Mikecs Anna: Altató

 

„Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek, meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom.”

 

Gerlóczy Márton 

Mikecs ​Anna: Altató

"Kicsi virágnak hívtak, és most árnyék vagyok, kicsi árnyék. Édesanyámat követem."

Számomra elég későn esett le, hogy amit a kezemben tartok az - mindamellett, hogy egy remek családregény, Áprily Lajos élettörténetét, családtörténetét is magába foglalja. Abszolút élvezetes volt, még akkor is, ha nehezen olvasható. Első olvasatra gördülékeny, cselekményes könyvnek tűnik, de figyelem! Egy pillanatra sem éri meg elkalandozni. Nem szeretnék spoilerezni, de nagyon tetszett az elbeszélő szemszöge, ami ugyan csak néha-néha (többnyire a fejezetek elején) egyértelmű, mégis ad egy kissé hátborzongató, fojtogató fűszerezést az egész kötetnek. Több generáció, elsősorban női szemszögből/szempontból láttatott családtörténete ez, melynek nőtagjai generációról generációra hasonló fickókat választanak életük társául (mint az szokott lenni) és sorsuk is hasonlóan alakul. Az író dédmamája, Schéfer Ida, és nagymamája Jékely Márta életének története adja a könyv alapját, a tőlük fennmaradt számtalan emlékirat, a korabeli levelezések, naplóbejegyzések alapján rakta össze az író családja történetét, mely egy apró erdélyi faluból, Nagyenyedről ered Schéfer Ida és Jékely (később Áprily)Lajos házasságával, és bő 150 éven, háborúkon, országszakadáson át ível egészen Budapestig. Gyermekük, Jékely Márta első férje, Mikecs László, rövid kapcsolatuk, majd nagyon várt első gyermekük Mikecs Anna vonalán folytatódik történet, majd László, később Anna halálával vesz Márta élete teljesen új fordulatot. Második férje, a szobrász Mészáros Dezső és nehézségekkel, lemondásokkal teli házasságukról és közös életükről olvasva azt gondolom, Márta mindössze végigszenvedi, végighánykolódja az életet, nem éli és nem élvezi egyetlen percig sem, mindössze passzív résztvevője, elszenvedője annak.  

"Lajos sokat mesélt Mártának arról, hogy a családban a nők mindig szerencsétlenek voltak, úgy beszélt erről, mint valami törvényszerűségről, ami elől nincs menekvés, és Márta arra gondolt, ő ugyan biztosan nem áll majd be ebbe a sorba, és bármi történjék is, kiáll magáért, és boldog élete lesz."

Szenvednek is, való igaz, ám kimélyült szenvedéstudatok és a szenvedés megélése mindegyiküknél fokozott, ami nem tette őket különösebben szimpatikussá.

A regény szerkezete és a rengeteg történés, sallangmentes nyelvezet nagy odafigyelést kíván. Soha nem lehet tudni, a következő fejezetben mely idősíkban és mely családdal folytatjuk, lehet ugyanazzal, ám sokkal korábban vagy egy másikkal más helyen. Nincs lazítás. Szóval igazi élvezet ez a könyv, családregények kedvelőinek kötelező darab. A végére azért agy-izomlázam lett! :)

"Bejárják a Házsongárd környékét, isznak egy forrásból a sűrű fák alatt, majd a hosszú sétányon leülnek egy padra, ahol Lajos borostyánvirágból kirakja Ida nevét, borostyánlevélből megformál egy kis mirtuszvirágot, melyet a kalapja szalagjához, egy szál gyöngyvirágot pedig a kabátja gallérjára tűz, és azt mondja, még három nap múlva is viselni fogja. Ida kedvenc virágjából, a télizöldből, a bokrok aljáról csokrot szed. A pad támlájára fekete festékkel valaki ezt írta : felejthetetlen napok."

A könyv borítója pedig egyszerű és csodaszép, és a könyvbemutató kapcsán elhangzott a csodás porceláncsésze története is: a családi készlet egy darabja, mely elásva vészelte át a két világégést. És ez az információ ihlette a szerző nemrégiben megjelent új könyvét, a Nézd csak, itt egy japán! című kötetről van szó, mely a porceláncsésze története mellett az író kalandjairól számol be a csodabogár japán fotóművésszel.

Érdemes felkeresni a kötethez készült Facebook-oldalt is, ahol további adalékok, műhelytitkok kerülnek megosztásra.

"Kicsi virágnak hívtalak,
s most csak árnyék vagy, kicsi árnyék.
Hívogatók a sugarak,
s állok, mintha kezedre várnék.
Talán úgy volna jobb nekem,
ha én is halványabbra válnék,
s együtt járnánk a réteken:
te is árnyék s én is csak árnyék."