Tutajjal a Csendes-óceánon

Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon


Elolvastam: 2011. február 27.

"Balsafarönkjeink egy sirály könnyedségével vitették magukat a tengerrel, s ha egy-egy hullám éppen a hátsó gerendákon tört is meg, a tutaj közepe, ahol kunyhónk állott, mindig száraz maradt.  Ez a tény rendíthetetlen bizalmat keltett bennünk primitív járművünk iránt. Minél tovább tartott az út, annál védettebbnek éreztük magukat kis házunk védelmében, és úgy tekintettünk ki az ajtónk előtt táncoló, fehér sörényes hullámokra, mintha valami izgalmas mozielőadást néznénk, amely semmi veszélyt sem jelent számunkra."

Egy olyan könyvről fogok írni, amit szerintem mostanában nagyon kevesen olvasnak, sokan nem is ismernek és egyáltalán nem divatos. Engem sokszor kifejezetten érdekelnek ezek a rejtett (elfeledett) kincsek, jól esik leporolni őket.

Ez a könyv egy utazásról szól. A norvég Thor Heyerdahl a csendes-óceáni szigetvilágot kutatta, a szigeteken élő kultúrák keletkezését, vándorlását. Korábban feleségével egy évet töltöttek az egyik szigeten Tahiti közelében még a II. világháború előtt - elvonulva a civilizáció minden nyűgétől, gondjától (Fatu Hiva című könyvében mesél erről az évről). Kutatásai során arra a felismerésre jutott, az óceáni szigetvilág népének, kultúrájának eredete a dél-amerikából elhajózott szakállas, fehér emberektől eredeztethető. Gondolata nagyon újszerűnek számított ekkor, és nem kapott vastapsot a tudományos körökben, az egyértelmű elutasítás oka pedig egyszerű volt: ezek a nagyszakállú emberek nem ismerték a hajózás titkait, az általuk használatos tutajokkal pedig nem lehet keresztülszelni a Csendes-óceánt. Több se kellett Thornak, arra az elhatározásra jutott, hogy ő bebizonyítja, hogy igenis, lehetséges. Talált maga mellé négy lelkes norvég és egy svéd társat (mindenki értett valamihez), és Peru partjainál felépítették az időszámításunk szerinti 500 körüli inkák használta hagyományos tutajt, melyhez még az utolsó balsafát és saját kezükkel vágták ki a perui őserdő mélyén. 1947 nyarán útnak indultak: hat férfi, egy tutaj és egy papagáj - kezdetét veszi a csodálatos utazás a Csendes-óceánon keresztül a passzátszélre és a keleti áramlatokra bízva magukat. 

Mindvégig lebilincselően olvasmányos könyv, megismerkedhetünk az óceánok élővilágával, a tutajt kísérő halak sokaságával, a ráköltöző rákok hadával, a repülőhalak szokásaival, a cápák kifogásának taktikájával. Majd beülünk a hat borzas-szakállas férfival a kunyhóba, az éjszakai égbolt csillagait nézzük és velük álmodozunk a rég letűnt korok életéről, istenekről és elfeledett hajósokról, miközben tutajunkat lágyan ringatják a hullámok a várva-várt szigetek felé.
Képzelőerőnket több oldalnyi fekete-fehér fénykép is kiegészíti, a könyv szerkesztője pedig hasznos információkkal szolgál a lábjegyzetekben, egyetlen tengeri herkentyű pontos neve sem kerülheti el a figyelmünket.
Milyen lehet egy ilyen ember mellett az élet, aki nem reggel 8-tól 5-ig dekkol a munkahelyén, hanem keresi az álmait és meg is éli őket. Tudja, hogy korunk civilizált népbetegsége előtt is volt élet és boldogság, talán még több, mint ami a jólétben megadatik - a mai kor emberéről meg ne is beszéljünk. Ki nem álmodozik néha arról, hogy elrepülne egy lakatlan szigetre vagy egy ősi világba, amikor még nem ütötték az ember fejét, hogy halmozzuk a tárgyakat és a pénzt, mert abban a boldogság, hajtsunk látástól vakulásig, mert idő van, idő van és határidő van. Egy olyan szigetre, ahol megvárunk mindent, amíg elkészül, amíg elérkezik, amíg befejeződik, nem hajszolunk semmit, csak jelen vagyunk...

