2010. szeptember 27., hétfő

Ki vagy te, Orlando?



Virginia Woolf: Orlando

Elolvastam: 2010. szeptember 25.

Nagyon büszke vagyok magamra, hogy elolvastam ezt a könyvet. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok gondolni egy regényre. Soha ezelőtt nem találkoztam Virginia Woolf írásaival, de az élettörténete ismeretében már régen szemeztem a polcon vele. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy falat.Nagyon kevésnek érzem magam ahhoz, hogy bármiféle elemzésbe vagy magyarázatba belefogjak. 
Virginia Woolf az öngyilkosságot elkövetett híres művészek táborába tartozik. Egész életében depressziós hangulatzavarban, mentalis betegségekben szenvedett (egészen pontosan utólag bipolárisnak gondolják), mígnem 1940-ben bombatalálat érte londoni lakásukat és rodmelli kertjüket egyaránt. Gyenge idegrendszerét a történtek annyira megviselték, hogy öngyilkos lett: 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit a sussexi birtokuk közelében lévő Ouse folyóba ölte magát. A holttestét április 18-ig nem találták. Férje, Virginia hamvait, a rodmelli kerjükben egy fa alá temette el. Férjének hagyott utolsó levelében ezt írja:


I feel certain that I am going mad again. I feel we can't go through another of those terrible times. And I cant recover this time. I begin to hear voices, and I can't concentrate. So I am doing what seems the best thing to do. You have given me the greatest possible happiness. You have been in every way all that anyone could be. I don't think two people could have been happier 'til this terrible disease came. I can't fight any longer. I know that I am spoiling your life, that without me you could work. And you will I know. You see I can't even write this properly. I can't read. What I want to say is I owe all the happiness of my life to you. You have been entirely patient with me and incredibly good. I want to say that — everybody knows it. If anybody could have saved me it would have been you. Everything has gone from me but the certainty of your goodness. I can't go on spoiling your life any longer. I don't think two people could have been happier than we have been. V.


Az Orlando egy nagyon nehezen érthető és összetett regény. A főszereplő, Orlando, 400 éven keresztül éli világát, látja és/vagy résztvesz Anglia nagy történelmi eseményein, szerelmes lesz, gyereket szül, és a többi.  Mindközben végig max. 36 évesnek állítja magát (ha jól emlékszem). A könyv első felével viszonylag jól haladtam, mert nagyon olvasmányos, jó stílusban megírt mű, de végig azt éreztem, hogy nem nagyon látom a konkrét célt. Az írónő asszociációi olyan lazák, hogy mindenről eszébe jutott valami, így lazán siklottunk térben és időben szinte céltalanul. Aztán a könyv felénél, amikor Orlando Törökországban nőként ébredt, én is ráébredtem, hogy ezt nem elég egyszer elolvasni. Orlando volt közben szinte minden és mindenki, az élet érdekes és nagy kérdéseinek boncolgatása mellett próbálja megfejteni a ki vagyok, miért vagyok kérdéskört. Persze neki se sikerül. Egyébként Virginiának magának is volt kapcsolata nővel, állítólag ő ihlette az Orlando megírására.
A végén már napi 3 oldalt tudtam belőle olvasni körülbelül, mert szinte szédültem tőle. 
Ez lehet ciki, de én többnyire a kevéske szabadidőmben olvasok mindenféle külső nyomás nélkül és egyszer átrágtam magam rajta, de nem valószínű, hogy nekifogok újra, mert azért nem volt olyan hatalmas élvezet.



6/10