2010. február 1., hétfő

Charlotte Bronte: Caroline Vernon


Feladtam: 2009. december. 19.

Bármennyire is szeretem a Bronte nővéreket, ezt a két kisregényt egyszerűen képtelen voltam elolvasni. A Julia című első rész teljesen zagyvalékos volt nekem, mindenféle szereplők bukkantak fel, fogalmam se volt, hogy ki kicsoda, honnan jött, hová tart, miként kapcsolódik a történethez, ám a második rész -a Caroline Vernon- se igazán nyerte el a tetszésemet, az is egy kissé összekuszált sztori. A Julia-ról maga Bronte is azt írja, hogy igazából csak lazán kapcsolódó epizódok sora. Hát olyannyira, hogy én nem találtam a kapcsolatot sem.... És mindemellett ez már a második nekikezdés volt.... nem tudom, lesz-e harmadik.



"Charlotte Bronte itt közreadott két kisregénye, a Julia és a Caroline Vernon cselekménye egy képzeletbeli királyságban – a korabeli Angliára erősen emlékeztető Angriában – játszódik, szereplői pedig ismerősek már a szerző A Stancliffe-fogadó és a Henry Hastings kapitány című kisregényeinek olvasói számára. Mindkét írásmű jellegzetesen romantikus alkotás korának szülötte, s a fő-fő példakép, Byron mellett a kortárs francia regények (a szerző szavaival élve "kifinomult és erkölcstelen olvasmányok") hatásáról árulkodik.
A Julia címszereplője a korabeli divatos társaság hölgyek típusát testesíti meg, aki egyúttal ideálja is annak a bájosan naiv gyermeknek, Caroline Vernonnak, aki ebben az előkelő környezetben tűnik fel először, majd a második kisregény központi figurájává lép elő. A teatralitástól és melodramatikus hajlamaitól szabadulni képtelen operaénekesnő-édesanya és Northangerland gróf szerelmének törvénytelen gyümölcse ekkor már bakfissá serdült. A még ártatlan gyermekként megismert szereplő hamarosan a női csábítás teljes fegyvertárával felszerelkezve Zamorna herceg – Angria uralkodója – pártfogoltjaként éli meg élet első nagy szerelmét. A környezetének hatására formálódó, az ármánytól s a színészkedéstől sem idegenkedő Caroline azonban kellően naiv még ahhoz, hogy áldozatául essék a bizarr kapcsolatnak."

3/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!