2010. július 25., vasárnap

Méhes György: Szép szerelmek krónikája



Elolvastam: 2010. július 23.

Életem első Méhes György-műve. De biztos, hogy nem az utolsó. 
Leheletfinom alkotás a század eleji székely polgárok életéből, szerelemről, udvarlásról, leánykérésről, házasságról, gyermekáldásról, öregedésről és a halálról. Méhes György családfájának nagy részét ismerhetjük meg a regényt végigolvasva.

 


Az első oldalakon nehezen tudtam követni, hogy ki kicsoda és hogyan került a képbe, de mivel a családtagok mindig visszatértek, így hamar belejöttem. Minden lány álma lehet egy ilyen világban élni, ahol az udvarlás és a szerelem még jelent valamit, a holtomiglan-holtodiglan ígéretet többnyire komolyan vették és még a kézcsók is igencsak merész vállalkozás volt egy férfi részéről. Biztos, hogy ebben a világban, amíg a pillantások, az arcpír egész mondatokat helyettesített, a szép szavak szívből szóltak - és az emberek nem voltak ilyen kiéltek, mint ma, sokkal nagyobb boldogság lehetett az igazi szerelem. Nem tudom elvonatkoztatni attól, hogy manapság mekkora dózisban kapjuk a pucérkodást, a szexualitást, és ez szerintem tompítja az érzékeinket, egyszerűen az átlagember megcsömörlik tőle és már nem tudja értékelni, amit kap vagy ad. 

Ezen a krónikán keresztül viszont bepillantást kaphatunk egy régi kor letűnt világának mindennapjaiba. Számomra minden egyes oldal élvezetes volt. A történetek külön-külön is megállják a helyüket, de persze egyben az igazi.
A kedvenc szerelmes históriám a regény második felében Méhes György nagyszüleinek a szerelme volt, egyszerre volt csodálatos és humoros - minden egyes szó rabul ejtett. Kedvenc szereplőm  volt mindegyikőjük kivétel nélkül, Maritzi néni, Lóri, Géza, és mind-mind egyaránt. 


Közben persze a nagy romantika közepette a történelem is haladt a maga útján, kitört az első világháború és 1920-ban feldaraboltak szegény Magyarországot, hőseink pedig a határainkon kívül maradtak. Szörnyű megpróbáltatásokon mentek keresztül ezalatt, volt benne menekülés, megszégyenülés a saját otthonukban, de mindvégig meg tudták őrizni emberi méltóságukat ebben a kegyetlen világban. Egy hatalmas tanulságot őriz magában ez a könyv: az alkalmazkodás fontosságát. Amikor Erdély Románia részévé vált, többen elmenekültek, amíg tehették, lázadoztak, harcoltak, ami nyilván érthető reakció volt, de a legjobban a Méhes- család tette: amennyire tudták, próbálták elfogadni azokat a dolgokat, amelyek nem rajtuk múltak, és próbáltak minden erejükkel túlélni, kihozni a helyzetből a legjobbat. És persze ez a módszer vált be a legjobban. 


Nem vagyok az a típus, de ennek a regénynek a végén sírtam.... Lehet, érzékenyebb pillanatomban kapott el.... Sirattam Méhes György szüleit, sirattam Lórit és sirattam a gyönyörű, egyszervolt Magyarországot.....
Mindenkinek ajánlom, egyszer egy ilyen regény, ezt a varázslatos légkört minden embernek meg kellene éreznie.


10*/10