2011. december 27., kedd

Anna Karenina



Lev Tolsztoj: Anna Karenina


A világirodalom egyik leghíresebb regénye, évek óta készülök arra, hogy elolvassam. Pont egy hónapig tartott a kapcsolatunk...
Sokan nagyon szeretik, mások pedig a végére annyira kiakadnak, hogy nem is látnak a dühtől.
A regény rövid tartalma azt hiszem, azok előtt is ismert, akik soha a kezükbe sem vették. Rengeteg film- és egyéb adaptációt megért, illetve a suliban is kötelező volt valamit tanítani róla. Én is láttam korábban az 1997-es, Sophie Marceau-s változatot, ami akkor a könyv előtt tetszett, de ma már azt gondolom, hogy egy filmnek esélye sem volt visszaadni ezt a monumentális könyvet.
Mert hiszen az, mind méretében, mind mondanivalójában. A szereplők sokakat feldühítenek, ezáltal nem is látják, hogy milyen ügyes trükkökkel varázsolt Tolsztoj élő karaktereket elénk. Igen, szerintem kifejezetten élő személyek lettek mind. 

(Spoiler is lehet benne!)
Olyan hisztérika, mint Anna Karenina, a mai világban is él, nem is egy. Talán mindenki ismer ilyet személyesen is. Kicsit elcsodálkoztam, hogy a nagy keresztényi házasságokban úgyis tudva levő volt, hogy mindenki csal mindenkit, sokszor még az világos volt, hogy kivel, mégis Annát fogták ki, aki ezt legalább nyíltan és egyenesen tette. Dehát ez egy ilyen világ volt, a kötény mögé kellett volna seperni és élni a kettős életet, mint más. A sztori első fele igazából érthető volt számomra, nem bírja az aszott  férjét és beleszeretett egy szépséges világfiba. De onnantól, hogy vesződött a válással, még végül a férj meggondolta magát, nem tudtam mit kezdeni a történettel. Anna az a típusú nő lehet, aki taszítja a boldogságot. Az, hogy nem szereti a kislányát, aki ráadásul a szívszerelmétől született, végképp leírta bennem. Önző és nem érdemes arra, hogy bárki szeresse. Szegény Vronszkijt is kínozta hosszú hónapokon át... A vége pedig szerintem elég tipikus... tetszett, hogy az utolsó gondolatait is megismerhettük.
Vronszkij szerintem még nagyjából ember volt a talpán. Igazi férfi azonban, ahogy az asszony elkezdi fojtogatni, lehet az a világ leggyönyörűségesebb nője is, ő elkezdi unni és menekülni. Szerintem kifejezetten diszkréten csinálta, nem is evickélt ki szélsebesen a kapcsolatból, amikor meglátta, hogy belülről kukacos a szép alma. Ez dicséretes, hiszen felelősséget vállalt azért, amit "megszelídített". Persze Annának ez nem volt elég, kínozta és fenyegette, ahol tudta. Ezért azt gondolom, Vronszkij jó szerető lett volna, ha hagyják. Még is is elég lovagias volt, többet tett, mint sok pasi tett volna.
A valódi főszereplő azonban Levin volt. Szerintem a regényírás közben Tolsztojnak eszébe jutott, hogy Levin lelki és eszmei élete sokkal izgalmasabb (számára!), mint Annáék kínlódása. A regény 70%-a körülbelül róla szólt. Az első kötetben még élveztem is, hiszen annyira elvarázsolt, hogy az már rettenetes. Uraság létére odavan a fűkaszálásért,  melynek mikéntjét Tolsztoj képes körülbelül húsz oldalon részletezni. Ami ráadásul élvezetes volt! Ez ennek a regénynek az erős pontja szerintem: egy huszonegyedik században élő, modernizált világunk minden vívmányát szerető és használó nő (!!) képes húsz oldalon át érdeklődéssel olvasni arról, hogy a messzi Oroszországban csaknem 150 évvel ezelőtt a parasztok milyen módszerrel kaszálták a füvet. Fantasztikus. Ezen kívül nagyon jókat derültem, amikor az illúziókban élő Levin ráébredt arra, hogy mi is az a házasság, mi is az a gyerekszülés. Szerintem ez kifejezetten vicces volt. Mintha valaki kalapáccsal jól fejbe húzta volna. Persze rajta ez nem segített. Szerintem vannak ilyen emberek, akik nem is a saját világukban élnek, hanem valami elképzelt idillben és harmóniában, ábrándokban, bár régebben biztos többen voltak, mint ma. Ettől függetlenül a regény végére végtelenül meguntam Levint és már nem akartam semmit sem tudni az eszméiről és a gondolatairól a földdel és az orosz néppel kapcsolatban.
Kitty szerintem kifejezetten cuki kislányként viselkedett mindvégig: a nem túl okos, nem is túl buta nő esete, aki borzasztóan egyszerű lelki életet él, nem bonyolítja túl a dolgokat. Éppen emiatt szerintem Levinnel válás lesz a vége, de ezt sosem tudjuk meg.
A többiek nem kavartak túl nagy port, legalábbis belőlem nem váltottak ki indulatokat. Azért sem részletezném őket, mert úgy tűnik, be vagyok oltva az orosz nevek ellen, mert ez alatt az egy hónap alatt nem voltam képes rendesen megjegyezni a főbb szereplőket se. 

(Innentől nem lehet benne spoiler)

Maria Hartung
Összesítve az egészet volt oka annak, hogy ilyen sokáig olvastam. Az első felén gyorsan túlestem és élveztem, de a második fele már kínzott. Túl sok Levin, túl sok eszme, túl sok ez, túl sok az. Tolsztoj is kínlódott, tudom. Nem hiába sikerült neki is 5 év alatt (1873-77 között) befejeznie.
A regény eleje pedig nagyon szép leírásokat tartalmazott. Szinte éreztem a didergető orosz hideget a kezemet, a muffra ráhullott a hódara. A tavasz első jelei a falun c. rész is nagyon szép volt. Meg persze a kaszálás...
Annát szerintem sokunknak elég nehéz elképzelni. Már tisztán látom, hogy Sophie Marceau nem volt tökéletes választás a szerepre, hiszen ő korunk ideálja, bár rendkívül szép szerintem, de Anna tuti, hogy kissé kövér volt. Amennyire utána tudtam nézni, egy kortársnő, Puskin lánya, Maria Hartung inspirálta Anna alakjának megalkotásakor (a külsőségekben legalábbis). 



9/10