2010. november 24., szerda

Mindent a mogyorókrémért!



Szalai Vivien: Hamis gyönyör

Elolvastam: 2010. november 19.


Mi vitt arra, hogy elolvassam ezt a mindenhol reklámozott, sikerkönyvként elkönyvelt, "tényfeltáró" olvasmányt? Az egyszerű kíváncsiság. Én nem olvastam Annácskáról, nem olvastam NagyŐAnikóról, és más celebről sem, hát itt volt az ideje egy kis összefoglalónak.
Nem irodalmi műként tekintettem erre a könyvre és a híresztelések ellenére nem vártam tőle sokat.
Egy luxusprostituált életéről szól, az írónő vallomása szerint egy valóságos személy ihlette a regényt. Én ezt teljes biztonsággal el is tudom hinni, hiszen vannak, tudjuk, köztünk élnek. De abban biztos vagyok, hogy sok helyen lett beleszőve egy kis mese itt-ott. És talán nem is egyetlen hölgyike életét vette célba, hanem akár összegyűrte egy pár lány sorsát.


A lelkizős részektől rosszul voltam néhol, és szerintem sehol sem illettek össze a hideg-rideg számító nőci gondolataival. Tetszett, amilyen őszintén istenítette a pénzt, elhittem. És elhittem azt is, amikor lenézte az összes többi nőt, a háziasszonyokat, a feleségeket, az anyákat. Biztos vagyok benne, hogy önértékelési problémái miatt próbálja felmenteni magát így, és az is igaz lehet, hogy nem tudja elképzelni azt, hogy valaki élhet boldogan.
Ezért néhol sajnáltam, máskor lesajnáltam. Végül úgy döntöttem, hogy a világon millió ember kezdi az életét nálánál rosszabb körülmények között, mégsem válik belőle prosti, és mégis ember lesz.
A magyar elitről szóló részeket is elhittem, hiszen nap, mint nap olvas ilyesmiket az ember itt-ott az interneten, vagy hall a tévében. Egy része rosszindulat, egy része valóság. Nem igazán érdekel, hogy melyik igaz és melyik nem. Szánalmasnak gondolom a celeb-világnak ezt részét, nagyon jól bemutatta a Hamis gyönyör a valóságot. Amit persze én se ismerek, csak elképzelni tudom, ám ezernyi bizonyítékát szórják elénk a kis sztárocskáink, hogy a földön mindenféle trükköt kieszelnek annak érdekében, hogy a köztudatban maradjanak. A szakterület ellen pedig kár lázadozni, nem véletlenül hívják az ősi szakmának, hiszen mindig is volt keletje, és lesz a jövőben is. Egyes férfiak a legtökéletesebb feleség mellől is eljárnak majd másfelé, mások pedig sose fognak. Egyes nők mindig is fognak önszántukból a könnyebb (?) élet mellett dönteni, mások sosem.
A könyvből egyébként tökéletesen  sugárzik a hidegség-ridegség, minden soron átüt a fagy, amitől nem lesz az embernek jó kedve. De elolvassa kíváncsiságból. Vagy nem.

"Van egy rejtett világ Magyarországon, ahol mindent pénzben mérnek. A rangot, a boldogságot és a szexet is. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle, akár egy percnyi röpke kéjért is. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít. Nyílt titok, hogy a felső tízezer tagjai között számos olyan férfi akad, aki tökéletes testű, fizetett szerető segítségével kívánja kiélvezni a megvásárolható szexuális gyönyöröket – a pénz nem számít! Ebben a vendégkörben egy menet ezer euró, viszont csak a fantázia szabhat határt az aktus mibenlétének – szégyenérzet vagy gátlások soha. A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert.
A szerző újságíró, akinek egy magyar luxusprostituált vallott az életéről, tabuk nélkül. Az ő történetei alapján született meg ez a regény."

5/10