2012. szeptember 23., vasárnap

Én és a rukkola - egy kapcsolat vége



A rukkola.hu felhasználója voltam az első pillanatoktól, sőt, még a tesztelős bizniszben is részt vettem. Maga a kezdeményezés szerintem nagyon jó, hiszen szívesen cseréltem a molyon is, de sajnos sokszor nehezen tudtunk megállapodni, hogy mit is kérünk/tudunk adni cserébe. Na ezen segített a rukkola, hiszen innentől nem kell konkrétan azzal megállapodnod, akinek küldöd a könyvedet, hanem pontot kapsz, aminek fejében bárkitől választhatsz könyvet. És így kialakul egy körben kör, mindenki cserél mindenkivel gyakorlatilag.

És miért is hagyom ezt abba mindennek ellenére? 

Nézzük a pozitívumokat: Sikerült 71 könyvet happolnom. Megszabadultam a polcaimon/szekrényeimben porosodó könyveim nagy részétől. Többnyire könnyen meg tudtunk egyezni más felhasználókkal.

És most a válasz a miértre. A legtöbb happolt könyvemhez még a rukkola létezésének elején jutottam hozzá. Ez nagyjából az első 2-3 hétben ki is merül. Onnantól kezdve elkezdték meglepni a felhasználók az oldalt, ám a könyv egyre kevesebb lett. Mindenki elkezdte feltölteni az otthon porosodó ócskaságait (újságok, magazinok, Romana-, Julia-füzetek, évkönyvek, kismillió, többnyire idejétmúlt tankönyv, harmincezer Alkonyat-kötet és a többi), ezek fejében persze happoltak könyveket. Én elküldtem egy csomó új és többkötetes könyvet is, sosem tettem fel szemetet. Feltöltöttem a vágyott 200-as listát is, tehát 200 (!!!) könyvet, amelyet keresek és bármelyiknek örülnék. Eleinte jöttek az e-mailek, hogy egy-egy példány elérhetővé vált, de mire beléptem az oldalra (akkor is, ha azonnal!), a könyvnek már híre-hamva sem volt, mindig azt kaptam válaszul, hogy valaki gyorsabb volt. Igen ám, de mindig? A rengeteg elpostázott könyvért azonban elég sok lehetőségem összegyűlt, hogy könyvet kérjek, de nem volt mit! Volt 200 keresett könyvem és egy idő után már e-mail sem érkezett, egyetlen egyet sem tettek fel! Mind a mai napig érkeznek azonban e-mailek Csokoládécipő- és Egy nap-ügyben, de soha egyik könyvet sem láttam még elérhetőnek a rukkolán - ez csak szemfényvesztés. 
Mit tettem tehát? A happjaimat ellőttem Thackeray és Szabó Magda könyvekre, régi, antikvár kötetekre... Az én vadiúj könyveim ellenében! Kicsit vérzett a szívem :( De nem akartam bent hagyni a lehetőségeimet, hiszen már tudtam, hogy ez számomra itt véget ért.

És a másik ok. A legelső könyv, amit elküldtem a Szörnyek című kötet volt, vadiúj példány. Ez a könyvesboltokban 4200-4500 forint körül van. Azóta azonban Göbl Zsombor elérhetetlen. Sem e-mailre, sem FB-üzenetre nem válaszol. Azt hiszem, megérdemli, hogy itt lássa a nevét, esetleg más is tudjon róla, milyen korrekt ember (FB elérhetősége itt) Persze ennek ma már 3 hónapja. Írtam a csapatnak többször ez ügyben. Azt mondták, még várjak. Aztán meg kérték a könyv linkjét. Aztán kérték a felhasználó linkjét. Most meg az történt, hogy visszavonták a könyvemet és így még pontot is levontak tőlem. Köszönöm szépen.

Aztán történt olyan, hogy egy felhasználó könyvét happoltam, ő elküldött egy másik könyvet. Semmit nem volt hajlandó tenni, mindössze egy sajnálom volt a válasz. Mivel szerettem volna az eredeti könyvet is, én engedtem, és happoltam azt is. Így lett egy felesleges könyvem más hibájából. A csapat annyit mondott tanácsnak, próbáljak vele megegyezni, de semmi mást.

