2013. március 1., péntek

Felhőatlasz



David Mitchell: Felhőatlasz


Ez volt az egyik könyv, amit a legtovább olvastam mostanában... Ennek egyik oka, hogy sajnos nagyon nem volt időm, másrészt ez annyira összetett könyv, hogy jobb volt kicsit emésztgetni és hangolódni. Így azokon az estéken vettem elő, amikor igazán oda tudtam figyelni...
Mitchell Szellemírók című kötetét imádtam, rögtön kedvencemnek tekintettem... Az talán egy kicsit kevésbé összetett, de annyiban biztosan párja a Felhőatlasznak, hogy a történet ott is több különböző szálon fut, mégis könnyebben emészthető, hiszen nem ugrunk ilyen hatalmasat térben és időben (főleg).

Bevallom, hogy a Felhőatlaszt valamilyen furcsa eredetű elmeháborodás miatt először a filmmel kezdtem. De az annyira összetett és csapongó volt számomra, hogy 15 perc után nem bírtam követni, így úgy döntöttem, maradok a régi bevált sorrendnél: jöjjön először a könyv. Ez volt a jó döntés.

6 külön sztoriból áll a Felhőatlasz, melyek nagyon érdekesen szövődnek egymásban, olyan finoman, mégis ezer szálon, hogy alig észrevehető. Számomra az egész kötet a történetmesélésről szólt, arról, hogy minden sztori egy újabbat szül, és ez az egész folytatódhatott volna tovább is... 

Node akkor a történek... Kapaszkodni kell ám, mert annyira távol állnak időben és térben, ezáltal (pirospont az írónak!) stílusban is, hogy kicsit olyan, mintha több könyvet olvasnánk egyszerre.
Az amerikai Adam Ewing naplójával indítunk, aki 1849-ben hajózik az egzotikus csendes-óceáni szigetek között, ám hamar egy furcsa összeesküvés középpontjában találja magát...
És máris ugrunk a fiatal angol zeneszerző, Robert Frobisher leveleire (melyek az 1930-as években íródtak), aki belga kalandjait és tévelygéseit osztja meg barátjával, Rufus Sixsmith-szel. 
Harmadik sztorinkban ezeket a leveleket olvassa a minden lében kanál, ambíciózus újságírónő, Luisa Rey, aki a 1970-es évek egyik legnagyobb atomenergetikai botrányának leleplezésén munkálkodik, és így az évezred egyik legnagyobb amerikai botrányába keveredik. 
Miss Rey élete annyira kalandosra sikeredik, hogy regényt írnak belőle, melyet következő főszereplőnk, Timothy Cavendish, a könyvkiadó-tulajdonos olvasgat... Mígnem maga is bele nem keveredik a kulimázba... (Talán ez a sztori volt számomra a legkevésbé szimpatikus... annyira furcsára sikerült...)
Szomni 451, a távoli jövőben, az emberek szolgálatára létrehozott klón (fabrikáns) felemelkedésével folytatódik a könyv, aki a klónok jogaiért folytatott küzdelmei során átéli az igazi boldogságot: megnéz egy filmet, ami történetesen Mr. Cavendish gubancos életéről szól. 
Majd a még távolabbi jövőben, ahol a mai civilizált élet már csak a múlt emléke, Zakri - azon kevés megmaradt ember egyike, aki a Hawaii szigeteken igyekszik túlélni - bonyolódik furcsa kalandba egy nagytudású bölcselőd kutatóasszonnyal együtt, és egy érdekes csavar közbeiktatásával persze vissza is csatolódunk az előző sztorikhoz...

Olyan ez az egész minden egy modern szimfónia - ahogy elképzelem Frobisher élete nagy művét, a Felhőatlasz szextettet.

Sokat lehetne még írni erről a könyvről, de száz szónak is egy vége: nem a legkönnyebb olvasmány, de mindenképpen figyelemreméltó, és azt hiszem, a kortárs irodalom kiemelkedő darabja. Így (mindenképp a film előtt) elolvasásra ajánlom mindenkinek, aki egy szokatlan módon összeillesztett kirakós történetre vágyik.

Nálam ez is kedvenc!


A film is mindenképpen sorra fog kerülni, hiszen nagyon látványosra sikerült, és fantasztikus színészeket vonultat fel (Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant, és társaik).
Ti láttátok már?



10**/10