2011. május 21., szombat

Sian Rees: Úszó bordély



Sian Rees: Úszó bordély


Elolvastam: 201.1 május 19.

Hallatlanul izgalmas témára bukkantam egy évvel ezelőtt: a könyv címe is szaftos múltbéli szörnyűségekkel kecsegtetett, ám a könyvet annál nehezebb volt megszerezni. 
Az alapsztori abból a problémából indul ki, ami az 1700-as évek végén járó brit gazdasági és szociológiai helyzet egyenes következménye volt: a háborúból hazaérkezett katonák és az emberek tömeges városba telepedése olyan hatalmas munkanélküliséget és ennek egyenes következményeként a megélhetési bűnözés és prostitúció elszabadulását okozta, hogy a börtönök kihasználtságát többszörösen meghaladták. Elképesztő állapotok uralkodtak a fegyházakban, a napi fejadagot már a minimumnál is kevesebbre szorították, mégis áramlottak a kisstílű bűnözők és prostituáltak a börtönökbe. A szigetország vezetősége ekkor egyetlen megoldást látott a börtönviseltek létszámának csökkentésére: a gyarmatokra kell száműzni a rosszfiúkat és rosszlányokat. Elsőként természetesen Amerikát próbálták elárasztani a fegyencekkel, ám a kontinens hamar nemet mondott a következő szállítmányra, így a hajók elítéltekkel tömve akár évekig rostokolltak Anglia kikötőiben.
Cook kapitánynak köszönhetően azonban egy új lehetőség nyílott a száműzetésre: ekkor alapították Sydney Cove városát, mely nagy mennyiségű telepes befogadására áll készen, hiszen egy új világ létrehozásakor tömérdek kétkezi munkásra volt szükség, valakire, aki megműveli a földeket, eteti és szaporítja az állatokat, épületeket emel a családok feje fölé. Így férfifegyencekkel teli hajók indultak Új-Dél-Wales-be. És persze a szaporodásra is gondolnunk kell: a férfiembernek szüksége van az oldalbordájára: tökéletes indok a szigetországot kicsit megtisztogatni a prostituáltaktól.
A Newgate börtön roskadozott a nehéz sorsú fiatal lányok, rafinált női bűnözők sokaságától, akik nagy része tengerentúli kényszermunkára ítéltetett a bíróság előtt. Rettenetes körülményeik közül megszabadulni vágyva várakozással néztek a tengeri út elé. Végül az 1789. nyarán útjára indult a Lady Julian, fedélzetén 260 női elítélttel, 30 matrózzal és néhány tiszttel. A "női rakomány" tagjai a legkülönbözőbb módon próbáltak érvényesülni ebben az új társadalomban: voltak, akik hamar az irányításra törekedtek és vezető pozíciót töltöttek be, mások a matrózok ágyába bújva kvázi "feleségként" hajózták végig a hosszú utat... Ausztráliáig. 


A kötet közelebb hozza hozzánk az elítélteket, hiszen számos asszony és lány sorsát a bűn elkövetésétől vagy már gyermekkorától megismerhetjük. Beleláthatunk a hajón szövődött kapcsolatokba, választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a hajón 60 csecsemőpólyára is, hogyan élelmezték ezt a rengeteg utast a hosszú út során, milyen nehézségekkel küzdöttek a nyílt óceánon. És végül olvashatunk egy szerelemről is, mely végül felőrölte egy tiszt életét. 

Eközben számos érdekességet megtudhatunk a 18. századi brit igazságszolgáltatásról, és persze egy új világ első évtizedeiről. Úgy tűnik, Ausztrália első telepesei - legalábbis részben - elítéltek, fegyencek voltak...
Nagyon érdekes regény, szívesen olvastam.A könyv szerzője kutatásai közben saját távoli rokonát is felfedezte a hajó utaslistáján - sajnos nem tudtuk meg, hogy pontosan ki is lehetett az. Számos alkalommal színpadra vitték a történetet, a BBC is foglalkozott a témával a Timewatch névre hallgató történelmi dokumentumsorozatának egyik részében:




10/10