2 hete happoltam egy nagyon vágyott könyvet. Megírtam a címemet a felhasználónak és rögtön törölte is a könyvét. Mondván, bocs, ő csak Bp.-en adja oda személyesen, nem postázza el, mert ő nem feccol ebbe pénzt. Hát köszönöm. Írtam a csapatnak ez ügyben is, válasz nincs.

1 hete pedig megérkezett a várva vált Newcome család című könyv. Pontosabban az első kötete. Egyébként antikvár példány, két kötetes eredetileg. Persze rögtön szóltam a felhasználónak, hogy a felét elfelejtette odacsomagolni. Az ő válasza gyakorlatilag egy bandzsa mosollyal kísért buksisimogatás volt: én kis buta, ő azt nem ecsetelte, hogy neki csak ez az egy könyv van meg, és azt sem gondolta, hogy én nem tudom, hogy a rukkola egy könyv alapon működik. Persze olyat nem lehet happolni, hogy Newcome család 2., így én soha nem fogom már megkapni az egész könyvet. Magyarázhattam én neki a szabályokat meg az igazamat, nincs könyv és kész.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. És itt jött el a végső döntés, hogy köszönöm szépen. Én besétálok ezen túl is az ismert és kedvelt antikváriumomba és a postaköltség árán megveszem azt a könyvet, amire vágyok. És így enyém a felfedezés élménye is, kimozdulok itthonról. A megmaradt elcserélendő könyveimet pedig beviszem ugyanoda és nem érdekel mennyit adnak értük, mert legalább nem ingyen megy el, mint például a szörnyes könyvem. 
Plusz szörnyű érzés az is, hogy bár gondolom, a csapatnak rengeteg dolga van, mert megy a marketing mindenhol, a FB-on a napi sokszori frissítés, de én személy szerint akkor is azt éreztem, hogy magamra vagyok hagyva ebben a dologban mindenféle háttér nélkül. A tisztességtelen felhasználóknak egyetlenegyszer sem csaptak a körmére és sokszor még választ sem kaptam.
Úgyhogy a rukkola életében viszonylag hosszú ideig voltam felhasználó, de amint a maradék ügyeim is lezárulnak, törölni fogom magam.

UPDATE (09.29.)
Még 2 könyvre várok több, mint 30 napja és a rukkolók nem válaszolnak semmilyen üzenetemre. A passz gombot természetesen megnyomták, így nem tudok elállni a dologtól :( Egy könyvet (az utolsót, a Pendennis történetét) 3 napja happoltam. Az üzenetemre nem válaszol senki... És maradt A nagy Hoggarty gyémánt, amire 17 napja várok és kiderült, hogy egy olcsó, 58 éves példány :( Persze itt is réges-régen megnyomták a passz gombot, elállni ettől sem tudok :(
Ennek már soha nem lesz vége?? Mikor tudom már törölni magam?????

10 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy így kitoltak Veled :(.
    Most örülök, hogy eszembe sem jutott, hogy regisztráljak. Párszor megnéztem az oldalt, és nekem az volt furcsa, hogy először kikötötték a fb-os regisztrációt, hogy követhető legyenek az emberkék, de aztán több molyos névvel találkoztam.
    Azt hiszem, sokkal jobban jártam, amikor kb.: 3500 Ft-ért 3-4 kosár könyvvel távoztam a könyvtári kiárusításkor. Nem a legújabb könyvek, de így nem vettem zsákbamacskát.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is jobban jártál... Én is sajnálom, hogy regisztráltam. Nem bírom a tisztességtelen, haszonleső embereket és itt van bőven. Nem érte meg a sok bosszúság :(

    VálaszTörlés
  3. Én is sajnálom, hogy így jártál. Nekem is fájna a szívem, az biztos. Én valami hasonlón gondolkodom, de blogos berkekben, tehát valahogy úgy, hogy mindenki felteszi a saját blogjára azt, amit eladna, cserélne és emailben megegyezik a jelentkezővel. Így nem károsul senki.

    VálaszTörlés
  4. Én is pont ilyenek miatt töröltem magam a múlt héten, bár lényegesen kevesebb happolásom volt és biztosan emiatt kevesebb problémám is a felhasználókkal, de én már a kevesebbtől is besokalltam. Szóval megértelek és jól döntöttél, hogy törlöd magad. Volt még pár könyvem, amiket mások azonnal elvittek volna, de nem bánom, hogy végül nem dobtam be őket a közösbe, mert már nem lett volna érte megfelelő happolható könyv és nincs hozzá kedvem, hogy napokat üljek az oldal előtt, hátha lecsaphatok valamire.

