2012. május 12., szombat

Problemszki Szálloda


Várakozás és remény egy menekülttáborban a civilizáció közepén - élet a szögesdrótok mögött és ami előtte volt.

Dimitri Verhulst: Problemszki Szálloda



Első könyvem a belga születésű Verhulst-től nem okozott csalódást. 
Afgán menekült fiú
Beköltözött az arendonki menekültközpontba, ahol megismerkedett az ott élő emberekkel, megfigyelte a mindennapjaikat, reményeiket, vágyaikat, elfoglaltságukat és aztán megírta a Problemszki Szállodát. 

Bipul Masli Afrikából érkezett fényképész, aki a menekülttáborban csücsülve várja az ajánlott levelét, ami a nagy döntést tartalmazza. Megfigyeli társait, a kiskorú Lídiát, aki női mivoltát igyekszik felhasználni a boldogulás érdekében, az ukrán Igort, aki nem kapott helyet az Idegenlégióban, a sötét múltú, vörös szemű Maqsoodot és a többieket.
A könyv emellett, hogy részletekbe menően megismertet a központ életével, rávilágít az önmagára olyan nagyon büszke és fejlett nyugati világ árnyoldalaira. Jókora fricska ez a könyv az oly' annyira humánus Nyugat-Európának. Tele van iróniával, néhol kicsit "csúnyán beszél" az író, de ez itt annyira beleillik a könyvbe - sőt, a könyv szinte könyörög azért, hogy "rúgj belém egy hatalmasat te tisztánlátó állat", "kiáltsd bele az igazságot az égbe, semmit ne hagyj ki!". A végére minden illúziónkat elveszítjük, az biztos. És nem leszel büszke arra, ahol és amint élsz.

"Nemsokára itt a keresztények karácsonya. Van egy fájuk, amit boákkal és törékeny gömbökkel díszítenek. Égőket is aggatnak rá, amitől idegbajt lehet kapni. A faluban melankolikus tingli-tangli zene ömlik a hangszórókból, a boltokban pedig minden jóval drágább, mint egyébként. A főtéren felállítottak egy istállót, melyben egy birka azon töpreng, miért kell neki itt gipszfigurák között bégetnie."

Soha nem olvastam még könyvet sem hasonló stílusban, sem hasonló témáról. Számomra nagyon érdekes volt betekinteni a menekülttábor falai közé. Van itt mindenféle szomorú és kilátástalan életút. Miközben pörögnek az egyhangú hétköznapok a szöges dróton belül, a többség napról napra várja a kiutasításról szóló határozatot és az Angliába utazó konténerekre gondol...

"Egyedülálló kiskorú lányok már annak is örülhetnek, ha az út végére maguk megmaradnak, hogy is törődhetnének egy pár cipővel vagy egy hegedűvel. Dehogy akarom én tudni, miféle mocskos módon fizettette meg vele a vámot egy lovas századnyi hivatalnok az egyes határátkelőknél, hogy egy nyitott slicc magasságában a szájával fizette-e meg a kenőpénzt, mert nagyon is tudom."

Biztos, hogy fogok még Verhulst-től olvasni, nálunk eddig megjelent kötetei: Elcseszett napok egy elcseszett bolygón és Semmivégre. Mindkettő rövid és velős.

"A rajzain visszaköszönő bombatámadásnál a légnyomás kiszippantotta a jobb szemét a koponyájából. Az adott pillanatban nem is olyan szörnyű, a fájdalmak csak később jelentkeznek. Stipének barna szeme van (volt), de műszemből már csak kék volt. S bár lehet, hogy divatos, az ilyesmi mégsem gerjeszti embertársaid étvágyát, és arra sem késztet, hogy pár másodpercnél tovább időzz a tükör előtt. Barna üvegszem volt a születésnapi ajándék, amit a menekültközpont vezetősége nyújtott át a mai reggelinél. Nem kell mindig képregény vagy plüssmaci."

Dimitri Verhulst - ez kép irtó vagány
9/10

Adatok a könyvről:
Fordította: Pécsi Emőke
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007.
Oldalszám: 160