2011. augusztus 14., vasárnap

Utolsó előtti...

  •     Klasszikusok kontra kortárs irodalom
  •     Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
  •     Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
  •     Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?
Klasszikusok vs. kortárs irodalom:
Mindkettőre szükségem van. Kortárs író ritkán tud jó korrajzot megjeleníteni (persze vannak kivételek!!), így a klasszikusok számomra nélkülözhetetlenek - hiszen szeretek kilépni a 21. századból. De a kortárs írók könyvei is magukkal tudnak ragadni. Rengeteg fantasztikus könyv születik mostanában. Szerintem nem lett kevesebb a tehetség, csak változtak a lehetőségek, dömpingszerű lett a könyvkiadás, sok új munka jelenik meg, nehéz kiválogatni a valóban értékeseket. 
A magyar kortárs irodalomtól viszont félek. A régieket nagyon szívesen olvasom (Móricz az egyik legnagyobb kedvencem, de imádom Jókait, Mikszáth-ot és másokat is), de ha kortárs irodalommal próbálkozok, szinte mindig félrenyúlás lesz belőle. Lehet a kezemmel van a baj és hamarosan ráakadok a kellemes csalódást jelentő műre is...
Összességében egyébként több külföldi könyvet olvasok, mint magyar irodalmat. Ennek a nagy számok törvénye lehet az oka... Nem szeretek szabályokat felállítani magamnak, de azért a jövőben majd szeretnék több magyar írótól könyvet fogni a kezembe. Egyébként volt olyan időszakom, amikor 5 Móricz-ot olvastam el egymás után...
Szeretem a novellákat, de viszonylag ritkán kerülnek a kezembe. Szerintem  a novella nagy vállalkozás mind az író, mind az olvasó számára, hiszen a hangulatkeltésre nagyon rövid idő áll rendelkezésre. Pillanatok alatt el kell érni a hatást. Számomra egy kis nehézséget jelent a novelláskötet olvasása, mert nehezen tudok átlibbenni egyik hangulatból a másikba, egyik légkörből bajosan szellemülök át a másikba - amennyiben az író ügyes ebben. Ilyenkor azt érzem, velem van a baj, én vagyok túlságosan lassú, nem bírom követni a pörgést. Ezért van az, hogy regényekben is a hosszabb lélegzetvételűeket szoktam nagy kedvencemként megjelölni, hiába tartok a több kötetes regényektől, mindig jól esik hosszú időt eltölteni egy szépen megalkotott világban - időről időre, ismerőként kinyitni a könyvet és rutinosan átlényegülni a történetbe. Az Elfújta a szél után erős hiányérzetem volt, mintha valami veszteség ért volna.
És végül: miért olvasnak kevesebbet a fiatalok? Szerintem egyszerűen azért, mert egy csomó más dolog lefoglalja őket, pl. a számítógépes játékok és az internet. A tévé is "hasonló" kikapcsolódást nyújt, de sokkal kevesebb energiabefektetéssel. Lusta társadalomban élünk, na. Közben egyik sem tudja, mitől fosztja meg magát. És lehet, hogy soha nem fognak ráébredni. Lusták vagyunk, de soha nincs időnk semmire. Az anyukáknak nincs idejük mesét olvasni, együtt verset tanulni - az ilyen gyereknek honnan jutna eszébe, hogy könyvet vegyen a kezébe, most komolyan? És ő sem fog meséskönyvvel ülni este a kisgyereke ágya mellé. az biztos. Szerintem mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen - persze bizonyos keretek között. Sosem szoktam megérteni azt a fajta sipárgást, amikor valaki meghallgatja, hogy mennyit olvasok (egyébként azt, hogy ténylegesen mennyit olvasok, nagyon kevesen tudják), és elájulnak, hogy mennyi szabad időd lehet, milyen jó Neked. De azt senki sem kérdezni meg ilyenkor, hogy mennyit tévézel naponta, mennyit jársz bulizni éjszaka, mit csinálsz a buszon reggelente... Kérem szépen... szervezés kérdése. El tudom képzelni, hogy lesznek időszakok az életemben, amikor fele ennyi időm fog rá jutni, volt is már ilyen, de valamennyi kevéske azért mindig csurrant-cseppent. Volt olyan egyetemi félévem, amikor egész félévben csak A boldog embert olvastam (Móricz Zsigmondtól): minden reggel befelé menet az egyetemre azt olvastam a buszon, amikor nem vizsgázni mentem. Más szabad időm tényleg nem volt, mert éjjel sokáig tanultam, utána pedig álmatlanul forgolódtam idegességemben. Így pont fél év kellett neki.