Gyógyír északi szélre

"Leo, ez az, amit annyira csodálok magában! Nem azt akarja tudni, 

hogy nagy mellem van-e vagy sem, hanem hogy okoz-e a kebelkérdés 

problémát. Ez annyira nem jellemző a férfiakra, hogy az ember még 

azt hihetné: maga küszködik egy jól fejlett nagymell-szindrómával."

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Elolvastam: 2011. április 25.

Daniel Glattauer könyvei, a Gyógyír északi szélre és A hetedik hullám tulajdonképpen egy könyvként kezelhető, a legjobb őket gyors egymásutánban magunkévá tenni, én mégis úgy gondolom, hogy külön érdemes róluk bejegyzést írni, mivel az első kötet akár kerek egész lehet önmagában is. Főleg azoknak, akik szeretik a meglepő lezárást, a sokkoló végkifejletet és azt, ha egy szerelmi történet nem fordul át nyáltól csöpögő érzelmi viharba, és a "boldogan éltek örökkön-örökké" típusú befejezés sem az ő műfajuk.

Leo Leike éppen egy se-veled-se-nélküled kapcsolat lezárásán fáradozik, amikor email érkezik a postafiókjába egy ismeretlen Emmi Rothner nevű hölgytől, aki a Like magazin előfizetését szeretné lemondani. Nem válaszol. Hiszen nem neki szól. Eltelik néhány hét, majd hónap, hasonló tartalommal érkeznek egyre ingerültebb, dühösebb hangvételű levelek, majd mégis visszaír, hiszen szegény asszony az éter másik oldalán örökké a postaládájában fogja találni a nem kívánt újságokat. 

Ezzel kezdődik Emmi és Leo virtuális kapcsolata, mely e-mailek áradatát indítja útjára. Emmi persze boldog házasságban él művész férjével és két nevelt gyermekével. Ennek ellenére függővé válik Leo e-mailjeitől és egyre inkább átlép a Leoval alkotott fantáziavilágba.

Számomra a történet nagyon hullámzott, az eleje érdekelt, tetszett az ötlet, a véletlen (vagy a sors?) játéka, melyet velünk, emberekkel űz. De aztán nagyon ellaposodott, mert hosszú-hosszú oldalakon keresztül megy a vacillálás, a szavakon, sőt, már az írásjeleken is képesek fennakadni, a találkozzunk - ne találkozzunk, találkozzunk - ne találkozzunk, mi lesz ha találkozunk, mi nem lesz, ha találkozunk - körülbelül 150 oldalon keresztül. A való életben is borzasztóan ráz a hideg az ilyen típusú emberektől. Aztán persze jött egy jókora csattanó, ahonnan megint élvezetes volt az utolsó körülbelül húsz oldal, a vége pedig annál inkább, hiszen ez egy jól odatett pofon annak, aki megérdemli, és néhány kérdőjel, annak, aki hisz Hófehérkében. Számomra a könyv vége a józanság ígérete volt.... azonban ott van még a második kötet, akkor tehát hogy is lesz??

A védőborító címoldala nagyon szép, nagyon tetszik, a kislibazöld hátoldal és keményborító pedig számomra tökéletesen szimbolizálta azt, hogy a könyv nagy része "kislibazöld", ám mégis van benne valami.
A könyv hátoldalán a legjobb szerelmes története ígérik a Love story óta. Ezzel azért vitatkoznék. Szerintem ez egyáltalán nem egy klasszikus szerelmi történet, nincs benne igazi ember és ember közötti kapcsolat. Persze ez attól függ, hogy ki mit gondol a témáról: vajon létezik-e szerelem a virtuális térben, lehet-e valaki e-mailben, chaten szeretni, vagy kell hozzá az illat, a mimika, az érintés, a mosoly, a valódi könnyek, a kisugárzás. Én a nem mellett teszem le a voksom. Ezért számomra ez két nagyon zavarodott ember levelezése, önmaguk, és ami a legrosszabb, a másik áltatása. 

Összességében az ötlet és a megvalósítás, a stílus miatt tetszett, a téma kevésbé, de persze érdekes olyan szempontból, hogyan működnek azok az emberek, akik semmivel a világon nincsenek tisztában, de legkevésbé önmagukkal. Szerintem. 

7/10

Kiadja a Park Kiadó 2010-ben. Terjedelem: 238 oldal.
(Eredeti cím: Gut gegen Nordwind, fordította: Kajtár Mária.)