2011. június 4., szombat



"Minden ember, aki ölt vagy akit megöltek, 
valaha az a gyermek volt, aki anyja karjához szorította arcát."

Andrei Makine: Egy afrikai szerelme


Elolvastam: 2011. június 4.


Andrei Maike orosz származású francia regényíró (legismertebb könyve a Francia hagyaték) ebben a regényben egy Elias Almeida nevű, angolai születésű férfi életét írja meg. Legalábbis amennyit megismer belőle. És hogy kicsoda Elias? Egy a számtalan tragikus sorsú angolai gyermek közül, aki saját szemével látja az anyját meghalni, miután egy katonai bakancs eltörte a kulcscsontját. Majd egy forradalmár, aki apja nyomdokaiba lép és hisz egy szebb világban, ahol nem történhet meg ilyesmi.
Az, aki a könyv fülszövegét írta, biztosan el sem olvasta, hiszen egy több évtizeden átívelő, nagy szerelem történetét jelenti be, így a gyanútlan olvasó egy fehér és fekete közötti különleges szerelem sztoriját várja. És csalódik. Hiszen már az első oldalakon nyilvánvalóvá válik, hogy ez a könyv egy kőkemény olvasmány, minden oldalán történik valami rettenetes és borzasztó, valakit megerőszakolnak a katonák, egy gyerek meghal és gödörbe temetik vagy valami hasonló. Ami nap, mint nap megtörténik a fekete kontinensen (és máshol is...). 
Közben érdekes kérdések vetődnek fel bennünk és az íróban is: miért van Afrika még mindig ebben a helyzetben? Annyi megmentő akciót és segélyezést rendeztek már, állandó téma a nemzetközi fórumokon, mégsem változik semmi. Ahogy az író is jellemzi a helyzetet: a nagy kövér ("hurkás nyakú") négerek és a világ különböző tájairól idetévedő, magukat Afrika-ismerőnek nevező nagy emberek időről időre áttárgyalják a helyzet súlyosságát és a megoldás lehetőségeit, azután levetik méregdrága öltönyeiket, visszaszállnak a limuzinjaikba és a szállodai szobájukban beleülnek egy jó forró jacuzziba. És nem történik semmi.
A nagyhatalmak egymás közötti viaskodásának színhelye a kontinens, harc a gyémántért és az olajért, kiváló fegyverpiac. Az igazság erről szól.
Elias azonban naivan azt gondolja, nagy elhatározással ezen a helyzeten változtatni lehet. Kubában Castro idején a forradalomról tanul (pontosabban a forradalmat tanulja), majd a Szovjetunióban, Moszkvában lesz a nagyhatalmak elszánt játékszere. Itt ismerkedik meg Annával, élete szerelmével. Rövid szerelmi vonulat következik a regényben, ám ezt is áthatja a kegyetlen valóság, az otthontalan Elias útkeresése. A szovjet nagyhatalmas eldobható eszközeként tér vissza Afrikába és vesz részt a forradalomban, mely a hidegháború idején dúlt Angolában az MPLA és az UNITA között - gyakorlatilag a nyersanyagért. (Egyébként a fegyverszünet nem régen, 2002-ben köttetett meg.)

"Nem szabad tétlenül várni, hogy kialakuljon a forradalmi helyzet, ki kell provokálni. Igen, fegyverrel!", jelentette ki Ernesto a lázadókhoz fordulva. Elias mintha már hallotta volna ezeket a kifejezéseket. És ezek a szavak belefojtották az egyetlen kérdést, amelyt szíve szerint feltett volna. "Gondolja, hogy a forradalom után az emberek másképp fogják szeretni egymást?"

Nem egy könnyű nyári olvasmány. Fel kell készülni az embert próbáló jelenetekre, a kegyetlenkedés és az erőszak eléggé puritán ábrázolására. Összességében ez a regény számomra azt mondja, hogy a háborúskodásnak nincsen értelme, semmi sem változik, csak a szenvedés állandó. 




7/10