Karácsony Zalában

Molnár István: Elsuhant idők mesélő emlékei I. – Karácsony Zalában

Elolvastam: 2011. március 1.

Molnár István regénye kétkötetes családregény, melynek első részével ismerkedtem az utóbbi napokban. Zala megyei családjukat mutatja be az 1700-as (!!!) évektől, időt és fáradtságot nem sajnálva levéltárakban, könyvtárakban kutatott saját és magyar múltunk után. Ennek eredménye lett ez a két kötet.

Gyűjtőmunkájának eredményét és saját emlékeit mintegy megőrizni szándékozott könyvében, bemutatni egy olyan világot, amiről a mai fiatalok már nem sokat tudnak. Igen nagy falatként a kisbéri ménes történetéről is sokat megtudhatunk, lovas nemzeti öntudatunk leáldozását együtt sajnálhatjuk az íróval. Családjának nagynevű tagjai, vagyonuk felosztása és többször előtérbe kerül, látunk temetést is, majd az asztalra kerülnek a pompás karácsonyi falatok az 1900-as évek eleji családi birtokon. Az oldalakat fekete-fehér és színes fényképek teszik még élvezetesebbé megteremtve az alaphangulatot.

Olvasás közben mindig olyan érzésem volt, mintha egy nagyapa mesélne az unokáknak, dédunokák mindenről, ami eszébe jut. Beszél, beszél, mindenről, ami felvetődik benne és fontosnak tartja, hogy az utókorral megossza, az utána következő generációk emlékezzenek rá - legalább az ő elmondásaiból. Ez részben nekem tetszett, hiszen egy folyamatosságot kölcsönöz a könyvnek (mintha soha véget sem érne), viszont ez volt az oka annak is, számomra csapongó volt. Elkezdődött egy fejezet egy kis anekdotaszerű történettel (melyre fejezetcím is utalt), majd a fejezet közepén már nem tudtam hogy hol vagyunk, kiről beszélünk, hogy került megint képbe a kisbéri ménes?? Olyan érzésem volt, hogy nem tudjuk, hova is akarunk kilyukadni.

Ami emellett nem tetszett benne, azok a felsorolások. Ezeket nem tudtam hova tenni. Felsorolta a családi vagyont a tyúkoktól és mezőgazdasági gépekig darabra, majd a karácsonyi menü ínycsiklandozó összetevőt fél oldalon keresztül - sajnos ebben a kötetben mindösszesen 1-2 receptet tesz közzé ellensúlyozásképpen. Ekkor azon gondolkoztam, kinek is íródott ez a könyv? Leszármazott családtagoknak (akiknek az ilyen információk is érdekesek lehetnek) vagy más olvasóknak?

Amit viszont imádtam, az a fogalmazási mód, kerek mondatok, ízes, korabeli szavak és kifejezések, melyeket az író használ. Meg persze minden receptet, amit közzétett. A méltatlankodásait, mellyel a nemzeti örökségünket herdálták el (lásd megint a lovainkat) országunk vezetői.

Összesítve felkeltette az érdeklődésemet a második rész iránt, főleg, hogy úgy értesültem, abban több recept található a családi gyűjteményből.

"Egyszer volt egy katona… Lassan másfél évszázada látta meg a napvilágot, és nyolcvan éve hogy lelkét teremtőjének visszaadta. Mi maradt utána? Rengeteg. Egy csodálatos, utólag színezett főtiszti egyenruhában ábrázolt fényképe; egyik kedvenc neveltjének, Kunfutónak vagy Arrivederlának a díszpatkója, no meg a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetében rejlő vaskos személyi anyaga. Életét kitöltötte a hazája szeretete, katonai esküjéhez való megkérdőjelezhetetlen hűsége, feljebbvalói iránti nagyfokú tisztelete, beosztottjairól való odaadó gondoskodása. A szerző apai nagyapjának küzdelmes, kalandos életét meséli el az első világháború és az azt követő, Magyarország politikai, társadalmi normáit és mindennapjait alapjaiban megrengető változások keretébe ágyazva."

8/10

Kiadó: novum pro Kiadó
Kiadás éve: 2010
Oldalak száma: 258
papír/puha kötés