Pályakezdő férjkereső vagyok.....

Jane Austen: A klastrom titka

Elolvastam: 2010. szeptember 4.


Szeretem Jane Austent és szerintem ez a regénye amilyen rövidke, olyan nagyszerű. Természetesen mi másról lehetne szó újfent, mint a férjvadászatról, ám a lehető legaranyosabb megközelítésben: egy elképesztően naiv, sokszor butácska "hősnő", Catherine Morland szemszögéből - nem is vagyok benne egészen biztos, hogy felfogta a dolog jelentőségét.

A könyv első felének középpontjában Isabellával való barátsága áll, miközben egy kis üdülővárosban, Bath-ban mindketten próbálgatják a szerencséjüket, Isabella valóságos nagyvilági nő módjára és igyekszik belerángatni imádott barátnőjét mindenbe. Néha sikerül is, hála szegény Catherine szerény logikájának és elképesztő jóindulatának, ám természetesen a végén minden jó, mert jó a vége. Közben persze Austen elragadó humorral fűszerezi főszereplőnk kalandozásának perceit.

Kedvenc szereplőm Henry Tilney, hősnőnk szívszerelme, aki azonban sokáig sorban állt ott, ahol a logikát osztogatták, így menekült meg kettejük szerelme. Austen csípős humorral, meglepő éleslátással szerelte fel, a leírások alapján jóképű, és bele van építve a hűség, ami lelkész szakmájából is következik. A tökéletes pasi. Egyetlen hibája az, hogy fogalmam sincs, mit eszik Cathrinen, bár Austen magyarázata elfogadható: a szerény képességek a férfiúi önérzetet építik....
A legnegatívabb szereplő Isabella lenne, engem hidegen hagyott az egyénisége, hiszen a nők ma is ilyen: pénz, pénz, pénz, hatalom és ezért könyököl, a amíg teheti. A bátyja viszont..... na attól a hideg kirázott. A jellemábrázolás szuper, tényleg indulatba hozott.
A klastrom titka pedig sokáig nem esett le, de végül ráébredtem, hogy Catherine egy igazi gyerek, baba-lelke van, egyedül azt sajnálom, hogy ennyi idősen férjhez megy....
Klassz könyv.

 

10/10