élete során, és alakítja sorsát élete végéig.
Az alcímet ("A legősibb szerelmi történet") nem tudom, miért kapta a kötet, hiszen ez távolról sem egy romantikus regény egy különleges időben, hanem annál jóval több, és igen elgondolkodtató regénye a női sorsnak egy távoli helyen és távoli időben, ám olyan személyes hangvételben és átható hangulattal, hogy ott éreztem magam a poros hegyek között, éreztem az Eufrátesz illatát és hallottam a nyüzsgést Théba városában.
Kedvenc könyvet avattam.
A filmet is meg fogom nézni (2 részes sorozat ez tulajdonképpen), kíváncsi vagyok, hogy tudják megjeleníteni ezt a rengetegféle érzést és finomságot, amit ez a könyv ad.