2010. október 27., szerda

Másodállásban boszorkány



Pasquale Festa Campanile: A szerelmes boszorkány

Elolvastam: 2010. október 27. 

Pasquale Festa Campanile olvasottság tekintetében a második legnépszerűbb regénye (első helyen A lator áll) az 1600-as évek Itáliájában játszódik, Rómában és egy környező kis faluban. Furcsa ötvözete két, manapság divatos témának: a boszorkányságnak és a kurtizán/szajha-életnek. Főszereplőnk, Isidora ugyanis mindkét mesterséget magas fokon űzi. Bár a boszorkányságban több helyen nem voltam igazán biztos.


A boszorkányos könyvek egyébként a vámpíros könyvek testvérei valahol, azonban mégsem idegenkedek tőlük. Emiatt fogtam a kezembe A szerelmes boszorkányt is. Beharagozásként azt olvastam róla, hogy kifejezetten humoros, könnyed és szórakoztató. Én azt gondolom, hogy valamennyire felszínes, hiszen sok minden történik benne, sok helyszínen járunk, de olyan érzése van az embernek, hogy minden csak egy pillanatig tart és már tova is rebbenünk. Nem mondanám nagyon humorosnak sem, van benne pár megmosolyogtató jelent ugyan, de nem az a tipikus vicces könyv.

Isidora, boszorkány-férfifaló főszereplőnk szerethető jellem, nagyon könnyedén veszi az életet, jön-megy, kedve szerint él. Sok férfinek okoz örömet, boszorkányságát is megcsillogtatja néhol, azonban amikor szerelemre gyúl, a lehető legalkalmatlanabb férfit választja: a pápát. Persze nem a cölibátus miatt, hiszen VIII. Orbánnak ugyan mindegy lenne egy bűnnel több vagy kevesebb, sajnos nem szeretik viszont Isidorát. Imádtam viszont a bosszújeleneteket, főleg a könyv elején azt a rengeteg tréfát, amivel megkeserítette az emberek életét. Nem érdemes borsot törni az orra alá, na.

A könyv végét elkapkodottnak éreztem. Nem tudtam elfogadni az új lángolást, sem a tragikus végkifejletet, hiszen ez az egész nem ezt sugallta magából. 

Összességében szerettem olvasni, tényleg szórakoztató volt. Pajzán jelenetekben bővelkedett a könyv egyébként, mely helyenként már inkább erotikusnak mondható részeknek bizonyultak.

"Elővettem zsebemből a kulcsot, és zajtalanul fölsiettem Donna Olimpia lakosztályába. Minden rendben volt: úrnőnk aludt, a kertész csacsija, amelyet szintén megitattunk vízben feloldott porral, ott aludt a hölgy mellett az ágyban: cinkosaim vitték föl és fektették le.
Kínszenvedés volt nézni, hogy bepiszkolta az állat a szép flandriai lepedőket, de hát nem lehetett rákényszeríteni, hogy levegye a patáit, mielőtt leheveredik.
Sorban benéztünk a kulcslyukon. Reggel felé Donna Olimpia fölébredt. Szokása szerint kinyújtotta kezét a félhomályban, mivel azt hitte, Villaferro fekszik mellette, megérintette a csacsi jókora, meredező szerszámát, s fölsikoltott. Kiugrott az ágyból és gyertyát gyújtott.
Éppen én leselkedtem. Láttam, hogy úrnőnk szeme kidülled, a kezébe harap, hogy el ne kiáltsa magát."

 8/10

2 megjegyzés:

  1. Ribancos? :-D
    Én az ilyeneket hívom b@szós kardozósnak, és ezekben általában elég keveset kardoznak :-). Ellenben a másik részt általában átlapozom. Ahogy pl. a Kovi féle filmekben a történetet szokás továbbpörgetni :-).
    Ilyen témában, már nem Koviban:-)- most küzdöttem le a Ward féle Fekete Tőr testvériséges vámpírost. És tulajdonképpen a történet jó. Csak ezt a sok sallangot kellett volna kihagyni belőle :-)

    VálaszTörlés
  2. :D Te se bírod az 'erotikát' a könyvekben :D

    VálaszTörlés

Kíváncsian várom a gondolatodat!