2011. augusztus 17., szerda

Egy kis pszichológia


Jorge Bucay: Elgondolkodtató történetek

Jorge Bucay argentin születésű pszichológus,4 könyve jelent eddig magyarul.
Az Elgondolkodtató történetek ki gondolná, de gondolatébresztő történeteket tartalmaz! Már az elején elmagyarázza, mi célból íródott: rengeteg könyv és írás foglalkozik azzal a témával, hogyan éljünk, mi adjon értelmet az életünknek. Időnként mindannyian elgondolkodunk az irányvonalakon, azon, hogy mit miért teszünk. És a legfontosabb: hogyan lehetünk boldogok. Számomra sokszor nehéz eldönteni, hogy mi az, amit a világ nyomására teszek és mi az, ami belülről, belső igényemből fakad. Innentől pedig gyorsan továbblibbenünk a mit akarok, miért akarom, milyen vagyok ---> ki vagyok én? kérdéskörre. Hiszem, hogy önmagunkat megismerni egy élet talán elegendő vagy az is kevés lehet. Pedig a boldogság forrása csakis ez lehet. Bucay könyve nagyon érdekes tanmeséken keresztül szemlélteti, hogy az életen való átutazásunk milyen fontos belső utazással és megállókkal egészül ki. Az egyik kedvenc történetemet azon nyomban közzétettem, amikor elolvastam, mert szerettem volna mással is megosztani. Nem titok, hogy inkább intuitív személyiség lehetek, a hozzám hasonlóknak szerintem ez mindenképpen kötelező olvasmány. Ez nem egy "légy önmagad, légy milliomos, légy sikeres"-típusú kötet, amilyenek halomban állnak a könyvesboltok polcain. Annál sokkal több. És nagyon szerettem olvasni. És remélem, hogy talán elveteményeztem közben néhány makkot, amiből egykor gyönyörű tölgyfa nőhet...

"…az igazi szeretet az az érdek nélkül vállalt feladat,
amikor teret teremtünk a másiknak ahhoz, hogy az lehessen, aki."




Jorge Bucay: Nyitott szemmel 
szeretni

Párkapcsolatokkal foglalkozó, párterápiás könyvektől is roskadoznak a boltok polcai. Hogy miért pont ezt emelném ki közülük? Azért, mert szerintem különleges: nem szájbarágósan "oktat", hanem egy nagyszerű kerettörténetet adott a lényegi mondanivalónak. Roberto és Laura véletlenül találkoznak a virtuális térben; Roberto e-mail címe ugyanis Laura pszichológus-kollégájának címével azonos, ami szinte lehetetlenség, technikával átszőtt világunkban azonban már ennél furább hibát is láttunk látrejönni. Lényeg a lényeg, hogy Roberto Laura barátjának, Freddy-nek adja ki magát és így leveleznek Laura és Freddy közösen írandó párterápiás könyvéről. Sok érdekes gondolat hangzik el közben az emberi kapcsolatokról, különösen a párkapcsolatokról, a válsághelyzetekről. Közben persze Robertoban, majd Laurában is érzelmek kelnek életre - így ismeretlenül is. De alapulhat vajon egy szerelmi kapcsolat hazugságra vagyis csalásra? A legfontosabb gondolat számomra az volt, hogy egy párkapcsolatban a leglényegesebb elem az, hogyan látjuk magunkat társunk oldalán. Ha jobb emberek leszünk Vele és fejlődünk, akkor jó úton haladunk... Ő tartja ugyanis elénk azt a bizonyos tükröt... (amiben vagy tetszik, amit látunk vagy nem). Nem tudom, hogy egy haldokló kapcsolatot képes-e egy ilyen könyv megmenteni. Egyes kapcsolatok úgyis halálra van ítélve. De segíthet. Szintén gondolatokat ébreszthet...

"A legjobb, legpontosabb és legkegyetlenebb tükör a párkapcsolat:
ez az egyetlen viszony, amelyben közelről tükröződnek legrosszabb és legjobb tulajdonságaim."

"Akkor kezdődik a szeretet, amikor IGAZÁN felfedezem a másikat.
Már nem az, aminek elképzelésem szerint lennie kell, 
hanem egy új, még ismeretlen személy, aki minduntalan meglep eredetiségével.
Itt kezdődik a szeretet: a meglepetés, a felfedezés örömével…
Szeretni annyi, mint megnyílni a valóság előtt."


Mindkettő 10/10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!