2010. november 19., péntek

Levantei kikötők



Amin Maalouf: Levantei kikötők

Elolvastam: 2010. november 18.

Amin Maalouf, libanoni származású, Franciaországban élő író könyve sokkal többet nyújtott, mint amit vártam tőle. Kissé veszítek a hitelemből, ha ismét ajnározok egy könyvet, de mit tehetnék, ha mostanában csak kincset érő regények kerülnek a kezembe?? A Levantei kikötők egy csiszolatlan gyémánt, hiszen elég keveset olvastam róla, azt hiszem, nem sokan ismerik. A borító és a cím alapján valamilyen romantikusabb hangvételű regénynek képzeltem, a fülszöveg már előre vetített egy keveset a történetből, de mivel mostanában azt nem szoktam végigolvasni, így szinte tudatlanul vágtam bele.

Az egész könyv egy nagyon érdekes beszélgetés az író és a Franciaországban bolyongó közel-keleti férfi között, sokszor inkább monológ, emlékezés. Egy arab-örmény házasságból született, hercegi származású férfi hányattatott életéről és azt gondolom, tragédiájáról szól. A mesélést a nagyszülei történeténél kezdi, mint aki jól tudja, az ősöknek mekkora befolyása van életünkre. Aztán a saját élettörténetébe fog bele, az első világháborún át az arab-izraeli háború viszontagságos éveit leírva saját tragédiájába avatja be az írót. Belelátunk álmaiba, vágyaiba, első szerelmébe. Hőstetteit sem rejti véka alá. Majd saját legnagyobb hőstettét, a talpraállás folyamatát is megosztja az olvasóval. És közben egy percig sem tudjuk biztosan, hogy sikerül-e megtalálnia az elveszett fonalat, vissza tud-e illeszkedni a világ rendjébe vagy zűrzavarába...


Nagyon érdekes és izgalmas olvasmány.  Lebilincselő. Vissza-visszatérő motívum az egész világon jelenlevő fajgyűlölet, vallási megkülönböztetés és kegyetlenség.
Egy élet történetét csak így szabad elmesélni. Egyszerűen és nagyszerűen.
Mindenkinek ajánlom, aki egy izgalmas, érzelmes, ám küzdelmekkel teli olvasmányra vágyik.

"Levante – különös, kissé ódon, kissé titokzatos, a lármás keleti bazárok, a nyüzsgő kikötők, az Ezeregyéjszaka meséinek a hangulatát idéző csengése van ennek a névnek, amely a Földközi-tenger kis-ázsiai partvidékét jelöli. Ha az európai utazó Keletre indult, erre, a levantei kikötőkön, Szmirnán, Adanán, Bejrúton át vezetett az útja. Valaha nyüzsgő, eleven városok voltak ezek, népek, nyelvek, kultúrák keresztútjai. Aztán a történelem viharai nagyrészt elsöpörték, lerombolták őket, s velük együtt sok-sok emberi sorsot, egyedi, megismételhetetlen emberi életet. Egy ilyen emberi sors története az ismert francia író, Maalouf regénye. Főhőse, Oszján annyiféle múltat, hagyományt, kultúrát, szokást, nyelvet egyesít magában, mint a hely, ahol született és felnőtt. Az ő és családja sorsa éppoly hányattatott, viszontagságos, mint a levantei kikötővárosok történelme. Az oszmán Birodalom végnapjai, az anatóliai örményellenes progromok, menekülés Bejrútba, orvosi tanulmányok a franciaországi Montpellier-ben, a háború, az ellenállási mozgalom, az első és egyetlen, életre szóló szerelem, az újabb, 1946-os zsidó-arab háború és a végállomás: egy elmegyógyintézet sivár világa – íme, ezek Oszján életének epizódjai, mozaiktöredékei, amelyekből egy különleges emberi sors és egy, ma már részben letűnt világ varázsos, sejtelmes képe bontakozik ki. Vajon jóvá lehet-e tenni a Történelmet, elégtételt lehet-e venni a sorson, újra lehet-e kezdeni egy elrontott életet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Maalouf megkapóan szép regénye, ez a modern legenda, amelyben az író – akárcsak előző, Goncourt-díjas művében, a Taniosz sziklájá-ban – a leghétköznapibb és mégis a legszívhezszólóbb szavakkal ír szerelemről és gyűlöletről, bűnről és bűnhődésről, bosszúról és megbocsátásról, háborúról, életről és halálról."


 10*/10