2010. október 18., hétfő

Édesanyám most vagyok szép időben....



Martonné Homok Erzsébet: A faluban szól a nóta



Elolvastam: 2010. október 15. péntek

Egy antikváriumban bukkantam rá erre a könyvre, régi, poros illata egyből magához vonzott. Martonné Homok Erzsébet paraszti önéletíró, könyve saját fiatalkorának feldolgozása, saját ismerősei, rokonai élettörténete van belesűrítve. Kartalon született, itt élt lánykorában. Azt gondolom az élettörténetéből, hogy ő lehetett Ács Márika, a főszereplő serdülő lány. 
Valahogy mindig is vonzott nagyanyáink-dédnagyanyáink kora, mindig is szívesen hallgattam Mamát és Papát, amikor az életükről meséltek. Van benne valami romantika. Nagyon nehéz élet volt az állatok között, a gazdálkodásban, még nehezebb a tanyán és a cselédsorban, mégis ezt az életet élte elődeink többsége. És én szerettem volna mindig is tudni, honnan jöttünk, honnan származunk.
Ez a könyv a kartali fiatalság életét mutatja be az 1920-as években. A főszereplő, Ács Márika és testvérei, barátai, sok-sok eladósorban lévő szépleány és fiatalember próbál párt választani, házasodni, küzdeni közben a mindennapokkal, a betevő falatért, és persze a szívével is. Hiszen ekkor a legfontosabb szempont szerint kellett párt választani: a társadalmi ranglétrán csak felfele volt szabad nézni, és a vagyont is figyelni kellett. Márika tragédiája is ennek tudható be.... 

A versegi tájház (alapító: Martonné Homok Erzsébet)

A regényt több alkalommal helyi (általam nem ismert) és általam is ismert népdalok színesítik. Több népszokás leírásra kerül, például egy falusi esküvő abban az időben, illetve a temetést, a ravatalozást is megismerhetjük.
Megbotránkoztam néhányszor, hogy milyen elképesztően sok és milyen nehéz munkát végeznek ezek az emberek, és éldegéltek egyik napról a másikra..... És mennyi mindenhez értettek...! Sokszor kiéreztem a kemencében sült friss kenyér illatát a könyv lapjai közül vagy a pampuska (ma: fánk) puha tésztáját éreztem a számban. Máskor a frissen kaszált mezőn égette a nap a homlokomat.... Sajnálom egy kicsit, hogy ezekkel az emberek magukkal viszik a sírba a bölcsességüket, tudományukat, művészetüket, a hagyományainkat mind-mind.....
Nagyon szerettem olvasni. Nem volt egyszerű belelendülni, bár nem igazán népies nyelven íródott, hangulat azonban szükségeltetik hozzá.... Onnantól viszont, hogy hozzáfogtam, szinte le se tettem a végéig.



"A versegi krónikásasszony új könyvében a saját nagylány kora emlékeit írja meg. Úgy festi a húszas évek paraszti világát, ahogy megélte: nyomorúságával és szépségeivel, változatos sorsaival, jellegzetes figuráival, egész emberi gazdagságában. Hősei olyan fiatalok, akiket a szülők nem engednek szívük szerint párt választani, amiben nem a zord önkény a bűnös, hanem a nyomorúság szülte földéhség, a szerzéskényszer diktálta paraszti mohósága. A könyvből megismerjük a falu tagozódását, szigorú erkölcsi rendjét, babonáit, meséit és sok-sok dalát, amelyekkel a fiatalok adják ki lelkük még el nem fojtott szépségét, vágyait, és feledik ideig-óráig sorsuk szorongató reménytelenségét."




Martonné Homok Erzsébet (1913-2006)
A kartali születésű Homok Erzsébet fiatalasszonyként került a közeli Versegre. Pest megye legkeletibb falujában lett parasztíróvá. Talán ő volt a legtermékenyebb. Írásaiban, melyek önéletrajzi ihletésűek, és amelyekben a paraszti élet, a falusi hétköznapok és ünnepek sorjáznak, ott van a kor lenyomataként a libapásztor és a summás nehéz életének egy-egy jól megrajzolt vonása. Ott van a generációkra szálló életbölcsesség, de ott van a változás, a téeszesítés emléke is. A Versegi hétköznapok (1965), Gyuri bácsi (1973), Igaz mesék (1976), A faluban szól a nóta (1978) csak egyik arcát mutatja Marton Pálnénak. Mint népi írónak sok jeles magyar irodalmárral volt személyes kapcsolata. Levelezett Veres Péterrel, Erdei Ferenccel, Darvas Józseffel, Szabó Pállal…
Nemcsak az irodalomban állított emléket a versegi hétköznapoknak, a falu paraszti kultúrájának. Ő volt a kezdeményezője a versegi tájház létrehozásának 1974-ben. Mindez már abban az időben történt, amikor a falu épületállományát teljesen átépítették és voltaképpen nem volt tájház céljára megvásárolható épület. Kapcsolatait kihasználva – széleskörű megyei ismertségnek örvendett – elérte, hogy a falu központjában a szövetkezet és a tanács anyagi hozzájárulásával felépüljön egy tájház együttes. Hű mása az egykori falusi portán álló lakóépületnek, kiskonyhának. Szorgalmasan gyűjtötte a népélet tárgyait, s a gazdag gyűjtemény darabjaival rendezték be az épületeket. A kisházban valóságos alkotóműhelyt, alakított ki, ahol tudását a tanulóifjúságnak adta át. Gyakran volt vendége író-olvasó találkozóknak, nyári táboroknak, ahol életéről, műveiről beszélt.

10/10