Az élet fáj csak igazán

"Ígértem, hogy visszatérek ahhoz a részhez, amikor írtam, hogy depressziósan
születtem, vagy pedig belém nevelték. Hát inkább nem térek vissza. Csak annyit
mondanék, hogy ne nagyon mondogassátok gyerekeknek büntetésül, hogy
„SZÉGYELLD MAGAD!”, mert tényleg szégyellni fogja magát, és nem kis ideig.
Én húsz éve szégyellem magam még azért is, hogy vagyok."

Koncz Erzsébet: Lélekhasadás 

Zsike naplóregényét nem tudnám pontozni. Nem is igazán irodalmi vagy olvasásélményi értéke van, mert nem lehet ráfogni, hogy egy önmagát olvastató, könnyű nyári regény. Zsike ugyanis borderline személyiségzavarban szenved, ez a kötet pedig a 20-21 éves Zsike mindennapjait foglalja magába. Pontosabban mindennapi küzdelmeit. Hiszen neki minden nap az. Semmi se jó. Állandóan szomorú, feszült, dühös, fél.

"Miért? Miért? Miért? Miért nem lehet mindenki az enyém? Miért nem lehetek
mindenkié? Miért nem szerethet egyszerre mindenki??? Ááá…ordítok, mint egy
kisgyerek! SZERESSETEK!!! Miért tudok egy pilllanat alatt hozzánőni egy-egy
emberhez annyira, hogy már a saját részemnek tekintem? így érthető, ha minden
elváláskor úgy érzem, egyik felemet kiszakítják belőlem. Így érthető a fájdalom. DE
MIÉRT KELL EZ??? MIÉRT FÁJ ÍGY??? Miért élem meg egy komplett szerelmi
bánatként azt, ha a vártnál alacsonyabb rendű visszajelzést kapok egy szeretett
személytől?"

Az egész kötet egy hatalmas segélykiáltás. Zsike naplóregénye csaknem teljes borderline tünetlista… Nagyon nehéz olvasmány, könyörgés a segítségért, tiltakozás az élet ellen. Szomorú olvasmány egy elrontott életről. Kíváncsi lettem volna a szüleire, a szüleivel való kapcsolatára, de sajnos ezekről nem sok szó esik. Zsike a legtöbb intézetet megjárta Budapesten, de impulzivitása, dühkitörései miatt általában kitették a szűrét, így sokszor maradt az ambuláns ellátás vagy még az se. Abban a tudatban olvastam, hogy ő már nem él, ha jól tudom, 2010 óta. 21 éves korától (2004) 2010-ig blogot vezetett itt.

Kiknek ajánlom? Nehéz válaszolni. Szakembereknek mindenképpen talán. Akinek van a környezetében hasonló problémákkal küzdő. Vagy csak érdeklődik és bírja a "kiképzést"...

"Bárcsak tudnám, hogy milyen vagyok! Folyton próbálom megtalálni magam, de mindig csak másokra akarok hasonlítani. Persze tudat alatt, mert én amúgy senkire NEM akarok hasonlítani. Olyan akarok lenni, mint én. De az milyen? Miért nem ezt tanítják az iskolákban? Mindenki elmehet a fenébe!!!"

Zsike kedvenc könyve a Prozac-ország (nem véletlenül!), de olvassa Sylvia Plath műveit is (Az üvegbura, Az ötvenkilencedik medve)
Stuart ugyan pasi, de ő is borderline.