2011. december 4., vasárnap

Karácsony közeleg...



Elérkezett Advent második vasárnapja. Azzal készültem, hogy most kivételesen valami emléket fogok írni, méghozzá a karácsonyvárással kapcsolatban. Sokáig kutattam a memóriámban, amikor arra jutottam, hogy mi korábban sosem ünnepeltük az Adventet... Volt olyan, amikor már nagyobbak voltunk, hogy koszorút tettünk az asztalra és gyertyákat gyújtottunk, ez később rendszeressé is vált. De arra nem emlékszem, hogy összegyűlt volna a család, és... nem is tudom, mit kellett volna pontosan csinálnunk. Úgy képzelem, hogy a frissen sült fahéjas, kókuszos, diós finomságok, kalács, kuglóf mellett összejön a család, gyertyát gyújtanak és beszélgetnek... 

De aztán eszembe jutott, hogyan vártuk a karácsonyt a a tesómmal: több olyan év is volt, amikor bábozással készültünk. Már bőven karácsony előtt elkezdtük a bábokat készíteni, a történetet megírni. Közben sok-sok kézzel-készített ajándékot is csomagoltunk. Aztán Szenteste behívtuk anyuékat egyikőnk szobájába, ahol előadtuk, amivel készültünk, mígnem egyikünk maradt csak a paraván mögött (=székekre kifeszített takaró mögött), a másikunk pedig a kitette az ajándékainkat a fa alá :) Szívesen illusztrálnám fényképpel, de szerintem nem készült ebben az időszakban ilyesmi. Még elég kicsik voltunk, általános iskola legeleje lehetett...

Szóval azt hittem, nem fogok tudni írni ma semmi szépet és üresen marad a bejegyzés (melyet senki sem tudott volna meg, hiszen akkor nem publikálom), de nem így lett. Mindössze azért, mert a miénk nem egy klasszikus adventi készülődés volt, és mindenki meglepetésére (= őt ismerve kétségbeesésére) nem gyúrta apa a tésztát a rámával, és nem illatozott kuglóf oetker sütőporral az asztalon, azért az még igazi volt.

Kíváncsi lennék, hányan gondolnak ilyen tájban elmúlt gyerekkorukra és hányónknak okoz ez melengető érzést szívtájon...?