Színarany

Rose Tremain: Színarany


Elolvastam: 2011. március 28.

"Azzal biztatta magát, hogy ilyen az élet: az ember 

eltörpül a dolgok mellett. Az embernek a 

jelentéktelenséggel kell fölvennie a harcot."

Rose Tremain első magyarra fordított könyve - ha lehet ilyet mondani, száz százalékkal felülmúlta a várakozásaimat. Egy kissé kalandosabb, aranylázas könyvre számítottam, olyasfélére, mint az Utazók.

Ehhez képest itt az írónő olyan finoman kidolgozott, ördögien megformált szereplőkkel játszik, hogy az állam leesett. Mondanom sem kell, egyik betegebb, mint a másik. Furcsa, bizarr jeleneteke is előfordulnak. Viszont mindez nagyon életszerű. Csipetenként adagolja a karakterek jellemvonásait csakúgy, mint a történetüket és a dolgok miértjét. Miért indul el egy férfi harmincon túl (közel a negyvenhez) Angliából az anyjával (elhagyta a hatvanat) és frissen szerzett asszonyával (szintén harmincon túl) karonfogva teljesen új életet kezdeni egy távoli, egzotikus országba? Az állatárverező szakmát miért dobja oda a tanyagazdálkodásért? Vajon milyen titkok rejtőznek Joseph múltjában? Kié az a hajtincs, amit a bőröndjében őrizget gondosan elzárva a kíváncsi tekintetek elől?

És milyen ember is Harriett? A merev nevelőnő vajon meg tud-e birkózni az ismeretlen természet pusztító erejével? És férje beteg természetével?

És persze vajon hogyan alakul a kapcsolatuk a gazdag Orchard családdal, akik látszólag olyan tökéletesek, mint a frissen száradt kínai váza?

"Olyan könnyű Liliannek hazudni. 

A hazugság velük lakna, 

és a levegőjüket szívná egész ősszel."

Persze a természet szeszélye nem hagyja olyan könnyen érvényesülni a kis pénzből vályogházat épített emigránsokat, pillanatok alatt leesik télen a méteres hó, aztán tavasszal lehet védekezni a mindent elárasztó eső és szél ellen, nyáron pedig megérkezik a soha nem látott szárazság, a talajfelszín kis kockákra repedezik, a növények kiszáradnak. 

Mindeközben az új-zélandi aranyláz tombol, egyik reményteli helyről a másikra vándorolnak az arany bűvölétében élők - az írónő alaposan letöri romantikus képzelgéseinket az aranykeresés folyamatáról, a szerencsevadászok mindennapjairól. Aki igazán okos, az a lázban égő őrültekből gazdagszik meg, ahelyett, hogy túrná a földet, mosná a homokot, szitálná a kavicsokat.

Kedvenc szereplőt nehezen tudok választani, hiszen olyan finoman kidolgozott jellemeket sorakoztat az írónő, hogy a könyv végére egyenként lettek remekművek. Azért persze Lady kutyát szerettem és Jao-Lit is megkedveltem. Egyébként a szereplők karakterének felépítésében nekem Steinbeck jutott az eszembe, hasonlóan bontakoztak ki a szörnyetegek az Édentől Keletre c. művében is (szintén imádtam).

Szerintem ez egy hatalmas könyv, teljesen magába szippant, különleges atmoszférát teremt, mely az olvasás után is sokáig átjárja az ember mindennapjait. Az ilyen típusú könyve azok számomra, amelyekre gondolva még évek múltán is visszajön ez a varázslatos hangulat. Az biztos, hogy elsősorban nem az ifjúsági regényeket kedvelők fognak rajongani érte, de aki különleges felnőtt történetre vágyik, annak bátran ajánlom. Méltán került a kedvenceim közé.

"…Hiszen nem áltathatjuk magunkat, hogy a férfiak élete akkor kezdődik

vagy végződik, amikor hozzájuk megyünk: a miénk sem. Csak abban reménykedhetünk,

hogy semmi végzetes nem történt."

Rose Tremain könyvét a Park Kiadó jelentette meg, és tervezi az írónő többi - külföldön már nagy sikert aratott regényének is a megjelentetését. Az biztos, hogy én kíváncsi lennék rájuk.

"Mindannyian hajlamosak vagyunk alábecsülni a tudásunkat,

mert nehéz ugyan megszerezni, de amikor már a miénk, azt hisszük, 

valami ösztönös, mintha velünk született volna."

"Rose Tremain szép és szomorú történetében egy keserű, meghasonlott norfolki férfi, egy kemény, határozott nevelőnő, egy öregasszony, egy maori lány, egy kínai halász, egy sikeres, boldognak és elégedettnek tűnő angol házaspár és egy kisfiú útjai keresztezik egymást Új-Zélandon, az 1860-as évek végén.

Titkokkal terhelt, szép meséjükben a maorik, a pākehāk, „a kakaduk”, a kínaiak, a gyerekek és a felnőttek addig hajszolják megveszekedetten, önző módon a maguk boldogságát, míg végérvényesen tönkre nem teszik egymást.

Rose Tremain brit regény- és drámaírónő. Legismertebb műve a Restoration (1978), amelyből 1995-ben Változások kora címmel sikeres hollywoodi filmet forgattak.

2008-ban, a The Road Home (Úton hazafelé) című regényéért, amely egy kelet-európai emigráns története, megkapta az Orange-díjat, amelyet minden évben a legjobb regényírónőnek ítélnek oda Nagy-Britanniában. Férjével, Richard Holmes életrajzíróval Norfolkban és Londonban él. Magyarul ez az első könyve."

10**/10

Kiadja: Park Kiadó
Kiadás éve: 2008. és 2011.
Fordította: Mesterházi Mónika
Oldalszám: 416