Nagyonkék

Azt viszont tudtam, hogy soha senki meg se kérdezte, mit szeretnék karácsonyra. Pedig, ha bármelyik felnőtt, akinek hatalmában állt, hogy a vágyaimat kielégítse, méltatott volna arra, hogy megkérdezze, mit kérek, megtudhatta volna, hogy nem vágyom semmi birtokolható tárgyra. Inkább érezni szerettem volna valamit karácsony napján. A valódi kérdés az lett volna: „Milyen élményre vágysz, drága Claudiám, karácsony napján?” Azt felelhettem volna: „Ómama konyhájában szeretnék ülni a kissámlin, az ölemben nagy halom orgona, és Ópapa csak nekem játszana a hegedűjén.”

Toni Morrison: Nagyonkék

Első olvasmányom a Nobel-díjas írónőtől, melyet teljesen véletlenszerűen, előzetes információk nélkül választottam ki a könyvtár polcáról.

De aztán rájöttem, hogy beletrafáltam, ez a szerzőnő első regénye (mely 1970-ben jelent meg). 

A történet 1941-ben, az írónő szülővárosában Lorainben játszódik.  Pecola Breedlove azért imádkozik, hogy ő is kék szemű lehessen, a legkékebb szemei legyenek a világon és akkor majd ő is megfelel a kor szépségideáljának és élete legnagyobb álma teljesül. Ám Pecola élete sohasem szökken szárba, sohasem teljesedik ki, mert virágzása előtt letépik (élve a könyv szimbolikájával, ahol az elültetett bársonyvirág sem nő ki a földből, hiszen ilyen tragédiák történnek a világon, mint Pecoláé. Ez egy elég naturalista történet egy mélyszegénységben élő afroamerikai családról, ahol az édesapa megerőszakolja a kislányát, aki teherbe is esik tőle. Az egész könyv olyan hatalmas feszültséggel indít, ami már-már elviselhetetlen, és ebben a feszültségben jutunk el az előre beharangozott, sötét, megakadályozhatatlannak tűnő tragédiáig. Pecolát barátnőjénél, a jómódú, ám szeretet-nélküli fekete családba helyezik barátnőjéhez, Claudiához, akinek tragédiája szintén nagyon szomorú, hiszen egész életében vágyja és keresi azt, ami sosem lehet az övé: a szülői szeretetet. És miért nem szereti Mrs. Breedlove a kislányát? Miért kényezteti azt a fehér kislányt gyermekeként, akinél szolgálóként dolgozik? Ez az egész valahol nagyon mélyen gyökerezik, valahol ott, még messze a gyarmatosítás idején. A feketék fehér emberré szeretnének válni, a fehérek nem fogadják el őket, de ők sem magukat, sem tulajdon gyermekiket. Ezeken az afroamerikai poblémákon túllépve messzebbre mutatnak a problémák, hiszen a szeretetlenség, a szegénység, a pedofília, a rasszizmus ennél sokkal szélesebb körben van jelen és attól, hogy becsukjuk a szemünket, még ott van, létezik, megnyomorít és megcsonkít.

Ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy  megismerve a családok történetét, a szülők múltját, mindenki nézőpontja, tettei érhetővé válnak és a kegyetlen viselkedés, a szeretet és elfogadás nélküli élet generációról generációra szállva tört utat magának.

Amikor utánaolvastam, akkor döbbentem meg, hogy a jelenleg 87 éves írónő amellett, hogy késekkel szurkálja a szívünket fájdalmas szépirodalmi könyveivel, gyerektörténeteket is ír.