Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Elolvastam: 2010. május 28.

Bevallom őszintén, körülbelül egy éve láttam a filmet, viszont nem maradt meg belőle más, mint egy erős érzés: sokkal jobb, mint azt a címe sejtetné. Az eredeti, angol cím így hangzik: Atonement, amihez nem nagyon tudom, miért kellett társítani a vágyat is, hiszen az eredeti sokkal kifejezőbb (és valljuk be: kevésbé csöpögős is önmagában).
Körülbelül ezt lehetne elmondani mondani a könyvről is összefoglalásképpen. Bár nem haladtam vele túlságosan gyorsan. Voltak benne kifejezetten unalmas és vontatott részek. Nem mondhatnám, hogy nagyon szárnyalnak az események, igazából elég lapos lenne a sztori egy fokkal is kevésbé érdekesen elbeszélve.
A borító hátulján olvasom, hogy McEwan korunk Jane Austen-jeként van számon tartva - már emiatt is kíváncsian fogtam a kezembe. Sok leírás, rengeteg jelző, finoman árnyalt helyszínek, karakterek és cselekmények. Mindez több irányból bemutatva, kissé ugrálva térben és időben.
A főszereplő - mai kategóriák szerint - kiskamaszként felfogható lányzó, Briony. Meglátja, amint nővére és a takarítónő fia szerelmesen évődik egymással, egészen pontosan nővére levetkőzik a fiú szeme láttára, hogy megmerítkezzen a kertben álló szökőkútban, és persze mindezt félreértelmezi, kiszínezi a saját fantáziája szerint, végül már el se tudja választani a képzeletét a valóságtól. Azt semmiképen sem tudja elképzelni, hogy amit lát, az a nővérének tetszik, ő is részese. Közben egyéb érdekességek is történnek 1935 nyarának egyik legforróbb napján: a könyvátrban talál rá a nővérére és Robbie-ra igencsak intim helyzetben, majd a nehéz sorsú, tinédzser unokatestvérét, Lolát, egy rejtélyes fickó zaklatja, konkrétan megerőszakolja. Több se kell Brionynak, beindul a fantáziája, szárnyal a képzelete, és végzetes, megbocsáthatatlan hibát követ el.
Közben eltelnek az évek, a világ lángokba borul, a 2. világháború sötét fellegei eltakarják a napot, tönkreteszik az álmokat, befeketítik az életet. Nálam általában nyerő helyzetben vannak a 2. világháborút érintő könyvek/filmek, így ez is.
A kedvenc szereplőm a főnővér, aki igazából mellékszereplő, mégis olyan szimpatikus, annyira realista, és ráadásul ismerek is hasonló embert. Brionyt nem igazán szerettem meg, nehéz megérteni a szempontjait, az eltúlzott fantáziáját, és a makacs ragaszkodását. Az igazságtalanságot amúgy sem bírom. A legunszimpatikusabb karakter pedig Marshall volt, akiről igen keveset tudunk, mégis mindenkiben felrémlik szerintem minimum egy tenyérbemászó arc, akire emlékzetet....
Összességében nagyon szép történet. Nekem nem elég pörgős, de ellensúlyozza ezt a jó stílus, és a nézőpontok érdekes váltogatása. Nincsen benne igazán meglepetés vagy csattanó, lehet számítani a végére. Inkább a lelki fejlődés, vívódás köré összpontosul. Örülök, hogy elolvastam. És megnézem újra a filmet is.

9/10