Összességében: észrevétlenül ringatózunk, néhol hömpölygünk a hullámok hátán az utazókkal, miközben egy csomó érdekes dolgot tudhatunk meg az óceáni élővilágról, a tutajozás művészetéről, az emberi vakmerőségről. Nagyon érdekes könyv, igazi leporolni való kincs.

"– Persze, önök azt hiszik, hogy én eltúlzom a veszedelmet – mondta és szavait még vészesebbé igyekezett tenni. – Pedig a törvényes tilalom ellenére is vannak még emberek, akik zsugorított emberfejekkel való kereskedésből élnek. Lehetetlen ellenőrizni őket; a fiatal őserdei indiánok ma is levágják más törzsbeli ellenségeik fejét, a csontokat kiszedik belőle, úgy nyúzzák le egészben a bőrt, és száraz, forró homokkal tömik ki. E módszerrel a fej úgy összezsugorodik, hogy végül nem nagyobb egy macskáénál, de az arcvonások mégsem változnak."

"A hajdani tutajosok jól ismerhették azt a fogást is, amelyre a háború folyamán nem egy hajótörött tengerész jött rá, hogy a halak nyers húsából szomjat oltó levet lehet kiszívni vagy kipréselni, ha a hal darabjait ruhába téve erősen kicsavarják, ha pedig nagyobb az állat, akkor még egyszerűbb a dolog: lyukakat kell vágni a testében, s ezek egykettőre megtelnek a nyirokmirigyek váladékával. Nem éppen jóízű ital, de olyan csekély a sótartalma, hogy csillapítja a szomjat – és mikor nincs jobb, akkor ilyen is megteszi."

"Thor Heyerdahl norvég felfedező, archeológus 1914-ben született Larvikban, Norvégiában. Miközben a világ jelentős részét beutazta, feltűnt számára, hogy a Föld bizonyos, egymástól távol eső pontjain milyen feltűnően hasonló kultúrák virágoztak egy időben. Így például Egyiptomban, az Indus-völgyében, a sumerok egykori birodalmában, a Titicaca-tó környékén élő népeknél, vagy éppen a Húsvét-szigeteken. Azonos módszerrel építettek nádhajókat, épületeket, és feltűnően hasonló használati tárgyakat készítettek. Heyerdahl elméletét, miszerint e népeknek szoros kapcsolatban kellett állniuk egymással, s hogy e kultúrák netán valamilyen közös gyökérből eredtek, a világszerte híressé vált, nádhajókkal véghezvitt expedícióival igyekezett bebizonyítani. Történelmi tettet hajtott végre amikor 1947-ben Peruból a Csendes-óceánon át Polinéziába vitorlázott az ősi módszerek szerint épített háncshajóján. A kalandos utazó a második világháború után fedte fel elméletét az emberi letelepedések folyamatáról, és ezt bizonyítandó a gyakorlatba ültette azt. Meg volt győződve róla hogy Dél-Amerikába Polinéziából jöttek a bevándorlók, elvitorlázva keletről nyugatra, és nem fordítva, ahogy azt addig tartották. Balsafából ácsolt tutajukat Kon-Tikinek nevezték el, s a mintegy 8000 km-es utat 101 nap alatt tették meg."

10/10

Eredeti cím: Kon-Tiki-ekspedisjonen

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Fordító: Istványi Ernő
Kiadás éve: 2008
Sorozat: Aranytoll sorozat
Oldalak száma: 238
keménytábla, védőborító