2011. június 19., vasárnap

A negyedik kéz



– Az első kezet, amely a kezembe kerül, maga fogja megkapni – jelentette be dr. Zajac. – Persze ha tényleg akarja.
– Miért ne akarnám? Úgy értem: ha egészséges…
– Persze, hogy egészséges lesz! – felelte Zajac. –Adok én beteg kezet?
– Mikor? – kérdezte Patrick.
– A tökéletes kéz megtalálását nem lehet siettetni – tudatta Zajac.
– Szerintem női kéznek vagy egy öregember kezének nem annyira örülnék – mondta ki Patrick hangosan a gondolatait.
– Jobb kezet találok én annál – jelentette ki dr. Zajac.
– Bal kézről van szó – emlékeztette Wallingford.
– Persze, persze. Jobb donort akartam mondani.
– Oké, de aztán ne legyenek ám titkos megkötések – mondta Patrick.
– Megkötések? – kérdezte Zajac tanácstalanul. Mi a fenét akart ezzel mondani a riporter? Miért kellene egy átültetett kezet megkötni?

John Irving: A negyedik kéz

Elolvastam: 2011. június 18.

A negyedik kéz egy nagyon abszurd történet. Olyan fajta, amit szívesen elolvasok egyszer, mert tuti, hogy nem fogom kitalálni, hova fajul ez az egész, de az biztos, hogy jó ideig nem fogok azon gondolkodni, melyik könyvével folytassam. (Ami azért is érdekes, mert már régen kinéztem Az árvák hercegét.) Szóval tömény és megterhelő.
Véleményem szerint a szereplők egytől egyik bolondok. Főszereplőnk az a sztár tévés tudósító, akinek a negyedik kezéről szól ez az egész, az oroszlános pasi, akinek egyik tudósítása alkalmával egy cirkuszi oroszlán leharapta az egyik kezét. Patrick ráadásul olyan ellenállhatatlanul jóképű, hogy a nők sorban állnak érte, ráadásul vannak, akik a génjeit is szívesen továbbörökítenék. Néhány év elteltével a híres kézsebész, dr. Zajac megkeresi azzal az ötlettel, hogy a világ első kézátültetését rajta szeretné elvégezni. Ráadásul jelentkezik egy asszony, bizonyos Mrs. McClausen, aki szívesen odaadná a férje kezét, bár őrülten odavan a férjéért, Ottoért, akivel évek óta a kis utód összehozásán fáradoznak. Dr. Zajac is különc figura, elvált és egy kórosan kakievő kutyával él együtt, ráadásul a kakihajigálás a hobbija. Nagyjából ez az indító felállás, egy tragédia folyamányaként megtörténik a kézátültetés, az özvegy Mrs. McClausennek azonban van egy fontos kitétele: szeretné tartani a kapcsolatot a kézzel (ami egyébként érdekes etikai kérdéseket vet fel). Így kezdődik az oroszlános pasi és Mrs. McClausen különleges "szerelmi" története. Persze a zérókezű pasiért harcoló hölgyek alaposan megbonyolítják a végkifejletet,  különleges hiányossága következtében a karrierje is felfelé ívelő pályán halad, Patrick Wallingford idő közben komoly személyiségváltozáson megy át (?), de legalábbis a szívében immáron csak egyetlen nő foglalja el a fő helyet. Végig olyan érzésem volt, hogy nem ebben a világban él, észre sem veszi sokszor, hogy mi mozgatja a szálakat - néha pedig mintegy haránt impulzusként kifejezetten jó megfigyelőként működik.


A történet még így utólag végiggondolva is meglehetősen zavaros, és nonszensz. Sok a szokatlan és furcsa fordulat, meglepő gondolat és reakció. Ami nagyon tetszett: az író egyáltalán nem rejti véka alá a mai médiáról alkotott véleményét, különösen a hírműsorokkal és a katasztrófa-jelentésekkel kapcsolatban.
A másik, ami nagyon tetszett, az a borító. Szerintem nagyon szép ez a kép, viszont utólag teljesen másfajta romantikát látok bele, mint olvasás előtt.
Kedvenc szereplőt nem találtam magamnak, mert meggyőződésem, hogy egytől egyik elmebetegek, de még a kutya is - komolyan. Olyan dolgokat csinálnak, amelyeket egyáltalán nem várnánk, olyan reakcióik vannak, amire nem is számítunk. Az biztos, hogy a sztori előre nem kiszámítható, tele van meglepetésekkel.

Összességében érdemes volt elolvasni, de mert érdekes és újszerű a történet (nem olvastam még a Garp szerint a világ c. kötetet - azt hallottam, ahhoz viszont stílusában nagyon hasonlít). Viszont voltak olyan pillanataim, amikor nagyon megterhelő volt olvasni, olyan is előfordult, hogy eljátszottam a gondolattal: most abbahagyom itt, aztán valamikor folytatom (általában a távoli soha időszakában). A kíváncsiság  azonban nagy úr, segítségével hamar átlendültem ezen.
A pontozással viszont bajban vagyok. Az újdonság-élmény miatt 9 pontot adnék, a legrosszabb pillanataimban egy 7-est írtam fel magamnak a noteszomba. Nem tudok dönteni, mert mindkettőt megérdemli.


7-9/10