2011. február 7., hétfő

Hajó Koppenhága felől



Theodor Fontane: Hajó Koppenhága felől

Elolvastam: 2011. február 6.

"Mindenből, ami édes,
Legjobb a nyugalom.
A boldog lét mivé lesz
E földi tájakon?
Tavaszi záporokban
A rózsa szétpereg,
Szánd ki gyűlöl, de jobban
Szánd azt, aki szeret."


Theodor Fontane  relaista német író talán legismertebb regénye az Effi Briest, melyet meg is filmesítettek. A Hajó Koppenhága felőle című regényét kevesen ismerik, pedig jártomban-keltemben szinte minden antikváriumban felfedezek belőle egy-egy példányt. Valamiért nem vonzza az embereket. A saját példányomat még tizenéves koromban vettem, évekig állt a könyvespolcomon (ez azt jelenti,hogy régen voltam tizenéves?!), míg erőszakot tettem magamon, és nekiálltam.

A Hajó Koppenhága felől nem büszkélkedhet sem figyelemfelhívó borítóval, sem határtalan élvezetekkel kecsegtető könyvcímmel sem, talán ezért veszik kevesen a kezükbe.
Ez egy házasság története. Játszódhatna akár a szomszédban is, ám az író történetünket az 1850-es évekre tette.. A férfi és a nő -mellesleg gróf és grófné - 17 éve házasok, gyermekeik lassan elkerülnek a családi háztól (kastélytól), továbbtanulnak (internátusba kerülnek). A házasok elhidegültek egymástól, házasságuk amúgy sem sziklaszilárd alapokra épült, nincs közöttük harmónia, személyiségükben is nagyon különböznek. Emellett a gróf úr munkájából kifolyólag sokat utazik: a dán hercegnő udvartartásában tölt el egy-egy negyedévet. Ráadásul az öregedő férfinél jelentkeznek a kapuzárási pánik tipikus tünetei is: minden csinoska és fiatal nőszemély felkelti a figyelmét és ezt nem átallja megjegyezni az otthon dekkoló feleségének soha véget nem érő körmondatokkal tarkított leveleiben.
Nos, ez az alapszituáció. Nem rágjuk le a körmeinket izgalmunkban, a párbeszédek fél-, illetve egyoldalas monológok formájában kapnak helyet a regényben, a tájleírások helyenként többoldalasok (egyébként sokat engednek láttatni, nyugodtabb pillanataimban élveztem, mintha egy festményt néztem volna végig apró centiméterenként).
A szereplők elég jól ki lettek dolgozva.A feleség a pedáns, nyugodt, sőt, egyenesen higgadt asszony, akinek magabiztosságától, élettapasztalatától (?) besokallt a gróf. A férjet pedig - aki kissé szórakozott, ám meglehetősen gyáva és még mellé híján van az önismeretnek - nem kedveljük túlságosan. És persze megint megtapasztaljuk, hogy ami egyszer elszakadt, azt már csak megcsomózható. Aztán vagy csomós marad vagy elszakad örökre.....
Összesítve: Nem egy divatos téma, sem divatos stílus, amelyet a Hajó Koppenhága felőle képvisel, ám ma is érvényes igazságokat és ma is gyakran elkövetett hibákat rejtett a könyvbe az író. A tájleírások gyönyörűek.





"Hajó érkezik Koppenhága felől a tengerparti kastély elé, s levelet hoz, amelyben felkérik Holk grófot, a kastély urát, induljon haladéktalanul az udvarhoz kamarási tisztének betöltésére. A még mindig szép, de bigottságra és melankóliára hajló Christine grófné nem örül a válásnak. Hogyan alakul a kettejük kapcsolata, hogyan változik érzelem – és gondolatviláguk – a férjé a dán főváros vidám forgatagában, szabados erkölcsű szépasszonyok és pletykálkodó udvaroncok között, az asszonyé a kastély magányában –, míg csak fel nem tűnik ismét a hajó, mely sorsdöntő találkozásra hozza haza a grófot: ezt meséli el nekünk a nagy német realista, a lebegő párbeszédek, a szereplőket oly kiválóan jellemző levelek s a sajátos hangulatú tájleírások világhírű mestere."


8/10