2012. március 23., péntek

Madagaszkár királynője



Keith Laidler: Madagaszkár királynője

Ínyencségre akadtam! Keith Laidler könyve egy különleges világról szól: Madagaszkárról és annak rémséges, vérszomjas királynőjéről. A gyengébbek kedvéért (mint én) ismétlésképpen néhány oldalban összefoglalja Madagaszkár történelmét egészen az első telepesektől az 1800-as évekig. Én például nem is tudtam, hogy eredetileg Madagaszkár - dacára annak, hogy Afrika, az emberiség bölcsője közvetlen szomszédságában található - kimaradt az emberi faj evolúciós folyamatából, így az első hajózni képes népségek lepték meg különféle kombinációkban, mindenesetre addig nyugodtan (szinte zavartalanul) folyt az élet ott. A benépesedési folyamat azt hinnénk, Afrika felől indult meg, de nem: az indonéz és polinéz szigetekről érkeztek ide emberek.

I. Ranavalona
A betszileók a királyi vér tiszteletét oly egzaltált túlzásokba vitték, hogy például tabunak számított a vér földre csöppenése. Ennek megakadályozására egy külön kasztot, a ramangákat (kékvérűek) hozták létre, akiknek az volt a feladatuk, hogy a véletlenül földre került királyi vért "a nyelvükkel fölnyalják. Amint egy nemesúr megvágta magát, például körömvágás közben, vagy ha éles dologra lépett, a ramangáknak a vért rögtön fel kellett nyalniuk." A "kékvérűeknek" az is a feladata volt, hogy megegyék a királyi kéz- vagy lábkörmöket a körömvágás után. A nagyobb körömdarabokat szabad volt megőrölniük a könnyebb fogyasztás érdekében.
Kedveceim: a majomkenyérfák
Nade a könyv nem erre, hanem az 1800-as évek rettegett királynőjére, I. Ranavalona merina királynőre (1782-1861.) van kihegyezve, aki I. Radama király valahanyadik, ám legfontosabb feleségeként kezdte az uralkodást. Férje korai halálát követően hamar a elfoglalta a trónt és egyeduralmat alakított ki. Politikájának két jellemzője volt, ami áthatotta az egész korszakot: a külföldiek (és főként a felváltva gyarmatosítani akaró britek és franciák) állandó elutasítása, majd elűzése, és A Nagy Vörös Sziget fokozatos meghódítása, a szomszédos törzsek leigázása. Mindeközben a népességnek gyakorlatilag harmadát kiirtotta, illetve sokakat megkínoztatott. Az idegenektől való beteges félelme ellenére többször is belekeverednek az ország életébe idegen elemek, pl. a hajótörött Laborde, akinek egy sor ipari újítás mellett majdnem a leigázását is köszönheti, vagy Lambert és akin leginkább meglepődtem: a csaknem 60 esztendős osztrák utazónő, Ida Pfeiffer. Ő ide-oda utazgatott a világban, igazi belevaló módon teljesen egyedül, és úgy alakult, hogy Madagaszkárra érkezte után nem sokkal a politikába is belekamatyolt, részben belekerült a vérszomjas királynő megdöntésére szerveződött puccsba, aminek közvetve nem sokkal 60. születésnapját követően bekövetkezett halálát is "köszönheti".

A Rova palota Antananarivoban, azaz a királyi palota
Nade a könyvről: sajnos kissé szárazra sikeredett, egy jobban megírt történelemkönyvhöz hasonlít leginkább. Maga a téma nagyon érdekes, de én az ilyeneket történelmi regény formájában könnyebben fogyasztom. Így viszont rövidebb. Amit még fejlődtem: megjegyeztem egy csomó idegen nevet, a királynőén kívül még a főváros is megragadt (Antananarivo), mellyel dicsekszek, ahol tudok :)
Mindenesetre úgy tűnik, Madagaszkárnak nem csak az élővilága, a történelme is egészen is különleges, azonban 1800-as évekbeli romantikus körutazásomhoz valami kevésbé veszélyes célterületet választanék - ezen regény ismeretében.


Keith Laidler



9/10