    VálaszTörlés
  5. Ez elképesztő... Döbbenten olvastam a soraidat. Nagyon sajnálom, hogy így megjártad :-(
    Az én életemből kimaradt a rukkola - a negatív tapasztalatokat olvasva, már nem is bánom, hogy nem regisztráltam.

    VálaszTörlés
  6. Én is erősen gondolkozok már rajta. Bár nekem főleg a postaköltség a gond. Kiskorú vagyok és vagyontalan,olyan vadiúj könyveket nem raknak fel, amiket szeretnék. Pont így tervezem én is. Ellövöm a jelenlegi happolási lehetőségeim utána viszlát rukkola! Amúgy nekem olyan van, hogy több, mint egy hónapja happoltam és azóta nem hallottam az emberkéről akitől kapnám...

    VálaszTörlés
  7. Nekem mondjuk az is főbajom, hogy eddig okosan vásároltam, meg olyanokat kaptam amik tetszettek, szóval nem tudtam volna mit feltenni de mégis gondolkodtam rajta mit lehetne. Az elején még volt egy bónuszhapp a regizésért. Mire ellőttem volna, elvették, mert hogy bocs mégse előbb tegyél fel ötöt. Engem már ez szíven ütött, hogy odaadott ajándékot nem vonunk vissza. Meg sejtettem hogy nem fog működni..Magyarországon még mindig mki nyerészkedni akar..szóval ők bezsebelnek mindent amit lehet és az olyan tisztességes emberek akik szívből adnak hoppon maradnak. Hallottam én is sztorikat arról, hogy amikor kiderült h nem BP-n lakik az illető akkor a rukkoló törölte a könyvet majd később újra feltette aztán megint törölte amikor újrahappolta a nem bp-n lakó ember.
    Akkor már inkább az ember gyűjtöget vagy figyeli az akciókat..v vadászik antikváriumban. Amellett hogy izgalmasabb is..tudod hogy mit kapsz és nem függsz senkitől. Messze vagyunk még Nyugat-Európától ahol ezek a könyvcserélős nyilvános polcok is működnek még és nincsenek tele szeméttel mint itthon..

    VálaszTörlés
  8. Hát tényleg nem kímélt téged a rukkola. Olyannal már én is találkoztam, hogy mivel nem vagyok pesti így nem postázta a könyvet, csak ha kifizettem neki a postaköltséget és azt írta, hogy a könyv hibátlan és még csak nem is olvasta, erre olyat kaptam, mintha a kutya szájából ráncigálta volna ki.... és az is ismerős, hogy értesítő levél útján semmit sem lehet happolni, mert mire odaérek már rég elvitték a könyvet. Én is megvárom, hogy az ügyeim lezáródjanak és törlöm magam.

    VálaszTörlés
  9. Én is sajnálom h igy jártál. Én nem is gondolkoztam a regisztráción, mert nem szeretem a használt könyveket (tudom kényes vagyok, de egyszerűen sajátokat akarok).
    Ezek a rukkolások nemrégiben valami dijat is nyertek, a metropol újságon keresztül vagy hogy... Szerintem a tisztességtelen felhasználókat törülniük kéne, és nem kéne megengedni furaságokat feltenni.
    De hát sajnos ez van... Majd rádöbbenek, h a tisztesééges emberek elhagyják az oldalt, és akkor egy nagy csőd lesz az egész... Saját kárukra megy ha nem oldják meg a problémát!!

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Most gyüjtöm a tapasztalatokat a Rukkoláról, frissen regisztrált vagyok. Eddig még csak pár pontom van, de nagyon remélem, sikerül beszereznem néhány értékesebb könyvet, az én nagyon extra, nagyon drága, nagyon Édesvíz könyveim ellenében.
    Nekem olyan volt, hogy egy hölgy két könyvet egyszerre tőlem, el is küldtem, és visszaírt, hogy neki nem tetszik a könyv... Hát csókolom, akkor istenem, ne adjon érte pontot, vagy tegye vissza a Rukkolára. Egyébként nagyon keresett könyv volt.
    Remélem, nem fogom megbánni az egész postázgatást... :o

    VálaszTörlés

Kíváncsian várom a gondolatodat!