2018. július 6., péntek

Etta és Otto és Russell és James

Emma Hooper: Etta és Otto és Russell és James

 

"Otto!
kezdődött a levél kék tintával,
Elmentem. Még nem láttam a nagy vizet, úgyhogy oda megyek."


Ez a könyv meglepett engem, mert a borító alapján másfelé történetet vártam, talán valami könnyedebbet. Márpedig kemény dolgokról van benne szó: nehéz, súlyos emlékekről, felkavaró érzelmekről, és mindezekkel párhuzamosan az öregségről és az elmúlásról.
Két szálon fut a történet: Etta, Russell és Otto fiatalkorában és a jelenben, az elmúlás idején. 
A helyszín Kanada, nagyrészt Saskatchewan.
Farm az 1940-es években, Saskatchewan
Otto Vogel népes családja és ügyes anyukája befogadja Russell Palmert, akinek családja elszegényedik, nagynénjéék én figyelnek rá, így a népes Vogel-család tiszteletbeli tagjaként, Otto ikertestvéreként nevelkedik. Egy szerencsétlen baleset következtében egész életét mozgássérültként kénytelen tölteni, ám nem ez az, ami a boldogságát megakadályozza, de talán pont ez az, ami az életét megmenti. Fogyatéka miatt ugyanis nem tart rá igényt a sereg, amikor Kanada belép a második világháborúba. Otto és a többi fiatal férfi mind elhajóznak a tengeren túlra. 
Másik főszereplőnek, Etta, nővérével és szüleivel nevelkedik a városban, ám nővérével, Almával szörnyű tragédia történik. Etta Ürgeföldre kerül tanítónőnek, és így ismerkedik meg a Vogel-gyerekekkel és a többiekkel a prériről. A háború alatt Otto és Etta levelezni kezdenek, ám a valóságban Russell marad ott fizikailag Etta társául és támaszául. Otto és Etta között szerelem szövődik és Russell is különleges érzelmekre lel ezekben az években, melyek egész életét meghatározzák. 
Etta és Otto házasságban, Russell magányban, ám egymás szomszédságában élik le életüket. Öregkorában szellemi hanyatlás idején Etta úgy dönt, (szegénykém kezdődő demenciában szenved) hogy még látogatja a tengert és mindezt egyedül és gyalog teszi meg. Egyedül, egészen addig, ameddig mellé nem szegődik James, a sérült
1940-es évek Saskatchewan, ház, melléképület.
prérifarkas.
És hogy miért az Atlanti-óceán felé indul a sokkal közelebb lévő Csendes-óceán helyett? Fogalmam sincs. Ésszerűtlen döntés a valamivel több, mint 700 mérföld helyett a bő 2000 mérföldet választani... Mindenesetre ezzel veszi kezdetét az időskori visszaemlékezések sora, egyfajta elszámolás, számvetés, elfogadás és elengedés. Etta hosszú utat tesz meg, mind fizikálisan, mind lelkileg, ugyanezt, ám másként éli meg az otthon maradt Otto és az Etta nyomába induló Russell is. Egy kicsit meditatív, elgondolkodtató, majd néhol cselekménydús, megint máshol érzelmes vagy fájdalmas könyv, mindezeket az érdeklődés fenntartásáért a megfelelő mértékben váltogatva.
Gyönyörű, nagy hatású regény ez az élet kínálta csavarokról, az emberi kapcsolatokról, a sors szerepéről az életünkben és létünk végén az elmúlásról és a visszatekintésről. Gyorsan olvasható, haladós könyv, szép nyelvezete, rövidebb fejezetre tagolva, és az igazán ütős mondatok után hosszabb szünetekkel. Az időskori visszaemlékezés zarándoklattal megspékelve kicsit más formában már ismerős volt a Harold ​Fry valószínűtlen utazásából. Ettől függetlenül nagyon tetszett.