Lefelé a lejtőn...

 

Sylvia Plath: Az üvegbura

Elolvastam: 2010. október 22.

 

 "Állítólag életem legszebb napjait éltem. (...) 

Csak hát én éppen hogy nem tartottam a kezemben semmit, 

még önmagamat sem." 

 

Sylvia Plath a 30-as évek Amerikájában született költőnő, egyetlen nagy jelentőségű prózai műve Az üvegbura, mely nagyrészt önéletrajzi ihletésű. Egy súlyos depresszió  története ez a 60-as évekből.
Esther Greenwood tehetséges, szerencsés fiatal lány, gyermekkorában veszítette el édesapját, melyet soha nem tudott feldolgozni. 19 évesen eléri a depresszió, egymás után mutatkoznak a kínzó tünetek, majd igen hamar öngyilkossági késztetések töltik ki a mindennapjait és elmegyógyintézetek ajtaján járkál ki és be.
Úgy gondolom, hogy annak, aki még soha nem tapasztalta, a legnehezebb a depressziót megértenie, azt az állapotot, amikor az embernek egyszerűen nincs kedve, és nem tudja magát összeszedni, csak csúszik lefele a lejtőn. Nagyon hasznos olvasmány ez minden embernek, hiszen a depresszió népbetegség.
Elképzelni talán nem lesz könnyebb, mint ahogy megérteni sem gondolom.
Esther mélyen átéli betegségét, segítséget is keres, ám pechjére egy pénzsóvár pszichiáterbe botlik, aki nagyon hamar megismerteti szegényt az elektrosokk terápia borzalmaival. Persze a kezelése félresiklik minden szempontból, ami amúgy sem feltétlen kecsegtet nagy sikerrel, így aztán pláne. Innentől igazából pszichiátriai klinikák állandó vendége, miközben teljes örömtelenségben és kilátástalanságban éli mindennapjait.
Esther történetének végét nem tudjuk meg, ám, ha elolvassuk Sylvia Plath életrajzát, akkor azt hiszem nem sok kérdés marad bennünk.
Nagyon jó könyv, sok igazságot hordoz magában. Rendkívül olvasmányos, nem is valami hosszú. Az üvegbura-hasonlat pedig az egyik kedvencem lett.
Sylvia Plath életéből film is készült Gwyneth Paltrow-val a főszerepben. Még nem volt alkalmam megnézni, de mindenképpen sort kerítek rá.

„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokk terápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Silvia Plath öngyilkos lett.

 10/10