Együtt lehetnénk

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk

Elolvastam: 2010. december 8.

Első Anna Gavalda könyvem. Nagyon népszerű, a moly-on is egész sok tagnak a kedvence (nem csak eza regénye, hanem a többi is), úgy láttam, meg is filmesítették. Úgy gondoltam, nem lesz egy nagy mellényúlás.
Cím szempontjából nekem annyira nem tetszik az "együtt lehetnénk", mert magában hordozza a bizonytalanságot (ami szintén nem tetszik), így ez számomra nem volt vonzó. Így utólag azt kell mondjam, mégsem volt rossz választás, hiszen a bizonytalanság az, ami végigkíséri az egész könyvet (együtt is lehetnénk meg nem is). A borítóról nincs különösebb véleményem, Audrey Taotou a film főszereplője (gondoltam, s igazam lett), aki egy igazi francia lány mind külsőségében, mind arcszerkezetében, testalkatában, mimikájában, mozdulataiban - ilyennek képzel az ember egy francia nőcit. Utólag azt gondolom, hogy illik hozzá ez a szerep (bár a filmet még nem láttam).
Az első benyomásom alapján félretettem a könyvet, megmondom őszintén, meg lehet érte kövezni, de egyrészt nehezen hangolódtam rá Gavalda stílusára, nem voltak szimpatikusak a szereplők sem különösebben, másrészt nehezen lehetett követni a fonalat, mivel a regény nagyrészt rövidke párbeszédekből áll mindenféle kiegészítés nélkül, így egy darabig fogalmunk sincs, hogy most éppen ki beszél, kivel, és sokszor arról sem, hogy miről.... (ebben a csapdába a végén is besétáltam egyszer) Így forgatókönyvszerű, egyben haladós is a történet, ha leszámoljuk azt a néhány visszalapozgatást, szóval nem érdemes elbambulni közben.

Amikor újra nekiveselkedtem, akkor pedig megszerettem. Végre emberivé váltak a szereplők, átéreztem azt a hideg tetőtéri szobát ott Párizsban és talán ez volt a fordulópont számomra. Megszerettem ezt a négy fiatalt-öreget, akik amúgy millió féle lelki problémával és életnehézséggel küzdenek (anorexia, szülői elhanyagolás, elhagyatottság, dadogás, szorongás, stb.), de együtt vannak és próbálkoznak, megértőek és emberiek.
A kedvencem egyértelműen Philibert/Philou lett a dadogó nemes úrfi, aki már nem tud mit kezdeni a veleszületett adottságaival és különben is, átlát a szitán. De persze ők úgy együtt voltak az igaziak és meg is gyászoltam egy kicsit a végét, hiszen így már nem nyílt alkalmam beülni hozzájuk egy forró kávéra.

Összességében tényleg igazán romantikus történet, de mai szemmel nézve. Megtanulhatjuk általa, hogy csodák mégis vannak, mindig van remény és együtt minden könnyebb. Nagy elhagyatottságunkban és bánatunkban is találhatunk értő fülekre, egy jó nagy vállra, amin kisírhatjuk magunkat- ha nyitottak vagyunk. És persze talán mindenki számára eljöhet a szőke herceg, aki persze sosem herceg és csak ritkán szőke, ezért talán nehezebben ismerjük fel.

"Egy ügyefogyott, dadogós, fiatal arisztokrata, egy anorexiás festőnő, egy zseniális, ám fölöttébb morcos szakács, valamint az életből kifelé tartó, emlékeibe visszavonuló nagymama – az élet sodrába beilleszkedni képtelen, magányos emberek. Az arisztokrata megmenti a lány életét, a lány a szakácsot és a bolondos arisztokratát, s együtt megszépítik a nagymama utolsó hónapjait, majd némi bukdácsolás után ők maguk is rálelnek a boldogságra. A helyszín egy hatalmas, kongóan üres párizsi lakás – á la Utolsó tangó Párizsban –, egy bűbájos vidéki házacska, a párizsi elegáns éttermek konyháinak hajszolt mindennapjai, és maga Párizs a nyüzsgő, lüktető életével, megkopott varázsával. Szellemes, könnyed, néhol megrázó történet a szerelem és a barátság felszabadító erejéről, és arról, hogy csak akkor vagyunk szabadok, ha nemcsak adni, hanem kapni is tudunk. Egyedül nem megy, de együtt talán sikerül – erről szól Anna Gavalda új könyve, mely rövid idő alatt óriási siker lett Portugáliától Oroszországig."

9/10