2018. július 10., kedd

A ​rózsaszín ruha



Péterfy-Novák Éva: A ​rózsaszín ruha


"Hirtelen nem tudtam, hogy mi a gusztustalan, a barátkozás, a pasinélküliség, a kérdezgetés vagy a vendégeskedés, úgyhogy inkább behúzott nyakkal kussoltam, és ettem a csirkét."

Hirtelen ötlettől vezérelve a könyvtári ajánlók polcáról kaptam le ezt a vékonyka kötetet anélkül, hogy tudtam volna róla bármit is.
A rózsaszín ruha egy novelláskötet, 20 novellát tartalmaz, melyek cseppet sem rózsaszínek, sőt, ha fokozni akarnám, akkor a legsötétebb, legkomorabb és legborúsabb színeket választanám a hangulatához illőnek. A novellák között több is van, ami lazán kapcsolódik egymáshoz, ezek huncut módon nem sorban jönnek, hanem pár novellával odébb. Olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy ezek a történetek konkrétan honnan valóak? Az életből, feltételezem, hiszen körülöttünk történnek, a szomszédban, a fodrásznál, a váróban, a családi asztalnál halljuk ezeket. De vajon ezek valós események lennének? Erre az írónő szerintem azt felelné, hogy az előző mondatomban már meg is válaszoltam a saját kérdésemet.
Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: titkok, hazugság, megcsalás (bőven!), boldogtalanság, reménytelenség, megalázás, stb. Minden, amire a gyarló ember képes, és amit meg is tesz rendszeresen. Újra és újra. És semmiből nem tanul. A könyv végére teljesen letargiába kerültem, úgy éreztem, hogy ezek után már nem tudok hinni az igazban és a jóban. Nagyon kevés könyv képes tartós hatást gyakorolni rám, az Egyasszony ebben élen járt, de ez a könyv is megrendítő. 

Nem, nem akarom elfogadni, hogy ennyi az élet.
 

-->