Utolsó ​tanúk

Szvetlana Alekszijevics: Utolsó ​tanúk 

Gyermekként a második világháborúban

 

"Így is maradt meg az emlékezetemben: a háború az, amikor nincs ott az apám."

Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas belorusz író és oknyomozó riporter. Számos könyvet adott ki a fehérorosz, szovjet történelem legtragikusabb és legmeghatározóbb időszakairól, mely mind egytől egyig felkerült a várólistámra. Én megtehetem, hogy a könyveit lassan adagolva,  szinte napi egy oldalával olvassam, de ők.... ők nem tehették meg ezt! 

"Amikor közelről megláttam az első németet… Magas, kék szemű. Nagyon elcsodálkoztam: „Milyen szép, és gyilkol.” Azt hiszem, ez a legerősebb benyomásom. Az első benyomásom a háborúról."

Belorusz gyerekek 1943-ban

 

Ők, a gyerekek, akik átélték a II. világháború egyik megsemmisítő erejű lerohanását ott a fehérorosz térségben, többségében a Minszk melletti falvakban. A könyv írói összekötő szövegek nélkül tartalmazza a túlélő (!) felnőttek gyermekkori élménybeszámolóit, azokét, akik ott voltak és emlékeznek (2-17 éves korúak). Sokan egész családjukat elveszették, sokan közülük a partizánok között keresett menedéket, sokan gyermekotthonokba kerültek. Egyszerűen, tényszerűen közölt megemlékezések ezek, lassan haladós, sohasem felejtős könyv.

"A háború az én történelemtankönyvem. A magányom… A gyerekkor idejét elveszítettem, az kihullott az életemből. Gyerekkor nélküli ember vagyok, gyerekkor helyett nekem háború jutott."

25 millióan váltak otthontalanná...

A német birodalom 1941. június 22-én indított támadásának, a Barbarossa-fedőnevet kapott hadműveletnek gyermekszemmel megélt abszurditása tisztán megjelenik a regényben: egyszer csak a semmiből feltűnnek a repülőgépek, a nép menekül és hullanak a bombák. A fehérorosz nép sokat szenvedett a hosszú német megszállás alatt, majd 10 ezer települést teljesen elpusztítottak, ezek több, mint felét lakosaival együtt. A könyvben számtalan helyen megjelenik a vissza-visszatérő élmény, hogy ég az egész falu, lakosság egy része felakasztva, többi várja a pusztulást. A német kegyetlenség válaszreakciója a magára hagyott nép részéről az erőteljes partizánmozgalom volt, majd 400 ezer lakos csatlakozott és ahol tudtak, borsot törtek a Wehrmacht orra alá. A regényben is sok helyen találkozhatunk partizánokhoz csatlakozott családtagokkal, gyerekekkel. 

Kíméletlen, valós dokumentumregény ez, és azt gondolom, nagyon fontos céllal és üzenettel született: ne felejts, soha nem felejts. Számtalan élet, mely még alig kezdődött el, máris derékba tört, megszámlálhatatlan mennyiségű széthullott család, gyerekek, akik olyasmiket éltek meg, láttak, amit nem kellett volna, gyerekek, akik a családi tűzhely és az anyai ölelés helyett rideg gyermekotthonokban, netán koldusként nőttek fel az utcán. És akkor még nem beszéltünk mindazokról, akik nem élték túl...

"Odajön hozzánk egy német hadifogoly a romok közül:
– Mutter, bitte, krumpli…
Anyám azt mondja:
– Nem adok. Lehet, hogy te ölted meg a fiamat.
A német zavarba jön, hallgat. Mentünk tovább. De aztán anyám visszament hozzá, kivett néhány szem krumplit, és nyújtja neki:
– Nesze, egyél…
Most én jöttem zavarba… Hogyhogy? Télen néhányszor szánkóztunk a megfagyott német hullákon, még sokáig lehetett találni német hullákat a határban. Szánkóztunk rajtuk… Vagy csak belerúgtunk a hullákba. Ugráltunk rajtuk. Még mindig gyűlöltük őket.
A mama tanított. Ez volt az első leckéje a háború után a szeretetből…"

A Barbarossa hadművelet hatására hatalmas menekült-hullám indult a szovjet birodalom belseje felé.

Problemszki Szálloda

Várakozás és remény egy menekülttáborban a civilizáció közepén - élet a szögesdrótok mögött és ami előtte volt.

Dimitri Verhulst: Problemszki Szálloda

Első könyvem a belga születésű Verhulst-től nem okozott csalódást. 

Afgán menekült fiú

Beköltözött az arendonki menekültközpontba, ahol megismerkedett az ott élő emberekkel, megfigyelte a mindennapjaikat, reményeiket, vágyaikat, elfoglaltságukat és aztán megírta a Problemszki Szállodát. 

Bipul Masli Afrikából érkezett fényképész, aki a menekülttáborban csücsülve várja az ajánlott levelét, ami a nagy döntést tartalmazza. Megfigyeli társait, a kiskorú Lídiát, aki női mivoltát igyekszik felhasználni a boldogulás érdekében, az ukrán Igort, aki nem kapott helyet az Idegenlégióban, a sötét múltú, vörös szemű Maqsoodot és a többieket.

