Ó, mennyire szeretlek!

Luis Leante: Ó, mennyire szeretlek!

Elolvastam: 2011. július 10.

A romantikus irodalom nem kifejezetten a szívem csücske, de ezt a könyvet az előzetes beharangozás miatt be mertem vállalni (más, mint a többi, megrendítő vége van, érdekes a történetvezetés). Vágytam a változatosságra, a gyengéd érzelmi szálakra.

Nagyjából megfelelt az előzetes várakozásaimnak, nem egy klasszikus szerelmes sztori. Egy késő tinédzser-kori kapcsolat mindkét félben sorsdöntő nyomot hagy, a fiú légiósnak áll, hogy minél távolabb kerüljön attól a lánytól, akit nem tud elfelejteni és így Afrikába kerül, ahol az algériai harcokban vesz részt. A lány a családjával marad, elfogadja a kiszemelt fiú udvarlását és orvosi egyetemre megy. Mindkettejük élete külön-külön is tragédiák sorozata lesz. Míg egy nap a nő tudomására jut, hogy kamaszkori szerelme nem halt meg a hetvenes években, hanem ma is valamelyik sivatagi településen él Afrikában. Ráeszmél, hogy meg kell keresnie...

A sztori nagy hiányossága számomra az, hogy fogalmam sincs, hogy jut eszébe megkeresni a fiatalkori szerelmét, egy elég rövidnek tűnő  kapcsolatot és 20 évet követően, ráadásul a szakítás is elég lapos és átlagos volt. Erre a kérdésre nem találtam választ sehol sem a könyvben. Nem a végeláthatatlan szerelem az oka, nem a gyönyörűséges, páratlan emlékek, nem egy nagy felismerés - fogalmam sincs, micsoda. Ez tök általános tiniszerelem volt, egy elég lapos kapcsolat, volt benne hazugság is bőven és tipikus véget ért - szerintem. Sokunkkal megesik az ilyen. Minden arra utalt, hogy ők is túlléptek rajta. De mégis érett felnőtt fejjel mi visz rá egy negyvenes nőt, hogy tök egyedül elinduljon a zűrzavaros Afrikába, a sivatag közepébe előkeresni  azt a fiatal srácot, aki egykor megdobogtatta a szívét?

A körítés (a sivatagi kalandozás, az emberrablás története, a szaharai népek élete és szokásai) kifejezetten tetszett, felvillanyozta az egész történetet. Emiatt nagyon szívesen olvastam. Soha nem láttam még a sivatagot, a végeláthatatlan homokdűnéket. Most viszont szinte éreztem a forró homokszemcséket ropogni a számban a porviharban. 

A szerelmi szál viszont nem volt rám hatással. Egyáltalán nem mondható laposnak a végkifejlet, de én sejtettem előre mi is lesz és hogyan. Talán jobban ütött volna, ha ismerem az indítékokat? Nem tudom.

Kategóriájában jó regény, nem egy tipikus, nem volt rossz olvasni, de nem is érzem egy maradandó élménynek. Olyan átlagos.

Luis Leante emellett nem nő, hanem meglepetésemre: egy pasi. Ez csak utólag jutott a tudomásomra.

7/10