"A szkafander kevésbé szorít, a szellem csaponghat, mint a pillangó. Olyan sok mindent tehetek. Elszállhatok a térben vagy az időben, eljuthatok a Tűzföldre vagy Midasz király udvarába. Meglátogathatom az asszonyt, akit szeretek, bebújhatok melléje, megsimogathatom álmában az arcát. Fellegvárakat építhetek, megszerezhetem az aranygyapjút, felfedezhetem Atlantiszt, megvalósíthatom a gyerekkori álmaimat és felnőtt ábrándjaimat."
Elolvastam: 2011. május 19.
A férfi mindent elért életében: sikeres a munkájában, sokat keres, van családja, kedves felesége. Mondhatnánk, hogy elégedett. De mindennek egy pillanat alatt vége, mintha elvágták volna. És egy új élet kezdődik számára: fehér színű kórházi falak és fehér ruhás kórházi személyzet között, egy ágyhoz kötve úgy, hogy az egyik szemhéján kívül semmit sem tud mozdítani - az az ember, akinek korábban a kommunikáció, a beszéd és az írás kiemelkedő szerepet játszott az életében. A legnagyobb kirándulás az, ha valamelyik családtagja kitolja a kórházi kert sarkára.
Ezekről a szomorúan töltött hónapokról szól Jean-Dominique Bauby könyve. Testét szkafanderbe szorították, de a képzelete szállhat, mint a pillangó. A locked-in-syndroma jaj-szó nélküli áldozata ő. Ezt a könyvet ő írta, méghozzá egy elég macerás és embert próbáló módszer segítségével.Azt hiszem, vélt vagy valós, könnyebb vagy igen súlyos problémáink közepette el sem tudjuk képzelni milyen csodálatosan könnyűnek tűnhet az életünk a mozdulatlanságba rögzített állapotból visszatekintve. Szokták mondani, mindenkinek a maga keresztje a legnehezebb. De az is biztos, hogy legtöbbünket utólag ér a felismerés: "de boldog is voltam...!"
A könyv megjelenését követően két nappal az író szívelégtelenségben életét vesztette 1997-ben.
2007-ben készült az az azonos című francia film, mely feldolgozza az életét.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kíváncsian várom a gondolatodat!