A könyv emellett, hogy részletekbe menően megismertet a központ életével, rávilágít az önmagára olyan nagyon büszke és fejlett nyugati világ árnyoldalaira. Jókora fricska ez a könyv az oly' annyira humánus Nyugat-Európának. Tele van iróniával, néhol kicsit "csúnyán beszél" az író, de ez itt annyira beleillik a könyvbe - sőt, a könyv szinte könyörög azért, hogy "rúgj belém egy hatalmasat te tisztánlátó állat", "kiáltsd bele az igazságot az égbe, semmit ne hagyj ki!". A végére minden illúziónkat elveszítjük, az biztos. És nem leszel büszke arra, ahol és amint élsz.

"Nemsokára itt a keresztények karácsonya. Van egy fájuk, amit boákkal és törékeny gömbökkel díszítenek. Égőket is aggatnak rá, amitől idegbajt lehet kapni. A faluban melankolikus tingli-tangli zene ömlik a hangszórókból, a boltokban pedig minden jóval drágább, mint egyébként. A főtéren felállítottak egy istállót, melyben egy birka azon töpreng, miért kell neki itt gipszfigurák között bégetnie."

Soha nem olvastam még könyvet sem hasonló stílusban, sem hasonló témáról. Számomra nagyon érdekes volt betekinteni a menekülttábor falai közé. Van itt mindenféle szomorú és kilátástalan életút. Miközben pörögnek az egyhangú hétköznapok a szöges dróton belül, a többség napról napra várja a kiutasításról szóló határozatot és az Angliába utazó konténerekre gondol...

"Egyedülálló kiskorú lányok már annak is örülhetnek, ha az út végére maguk megmaradnak, hogy is törődhetnének egy pár cipővel vagy egy hegedűvel. Dehogy akarom én tudni, miféle mocskos módon fizettette meg vele a vámot egy lovas századnyi hivatalnok az egyes határátkelőknél, hogy egy nyitott slicc magasságában a szájával fizette-e meg a kenőpénzt, mert nagyon is tudom."

Biztos, hogy fogok még Verhulst-től olvasni, nálunk eddig megjelent kötetei: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón és Semmivégre. Mindkettő rövid és velős.

"A rajzain visszaköszönő bombatámadásnál a légnyomás kiszippantotta a jobb szemét a koponyájából. Az adott pillanatban nem is olyan szörnyű, a fájdalmak csak később jelentkeznek. Stipének barna szeme van (volt), de műszemből már csak kék volt. S bár lehet, hogy divatos, az ilyesmi mégsem gerjeszti embertársaid étvágyát, és arra sem késztet, hogy pár másodpercnél tovább időzz a tükör előtt. Barna üvegszem volt a születésnapi ajándék, amit a menekültközpont vezetősége nyújtott át a mai reggelinél. Nem kell mindig képregény vagy plüssmaci."

Dimitri Verhulst - ez kép irtó vagány

9/10

Adatok a könyvről:

Fordította: Pécsi Emőke

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2007.

Oldalszám: 160

Hedvig

Vrabec Mária: Hedvig

Sokunknak ismerősen csenghet a Malina Hedvig név - nem csoda, hiszen pár éve tele volt vele a média, ám az utóbbi időben is fel-felröppen egy-egy hír az ügyével kapcsolatban.

Bevallom, amikor olvasásra választottam a Hedvig c. könyvet, én nem tudtam felidézni a pontos sztorit. A könyv első néhány oldalát követően azonban hamar beugrott az egész: ja, tényleg, ő az a magyar lány, akit megvertek Szlovákiában!

2006-ban és 2007-ben többször is feltűnt a hírekben, aztán csökkent a médiaérdeklődés. 

Ez a könyv a Hedvig saját elbeszélésén, illetve pszichiátere és ügyvédje véleményén alapul. Felváltva szólalnak meg és mesélik el a 2006-ban történt eseményeket, majd a kiváltott visszhangról, a nyomozásról beszélnek. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet ezt az egészet feldolgozni, és most nem "csak" arra a nyitrai délelőttre gondolok, hanem az azt követő évekre és a Hedviget ért vádakra. Nem akarok nagyon belemenni a történetbe, de számomra voltak benne igen elképesztő részleteket, melyeket leginkább egy szenzációhajhász amcsi moziba tudtam volna elképzelni. 

Ami a biztonságunkat és az emberi élet értékét illeti, eddig sem voltak illúzióim, de most mégis megborzongtam a gondolatra, hogy milyen védtelenek lehetünk...

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy ez a könyv gyakorlatilag befejezetlen, hiszen az ügy végére a mai napig sem sikerült pontot tenni.

A könyv valóságtartamára vonatkozóan semmiképpen nem szeretnék állást foglalni (hiszen azt ki tudhatja biztosan?), mindenesetre érdekes könyvnek találtam.

9/10

Kiadó: LOAR S.RO.
Kiadáséve: 2010.
Oldalak száma: 218