Annemarie Selinko: Désirée

Elolvastam: 2010. január 29.

Új kedvenc könyvet avattam. Mindenkinek ajánlani tudom, hiszen egyszerűen megfogalmazva nagyon-nagyon jó könyv. Egy csomó értékes információhoz is jutottam, hiszen a francia forradalom egy igen nagy szeletét öleli fel és a napoleoni háborúk, események, kuszaságok anno a töriórákon nem igazán jutottak el hozzám, most annál inkább kíváncsi lettem rájuk, és egy kicsit persze utána is néztem a dolgoknak.


Nos, mondhatnám, hogy történelmileg hű. És mindezek a zavaros események egy igazi nő szemén keresztül, aki... nos igazából bele van kényszerítve a politikába, de távol áll tőle. És mégis a végén megállja a helyét és feltalálja magát, de egy ártatlan és még egyszer mondom, igazi nő marad. Aki amúgy nagyon szimpatikus nekem. Ezért is fogott meg annyira, mert naplószerűen vezeti a szálakat, mindent a saját szemszögéből - tehát gy nagyon szimpatikus és ártatlanul kedves szemszögből mesél el. Nem igazán érti a komoly összefüggéseket és a politikai érdekeket, de sokszor meglepően jól átlát a szitán, a lényeget megfogja, amikor nem is várná tőle az ember.

Azért sokszor gondoltam rá persze, hogy milyen nagyon jó, amikor oltalmazzák az embert. Ettől lesz egy nő igazán nő, ha egy erős férfi áll mellette. Azért Désirée élete nem volt fenékig tejfel, sok-sok évet töltött egyedül, a saját lábára kellett állnia, de végül helytállt. Talán azzal tette a legjobbat, hogy sose folyt bele annyira a politikába, hogy komolyan állást foglalt volna, elkötelezte volna magát valamerre, hacsak nem a szerelem és a férje iránti odaadás és hűség miatt.

Elég hosszú könyv amúgy, de pikk-pakk el lehet olvasni, mert nagyon érdekes. Nekem legalábbis ez volt. Néhol pedig vicces is, azoknak akik olvasták vagy olvasni fogják: az egyik kedvenc részem, amikor már egészen a végén Napoleon elindul vissza Párizsba Elba szigetéről, és amikor a sógornője, Julie ezt az éjszaka közepén megtudja (ő egyébként koronájától megfosztott királynő), elkezdi a komódfiókokat sorra feltúrni, hogy előkeresse a koronáját, ami Napóleon száműzetésekor szó szerint lehullott a fejéről, és amikor Désirée megkérdezi, miért keresi pont az éjszaka közepén, annyit mond: hogy tudni akarja rámegy-e még a fejére, és hogy kifényesítgesse. :) Na ő is igazi nő :)

"Désirée, egy marseille-i selyemkereskedő lánya, tizennegyedik születésnapjára naplót kap édesapjától. Miről írhat egy szeleburdi kislány a francia forradalom ötödik évében? Természetesen környezetéről, a családi eseményekről: ruháiról, nővére vőlegényéről, majd a maga első szerelméről (aki nem más, mint a későbbi francia császár, Bonaparte), csalódásról, utazásokról, udvarlókról – örömökről és bánatokról, reményről és boldogságról.

Serdülőéveinek fordulatai után Désirée kalandos körülmények között Párizsba kerül, és itt egy végzetszerű találkozás alkalmával megismerkedik a napóleoni kor egyik meghatározó alakjával, akivel végül összeköti az életét. Szerelmük és házasságuk fordulatokban gazdag története egyben a korszak krónikája is: a történelmi kulisszák között, a vonzóan csinos nővé cseperedő kereskedőlány körül megelevenedik a köztársasági Párizs, majd a színpompás császári udvar. Noha Désirée férje a fokozódó zsarnokság és a vég nélküli, értelmetlen háborúskodás miatt szembefordul Napóleonnal, szerencsecsillaga nem pártol el mellőle, és asszonya vele együtt emelkedik olyan rangra, melyről még csak álmodni sem mert soha.

A Désirée a legnagyobb sikerű klasszikus történelmi szerelmes regény az Elfújta a szél megjelenése óta. E regényes napló kitűnő olvasmányul szolgál mindenkinek: a megragadó romantikus szerelmi történetre vágyóknak éppúgy, mint az eseménydús, izgalmas történelmi korszakra kíváncsiaknak."

10/10