Kate Morton: Távoli órák
Nagyon ritkán adok ki pénzt könyvre, összességében könyvet több, mint egy éve nem vásároltam, akción kívüli kötetet pedig szerintem lassan két éve nem vettem (kivéve ajándékba). Kate Morton új könyve azonban annyira vonzott magához, hogy miután hiába reméltem, senkitől sem kaptam meg karácsonyra, így a januári pangásban boldoggá tettem az egyik nagy könyvkereskedés ügyfélszolgálatát.
És nem bántam meg, az ilyen könyv az, amit szeretek otthon tudni a polcomon, amit elő fogok venni máskor is. Már megfogni is jó volt ezt az igencsak testes, ám szép kiadású kötetet.
A Felszáll a köd nagyon tetszett az írónőtől, ám ha lehet az élvezeteket fokozni, akkor a Távoli órákban megmutatja hogyan!
Megint két szálon fut a történet: Edie (1992-ben) nyomozni kezd, édesanyja, Meredith múltja ügyében,Milderhurst nevű kastélyba, ahol három igazi furcsaság él, az idős Blythe nővérek tengeti mindennapjaikat: a keményfejű Percy, az érzékeny Seraphina és az őrült Juniper. Ebbe az egészbe belekeveredik a régmúlt, a Blythe-család ősei, egy század első felében íródott könyvsiker, Az iszapember, egy Tom Cavill nevű jóképű író, egy betemetett tó a kastély mellett, egy tűzvész, mely emberéletet követelt. Továbbá elsiratott szerelmek, elfeledett "szépremények", nagyratörő álmok. Edie kutakodásai között olyan titkokra bukkan, melyekre lelke legsötétebb bugyraiban sem számított...
Kate Morton mesterien bánik a szavakkal, a Távoli órák hangulata annyira hátborzongató, hogy leírni sem tudom (mivel én nem bánok olyan jól a szavakkal...). Ez egy olyan igazi ódon lépcsőkön mászkálós, érdekes árnyékokon, halk reccsenéseken megrettenős, izgalmas könyv. Számomra letehetetlen volt.
10***/10
