2018. július 8., vasárnap

Egyasszony



Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

"Maga héthetes terhes, gratulálok. Jöjjön vissza szülés után."

Az egyik legolvasottabb kortárs írónő legolvasottabb könyvét sikerült tegnap elolvasni (szó szerint egy nap alatt, bár nem hosszú). Nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen A rózsaszín ruha eléggé letört a jó múltkorában, érdekelt, mi volt az írónő első regénye.
Tényleg népszerű, hiszen előjegyeztettem a könyvtárban, de szó szerint sorba kellett állni hozzá. Nem ismertem/nem olvastam korábban az írónő blogját, így nem voltak előítéleteim.
Ez a könyv engem teljesen padlóra tett. Nagyon telepedős a hangulata, egy komor, szomorkás légkörbe kerültem olvasás közben és utána is nehezen tudtam belőle kilépni. Ez eleinte idegesített, hiszen nem értettem. Aki olvassa a blogomat, az tudja, hogy bőven olvasok tragédiákról, szenvedésekről, azok még sincsenek rám ilyen tartós hatással. Arra jutottam, hogy ez a könyv annyira életszerű, hiszen ez élet maga, az, ami körülöttünk zajlik, a csendes tragédiák, amiket szinte észre sem veszünk. Zsuzsikával egy évben születtem, 1 nappal hamarabb, és azonnal az fejemben cikázott, hogy én is lehetettem volna Zsuzsika. Persze, bárkivel megtörténhet, nem kell ehhez azon a napon születnie, de ezek az összefüggések mégis nagyon közel nyomták hozzám a történetet. Anyukám milliószor mesélt a nőgyógyászok lekezelő, megalázó hozzáállásáról, arról, hogy a húszas évei elején még szinte gyerek volt, amikor vállalt engem, mennyire kiszolgáltatott volt, mennyire nem tudott kiállni magáért. Lassan ráébredtem, hogy vannak átfedések... De nekünk szerencsénk volt. Továbbgördítve a történetet, ez a könyv nem csak Zsuzsika és anyukája csendes története, hanem majd egy élet maga. Péterfy-Novák Éva egy romboló, bántalmazó kapcsolatban élt, sok-sok éven át tűrte férje fizikai és lelki gyötrését, amit körülöttünk nők milliói szenvednek el hasonlóan nap, mint nap, elzárva, a négy fal között, de ami miatt az írónőt szívem szerint megölelném és nagyon büszke voltam rá olvasás közben, hogy ráébredt arra, mi a szerepe ebben a bántalmazó kapcsolatban és az ördögi kört megszakítva ki tudott belőle lépni! Ehhez hatalmas erő és bátorság kell! Mert adni magának egy új esélyt! Zsuzsika és elvesztett magzata örökre az élete része maradt, ám megengedte magának azt, hogy boldog legyen és új alapokra építhesse az életét. Amiből csak egyetlenegy van (ameddig nem bizonyítják a többit érdemesebb e szerint élnünk). 
Szóval hatalmas erőket mozgatott meg bennem ez a könyv, az érzelmeim próbáltak mindenfelé kitörni olvasás közben. Szinte éreztem az írónő erejét, amit azt hiszem, az olvasó számára már bizonyított.

Kis kiegészítés: Az írónő bevallottan időnként káromkodik. Ez eleinte zavart engem olvasás közben, de a könyv felétől azt éreztem, hogy "basszus csodálom, hogy csak ennyit káromkodik!"

"Szóval mostanában a dühkitörések után, másnap mindig kedveskedik, majdhogynem udvarol egész nap, én pedig minduntalan élvezettel fürdőzöm ebben. Ilyenkor ugyanis fontosnak érzem magam, elvakít, hogy úgy tűnik, ennyire szeretnek. Olyan ez, mint a kábítószer, szinte vágyakozom arra, hogy agresszív legyen, mert ami utána következik, azt újra és újra át akarom élni. És szépen belekerülünk ebbe a mindkettőnk számára ismeretlen körforgásba."



-->