2011. július 22., péntek

A világ kifordult magából


"Azt a későbbiekben is tapasztaltam, hogy a könyörgés, a sírás, a jelenet nem segít. Ebből jutott elég a háborúban - mindenkinek. A ki nem mondott kérés sokkal több. Csak persze a mögött a teljesen megfeszült lelkeddel és akaratoddal kell állani."


Polcz Alaine: Asszony a fronton


Elolvastam: 2011. július 16.

Óh... Istenem...

Sokáig azt hittem, nem fogok többet írni erről a könyvről. Bármi, ami eszembe jut, az annyira belső vagy annyira indulatos, hogy nem teszem "közkinccsé".
Az első könyvem volt Polcz Alaine-től, majdnem két évet várt arra, hogy elolvassam. De nagyon féltem tőle. És még most is félek.

"Túl sokat beszélek a repülő támadásokról? A repülőzúgásra a gyomrom és a beleim még most is megmozdulnak egy kicsit. Nekem megnyugtató a gondolat, oszlatja a félelmemet, ha tudom, hogy az atombombát nagy magasságban oldják ki, és szép csöndesen száll le. És ha aztán nem szakadna az emberre a tető, a ház, a beton, nem lenne detonáció és hörgés és halálordítás, csak csöndben szétmállanának a tagjaink..., hamuvá válnánk, akkor én nem szólnék semmit."

Ti, akik a háborúról beszéltek, és Ti, akik a háborút várjátok, dolgoztok rajta, hogy létrejöjjön! Akik katonákat küldtök messzi földre, fegyvereket fejlesztetek, mert csak anyagi hasznot nézitek! Csak a pénz, a hatalom, az anyagi javak! Vakok vagytok és ostobák. Nem érdemlitek meg az életet.

Kívánom Nektek, hogy olvassátok el ezt a könyvet. Hogy mekkora állat az ember és kíváncsi vagyok, hányan kérdezitek meg utána: hol volt ekkor Isten.

Az érző embereknek pedig csak annyit tudok mondani: ennek a könyvnek még mindig a hatása alatt vagyok, és lehet, hogy a hatása végleges. Valahol kezdem érteni, hogy építette fel saját magát, miért azzal foglalkozott, amivel (pszichológus lett, majd a tanatológia úttörője - a halál és a gyász kutatásával foglalkozott,  és a magyar hospice-mozgalom életre hívója).
A saját nagyszüleink, dédszüleink sorsáról is ír ebben a könyvben. És ezt nem tudom elfelejteni.

"Elkezdtem a kukacgyakorlatokat. Iszonyodtam attól, hogy ha eltemetnek, rágnak a férgek. Ettől irtóztam, nem a haláltól féltem. Milyen furcsa apróságok a halálfélelem összetevői. A féreggyakorlatokat reggel-délben-este tartottam, és arra gondoltam intenzíven, hogy rágnak, és ezt meg kell szokni. Jóval később tudtam meg, hogy a sír mélységében nincsenek férgek. (Vagy mégis vannak?)"

Sokat gondolkoztam azon, hogy szabályok, irányítás és büntetés nélkül mivé fajul a világ, milyen állatok vesznek körül bennünket. Mert ez ma is így van.

Annyira megrendítő volt számomra, hogy nem találom a szavakat. De azt hiszem, most nem is kell.
Érdekel, hogy ki ő, többet szeretnék megtudni róla.

Polcz Alaine a Wikin.


10**/10